A lovak gyorsítása helyett fel kell találni az autót
Üzlet

A lovak gyorsítása helyett fel kell találni az autót

Portfolio
Drámai átalakuláson megy át az energia világa; az eddig uralkodó, rendkívül egyszerű, tradicionális szisztéma -, amelyben megtermeljük az energiát, majd különféle utakon eljuttatjuk az ügyfelekhez - helyén egy teljesen új világ épül. Az ügyfelek egy része szeretné már saját magát ellátni energiával, személyre szabott, egyszerű és jövőbe mutató megoldásokra vágynak, ugyanakkor továbbra is létezik az az elvárás, hogy az ellátás legyen ugyanolyan biztonságos, sőt még stabilabb, mint a múltban. Az E.ON stratégiája az, hogy az energiahálózatok és az ügyfélmegoldások fejlesztésére fókuszál, amelynek érdekében akár átstrukturálja a magyarországi beruházásokat és ahol szükséges, emeli azokat a következő években - mondta Kiss Attila, az E.ON Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio-nak.
Mit jelent konkrétan az átalakulás az E.ON számára, hogyan vesz benne részt a társaságuk?

Arra törekszünk, hogy az energiahálózatot a legújabb okostechnológiákkal olyan irányba fejlesszük, hogy az úgymond "jövőképes" legyen, továbbá úgy, hogy az átalakulás ne menjen az ellátásbiztonság rovására. Konkrétan ez azt jelenti, hogy például az ügyfelek okosotthonait is képesekké válunk integrálni a hálózatunkba. Az ügyfélmegoldások ma már nem arról szólnak, hogy az ügyfélnek szüksége van egy adott energia teljesítményre. Másik példaként hadd említsem meg azt, hogy ma már egyre több önkormányzat okos, takarékos közvilágítást kíván kiépíteni, a gyalogátkelők kiemelt bevilágításával, és mindezt egy megoldás keretében szeretné megvalósítani. Mi tudunk nekik okos fényszolgáltatást ajánlani. Ezen felül elektromos autó-flotta szolgáltatást is tudunk számukra kínálni, örömhír, hogy egyre sikeresebb a konstrukció, és egyre több önkormányzat és üzleti partner veszi igénybe.

Az ügyfélmegoldások területe egy erősen versengő piac, ahol az vezet sikerhez, ha fenntarthatóak, ügyfélközpontúak, egyszerűek, digitalizáltak vagyunk és kényelmet ajánlunk, - röviden megfogalmazva, újfajta szabadságot kívánunk adni ügyfeleinknek az energia területén. Az idén elindult blinkee.city közösségi elektromos robogómegosztó rendszer megtestesíti azt az érzést, amit nyújtani szeretnénk, és egy olyan típusú megoldást kínál, ami nem valaminek a birtoklását jelenti, hanem egy elérhető szolgáltatás élvezetét. Ez egyben kiváló partnerség egy magyar startup céggel.

A lovak gyorsítása helyett fel kell találni az autót
A fenntarthatóság szempontja egyre erőteljesebb a fogyasztói oldalon. E téren merre kívánnak haladni?

Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok közül az E.ON csoportnak három vállalása van: a megfizethető és tiszta energia, az éghajlatvédelmi intézkedések és a fenntartható városok, közösségek. Ezeket a jövőben fokozatosan konkrét lépésekkel töltjük meg. Itt említhető a debreceni székhelyünkön megvalósított épületenergetikai modernizáció, amelyet egy 3Smart nevű nemzetközi projekt keretében valósítottuk meg, több külföldi résztvevővel együtt. Az épület energetikáját úgy terveztük meg, hogy energiafelvételét, illetve -leadását-, hiszen napelemek kapcsán a hálózatba való betáplálásról is beszélünk - egy olyan számítógépes rendszer optimalizálja, ami tisztában van azzal, hogy a környező energiahálózat az adott időpontban igényli-e az energiát vagy leadná-e azt. A megújulókkal is kombinált rendszer rendkívül energiahatékony és gyakorlatilag észrevétlenül tud kiegyensúlyozó szerepet betölteni, amivel a hálózat stabilitásához, az ellátásbiztonsághoz, illetve az ügyfelek által tapasztalt minőséghez is észrevétlenül tudunk hozzátenni.

Ilyen új mintaprojektként említhető még a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található leveleki energiatároló, ami egy állattenyésztő üzem tetején lévő napelemes rendszer és az energiaellátás kiegyenlítésére szolgál. De ott van a gépi látás projektünk is, amelynek eredményeképpen hálózatbejárásainkat jelentős részben gépi látással fogjuk megoldani, és amivel a szakértő szem javarészt helyettesíthető lesz. Ezáltal nagyon sok szerelő kollégánkat tudjuk tehermentesíteni és így ők tudnak mással foglalkozni, például egy beruházási munkán dolgozni.

Hogyan alakul a magyarországi működési környezet?

Kiszámíthatóbbá vált, márpedig a kiszámíthatóság az egyik legfontosabb pillér ezen a piacon. Szakmai párbeszédet tudunk folytatni a szabályozó hatósággal, és ez számunkra rendkívül fontos, hiszen így közösen tudjuk áttekinteni azokat a kérdéseket, amelyekre iparági szinten keressük a válaszokat. A környezetet alapvetően meghatározza az energiaárak alakulása; ha ezt nemzetközi szinten nézzük, az áram ára már 65 euró / MWh környékén mozog. Ennek kezelése, illetve a költséghatékony energiaszolgáltatás megvalósítása komoly fejtörést okoz mindannyiunknak.

A lovak gyorsítása helyett fel kell találni az autót
Magyarország intenzív növekedési, fejlődési pályán van, ezt mi is érzékeljük az elosztott energiamennyiségek és az új bekapcsolások számának bővüléséből. Ha visszanézek az elmúlt 3-4 évre, azt látom, hogy egyre több olyan nagy ipari termelőüzem települ be, ahol nekünk jelentős beruházásokkal kell lehetővé tennünk a hálózati csatlakozásokat. Ezek nagyon komoly energiaigények, akár nagyobb magyar városok összlakossági energiaigényével összemérhetők. A debreceni BMW-gyárat nagyságrendileg például Pécs teljes energiaigényével tudnám összehasonlítani, és az ellátás feltételeit néhány év alatt kell megteremtenünk. Az ipari parkokat sokszor alállomásokkal kapcsoljuk a hálózathoz, ilyen alállomást 2015-17 között négyet építettünk, 2018-ban már egyetlen évben hármat, 2019-21-ben pedig 12-14 darab van tervben. Azt is el kell mondani ugyanakkor, komoly erőfeszítéseket kellett tennünk azért, hogy a szükséges szakembergárda rendelkezésre álljon.

Korábban rendszeresen lehetett hallani az elmaradó hálózatfejlesztési szükségletekről. Mi a helyzet most ezen a téren?

Folyamatosan emeljük a beruházásainkat; az elmúlt évben 10-12 százalékkal növeltük azokat, és a következő három évre előre tekintve újabb 10-15 százalékos beruházásemelésben gondolkodunk. Ezen belül a rekonstrukciós beruházásainkat is jelentősen növelni fogjuk. Az E.ON hosszú távra tervez Magyarországon, a bizalmat pedig az is jól mutatja, hogy kizárólag magyarok kapták meg a vezetés lehetőségét - általában a nemzetközi cégcsoporton belül vegyes menedzsmentek működnek, tudtommal máshol nincs példa arra, hogy minden igazgatósági tag az adott ország szülöttje lenne.

Szélsebesen változnak tehát a dolgok az energiaágazatban; mégis, milyen lehet Ön szerint egy átlagos európai fogyasztó élete öt-tíz év múlva?

Úgy vélem, az energia sokkal jobban ott lesz minden jövőbeli megoldás mögött, mint azt most hinnénk. Az energiának szabadságot és kényelmet kell nyújtania fenntartható és szinte észrevétlen módon, az átalakulásban pedig a digitalizáció nagyon fontos szerepet tölt be. Az emberek azonban legalább annyira fontosak a történetben, ha nem fontosabbak. A jövő energetikájának jól kell ismernie az ügyfeleket, a jövő energiacégének képesnek kell lennie előre gondolkodnia, megmutatnia és odatenni az ügyfeleknek azokat az utakat és megoldásokat, amelyekre vágynak. Ha valaki gyors közlekedésre vágyik, akkor nem gyorsabb lovakat kell nemesítenie, hanem fel kell találnia az autót. Tíz év múlva várhatóan számos olyan foglalkozás, szerepkör lesz jelen, amelyekről ma még talán fogalmunk nincs, hogy létezni fognak, ilyenek például a digitális képességekkel kapcsolatos foglalkozások, mint a digitáliskészülék-beüzemelő, mely egy keresett szakma lehet a jövőben.

A lovak gyorsítása helyett fel kell találni az autót
Azt hiszem, az üzleti sikert generáló tudás és képesség is meg fog változni. Ezért is van nagy szerepe az oktatásnak, a fiatalokkal való foglalkozásnak. Legalább olyan fontosnak gondolom azt, hogy az E.ON Hungária csoporton belül a tehetségek gondozásáért felelős vezető vagyok, mint azt, hogy az igazgatóság elnöke. Ez is akkora felelősség, mert némileg leegyszerűsítve, meg kell tudni mutatni a fiataloknak, hogy miért klassz az energetika. Néhány évvel ezelőtt megkérdeztem egy ifjú tehetségeknek rendezett versenyt megnyert egyetemista csapat egyik tagját, hogy mi a véleménye az energiacégekről, az energetikáról, az áram- és gázelosztásról és -értékesítésről. Azt válaszolta, hogy unalmasak vagytok. Számomra ez egy roppantul inspiratív válasz volt, amiből nagyon sokat lehet építkezni; dolgozunk is rajta, hogy ne unalmasak, hanem vonzók legyünk, ezért is nagyon izgalmas a fiatalokkal beszélgetni és az ő fejlesztésükkel foglalkozni.

Címlapkép: shutterstock; belső képek: Todoroff Lázár
bika wall street index tőzsde
víz water
vonat train máv
e-cigi vape
LONDON, UNITED KINGDOM - 2019/09/04: British Prime Minister Boris Johnson is seen leaving No 10 Downing Street to attend his first Prime Minister's Questions at the House of Commons. Later today the MPs will debate bill that could block no-deal Brexit. ()
airbnb app
Laura Codruta Kövesi európai főügyész
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
bika wall street index tőzsde