Üzlet

Eséssel zárta a keddi kereskedést a BUX

Portfolio
Javult a részvénypiaci hangulat kedden, miután Kína a gazdaság lassulását ellensúlyozandó adócsökkentést lebegtetett meg, amit kedvezően fogadtak a piaci szereplők. Az ázsiai tőzsdék mai erősödése után az irányadó európai részvényindexek is erősödéssel indították a napot, bár a tengerentúli piacnyitás felé közeledve a korábbi emelkedés egy részét ledolgozták az indexek. A magyar tőzsde eközben mérsékelt eséssel zárta a hét második napját, a BUX 0,2 százalékkal került lejjebb.

Eséssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde

A magyar tőzsde eséssel zárta a keddi kereskedést, a BUX 67 pontos mínusz mellett 0,2 százalékkal került ma lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. Az OTP 0,3 százalékos esést követően 11 600 forinton zárt, míg a Mol 0,8 százalékkal került lejjebb, az olajtársaság részvényei 3178 forinton fejezték be a keddi kereskedést. A Richter azonban emelkedett, a gyógyszergyártó részvényei 0,7 százalékos erősödést követően 5810 forinton zártak, míg a Magyar Telekom 0,9 százalékos erősödés után 458 forinton zárta a hét második napját.


Felfelé kapaszkodik a brit tőzsde a Brexit-szavazás előtt

Ma este, hazai idő szerint este 8-kor kezdődik a brit parlament alsóházában a szavazási sorozat, amelyen a képviselők az Európai Unióval korábban összehozott, kilépési megállapodás törvénybe iktatásáról szavaznak majd. Az előzetes várakozások szerint a brit miniszterelnök által tető alá hozott kilépési megállapodás nagy valószínűséggel elbukik majd, a szavazással kapcsolatos, lehetséges forgatókönyvekről itt írtunk részletesen. Bár a szavazást övező bizonytalanság jelentős, a parlamenti döntések függvényében a tőke- és a devizapiacon megnövekedhet a volatilitás, az angol font a brit kilépési folyamat során több alkalommal is jelentős kilengéseket produkált a fontosabb bejelentésekre, a Citigroup elemzői jelentős elmozdulás lehetőségére figyelmeztették ügyfeleiket. A tőkepiacok esetében elsősorban a brit részvénypiacon várható a legnagyobb elmozdulás, a Goldman Sachs elemzése szerint a korábbi években az Egyesült Királysággal kapcsolatos politikai bizonytalanságban bekövetkező változások elsősorban a jelentős hazai kitettséggel rendelkező brit vállalatok részvényárfolyamait mozgatták meg, így az azokat tömörítő részvényindexek (például FTSE Small Cap, FTSE 250) reagáltak érzékenyen a brit politikai eseményekre. A sorsdöntő szavazáshoz közeledve az irányadó európai részvényindexek többsége emelkedik a keddi piaczárás felé közeledve, a brit tőzsde, 0,6 százalékkal került ma feljebb, míg az FTSE 100 komponensei közül 2,7 százalékos erősödésével a Rolls-Royce Holdings részvényei teljesítenek a legjobban.


Áremelést jelentett be a Netflix, szárnyal az árfolyam

Áremelést jelentett be a Netflix, az áremelés a társaság által kínált előfizetési csomagok mindegyikére vonatkozik, a társaság alap előfizetési csomagja egy dollárral drágulva 9 dollárra emelkedik, míg a társaság legnépszerűbb előfizetési konstrukciója, a két eszközön történő, párhuzamos tartalomfogyasztást kínáló előfizetés ára 11 dollárról 13 dollárra emelkedik. A Wall Street Journal által idézett források szerint az áremelés a társaság meglévő ügyfelei esetében a következő néhány hónap folyamán lép majd hatályba, míg az új ügyfelekre már a megnövelt előfizetési díjak vonatkoznak majd. Az előfizetési díjak emelkedését kedvezően fogadták a befektetők, a Netflix árfolyama 5,9 százalékkal került ma feljebb.


Emelkednek az amerikai tőzsdék

Eséssel Emelkedéssel indult a hét második napja az amerikai tőzsdéken, miután a befektetők a kínai kormányzat által meglebegtetett gazdaságélénkítő intézkedések mellett a felpörgő vállalati gyorsjelentési szezon eredményeire fókuszáltak. A beérkező banki gyorsjelentések az előzetes várakozások tükrében vegyes képet mutattak, a JP Morgan bevétel és egy részvényre eső nyereség soron is alulmúlta az elemzői várakozásokat, a bevétel 0,1 százalékkal lett alacsonyabb a várakozásoknál, míg az EPS 13,6 százalékkal múlta alul a várakozásokat. A Wells Fargo is ma tette közzé beszámolóját, a bank bevétele bár 3,5 százalékkal maradt el a várttál, a társaság EPS soron 3,3 százalékkal magasabb nyereségről számolt be. A Wells Fargo 1,3 százalékos esése mellett a JP Morgan 1 százalékkal került lejjebb, az amerikai tőzsdék azonban emelkednek, a keddi piacnyitástól távolodva a Nasdaq 1 százalékkal került feljebb, az S&P500 0,6 százalékot emelkedett, míg a Dow 52 pontos plusz mellett 0,2 százalékkal került feljebb.


Esik az OTP, felemásan teljesítenek a hazai blue chipek

A keddi kereskedés második felében felemásan teljesítenek a régiós részvényindexek, a lengyel WIG és a prágai tőzsde egyaránt 0,1 százalékkal került feljebb, a bécsi börze pedig 0,2 százalékot emelkedett. A magyar tőzsde kezdeti lendülete azonban elfogyott, a BUX 3,2 milliárd forintos forgalom és 214 pontos mínusz mellett 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek vegyesen teljesítettek. A Magyar Telekom 0,4 százalékos erősödést követően 456 forintig erősödött, míg a Richter 0,1 százalékkal került lejjebb, a gyógyszergyártó részvényei 5765 forintig gyengültek az amerikai piacnyitás felé közeledve. A Mol 0,8 százalékkal került lejjebb, az olajcég 3178 forintig gyengült, az OTP 0,8 százalékos gyengülést követően 11 550 forintig esett ma délután.


0,8 százalékos esésével az OTP -a Mol mellett- a leggyengébben teljesítő hazai blue chip, a felemásan teljesítő régiós bankpapírok közül kedden a lengyel bankrészvények teljesítenek a legrosszabbul a keddi kereskedésben.


Elfogyott a lendület, lefordultak az európai tőzsdék

Az ázsiai részvényindexek többsége jelentős, 1 százalék feletti emelkedéssel zárta a hét második napját, miután Kínából olyan hírek érkeztek, amelyek szerint az ország lassuló gazdaságát többek között adócsökkentéssel élénkítené, a hírt pedig kedvezően fogadták a piaci szereplők. A távol-keleti börzék erősödését követően az európai részvényindexek is erősödéssel indították a napot, a keddi kereskedés második felére azonban elfogyott a lendület, és az irányadó európai részvényindexek többsége hétfői záróértéke alá került. Az európai részvényindexek közül 1,7 százalékos esésével a görög tőzsde teljesít a leggyengébben, a befektetőket valószínűsíthetően a görög belpolitikai bizonytalanság erősödése aggaszthatta, miután a hétvégén lemondott posztjáról a görög védelmi miniszter, így kívánva tiltakozni görög-macedón névvitát lezárni kívánó megállapodás miatt, míg a védelmi tárcát vezető Panosz Kammenosz pártjának hat miniszterét is visszahívta a kormánykoalícióból. Alexisz Ciprasz bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen, amelyet szerdán tartanak majd, a Reuters beszámolója szerint a miniszterelnöknek várhatóan bizalmat szavaz majd a görög parlament, amennyiben mégsem, az könnyen előrehozott választásokhoz vezethet Görögországban.


Végre: meglepetést okozott a Wells Fargo

Nagy meglepetésre a Wells Fargo tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó bevétele és egy részvényre jutó nyeresége nem tükrözte az elemzői várakozásokat (korábbi gyorsjelentéseknél alig voltak eltérések), az más kérdés, hogy a számok felemásra sikerültek: a közel 21 milliárd dolláros bevétel 3,5%-kal alulmúlta az elemzői konszenzust, az EPS viszont jobb lett a várt 1,17 dollárnál. A bank részvényei tőzsdenyitás előtt enyhe mínuszban tartózkodnak. Tovább a cikkhez

Iránykereséssel indulhat a keddi kereskedés a tengerentúlon

A negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon a Citigroup beszámolójával hétfőn indult útjára a tengerentúlon, és bár a bank árbevétele elmaradt az elemzői várakozásoktól, a befektetők összességében kedvezően fogadták a cég gyorsjelentését és a Citigroup árfolyama közel 4 százalékkal került feljebb tegnap. A nagybankok közül a JP Morgan ma tette közzé beszámolóját, a bank árbevétel és egy részvényre jutó nyereség soron is alulmúlta az előzetes várakozásokat, a pénzintézet árbevétele a várt 26,83 milliárd dollárral helyett 26,80 milliárd dollár lett, míg az EPS a várt 2,2 dollár helyett 1,9 dollár lett, a társaság gyorsjelentése után a JP Morgan árfolyama több mint 2 százalékkal került lejjebb a nyitás előtti kereskedésben. A tengerentúli határidős részvényindexek a nap első felének emelkedését nagyrészt ledolgozták kora délutánra, az amerikai részvényindexek előző napi záróértékeik közelében kezdhetik a hét második napját, a határidős Dow ötpontos mínuszban jár.


Durván visszavágta olajár-várakozását a legnagyobb európai bank

Az HSBC már 16, illetve 17 dollárral alacsonyabb átlagos Brent-, illetve WTI-árfolyamra számít 2019-ben, mint legutóbbi előrejelzésében. Tovább a cikkhez

A vártnál gyengébb számokkal rukkolt elő a JP Morgan

Az elemzők által várt bevételi és egy részvényre jutó nyereséget sem tudta hozni a negyedik negyedévre vonatkozóan a JP Morgan, igaz, a bevétel csak 0,1%-kal maradt el a várt 26,83 milliárd dollártól. A bank részvényei a nyitás előtti kereskedésben több mint 2%-os mínuszban állnak. Tovább a cikkhez

Szárnyal a Plotinus és a Kartonpack árfolyama

A kezdeti mérsékelt emelkedés után a délelőtt első felében bár felfelé kapaszkodott a magyar tőzsde, a kereskedés második feléhez közeledve elfogyott a lendület és a BUX hétfői záróértéke alá süllyedt, a hazai részvényindex 1,8 milliárd forintos forgalom és 41 pontos mínusz mellett 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítenek. A hazai kispapírok közül ma is szárnyal a Kartonpack, a részvény a hét első napjához hasonlóan ma is napi limittel emelkedik. A Kartonpack az átlagosnál lényegesen magasabb, 5,3 millió forintos forgalom mellett 14 700 forintig emelkedett.


A Kartonpack mellett a Plotinus is szárnyal, a cég részvényei napi limittel is emelkednek ma, az árfolyam kora közel 20 százalékkal került feljebb. A Plotinus árfolyama 2018 év végén kezdett szárnyalni, miután bejelentették, hogy az ifjabb Ádámosi György tulajdonában lévő svájci székhelyű társaság, az AGY69 1,22 százalékos részesedést szerzett a Plotinusban, amivel a svájci cég 20,3 százalékos szavazati jogot szerzett. A Plotinus árfolyama idén hatalmasat emelkedett, a részvény idén 211,6 százalékkal került feljebb.


Felfelé kapaszkodik a hazai részvényindex

Felfelé kapaszkodnak a régiós részvényindexek kedden, a lengyel WIG 0,3 százalékos erősödése mellett a bécsi börze 0,4 százalékkal került feljebb, míg a prágai tőzsde 0,5 százalékot emelkedett. A keddi piacnyitást követő, óvatos emelkedést követően a hazai részvényindex tovább erősödött, a BUX 614 millió forintos forgalom 91 pontos plusz mellett 0,2 százalékkal került feljebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül emelkednek, míg a BUX komponensei közül 2 százalékos emelkedésével a Rába teljesít a legjobban.


Emelkednek az európai tőzsdék

Emelkedtek az ázsiai tőzsdék kedden, miután a Kínából olyan hírek érkeztek, amelyek szerint a kormányzat adócsökkentéssel és rugalmas monetáris politikával kívánja ellensúlyozni a gazdaság lassulását. A kínai gazdaságélénkítő intézkedések lehetősége az ázsiai kereskedés után az európai tőzsdéken is képes volt javítani a hangulatot, a keddi piacnyitás után a CAC40 0,9 százalékkal került feljebb, a milánói börze 1,1 százalékot erősödött, míg a DAX index 1 százalékkal került feljebb.


Mérsékelt erősödéssel indíja a keddi kereskedést a BUX

Mérsékelt erősödéssel indul a hét második napja a magyar tőzsdén, a BUX 25 ponttal került feljebb a keddi piacnyitás után, míg a hazai blue chipek felemásan teljesítenek, az OTP árfolyama 0,3 százalékkal került feljebb, míg a Mol stagnál. A Richter 0,2 százalékkal került lejjebb, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékos eséssel vágott neki a keddi kereskedésnek.


A kínai gazdaságélénkítésben reménykednek a befektetők

Mi történik a tőzsdéken?

  • Eséssel vágtak neki a hét első napjának a tengerentúli tőzsdék, a befektetők a hétfőn beérkező, és a várakozásokat alulmúló kínai külkereskedelmi adatsor miatt ismét a növekedési kilátások romlása miatt aggódtak, míg a Citigroup felemás beszámolójával útjára indult az amerikai gyorsjelentési szezon is. A tengerentúli tőzsdék a nap második felére a piacnyitást követő mínuszok egy részét ledolgozták, de pénteki záróértékeik közelébe visszakapaszkodniuk már nem sikerült, a Dow végül 86 pontos esés mellett 0,4 százalékkal került lejjebb, az S&P500 0,5 százalékos eséssel zárta a hétfői kereskedést, míg a Nasdaq 0,9 százalékos eséssel zárta a hét első napját.
  • Ázsiában javult a részvénypiaci hangulat, miután kínai tisztségviselők adócsökkentést és rugalmas monetáris politikát helyeztek kilátásba, a kínai gazdaság lassulás ellensúlyozására. A kínai stimulussal kapcsolatos remények felerősödése után a kínai tőzsdék emelkedtek kedden, a hongkongi részvényindex 1,8 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 1,3 százalékkal került feljebb. Ázsia más részein is pozitív hangulatban telt a keddi kereskedés, a Nikkei 1 százalékos erősödése mellett a dél-koreai Kospi 1,6 százalékot emelkedett, míg a szingapúri tőzsde 1,5 százalékkal került feljebb.
  • Eséssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde, a BUX 218 pontos mínusz mellett 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek hétfőn kivétel nélkül estek. Az OTP 0,4 százalékos esés után 11 640 forinton zárt, míg a Mol 0,8 százalékkal került lejjebb, az olajcég részvényei 3202 forinton fejezték be a hétfői kereskedést. A Richter 0,5 százalékos esés után 5770 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 0,1 százalékkal került lejjebb, a telekomcég papírjai 454 forinton fejezték be a hétfői kereskedést.
  • A határidős DAX index 87 ponttal került feljebb kedd reggel, 0,8 százalékos erősödést vetítve előre a mai piacnyitásra.
  • A forint gyengüléssel indítja a keddi napot az euróval szemben, egy euróért 321,79 forintot kell fizetni, míg egy dollár 280,33 forintba kerül.

Mire figyelnek a befektetők?

  • Kedden a KSH a decemberi, inflációs adatsorát teszi közzé.
  • A hét második napján a KSH a felülvizsgált ipari termelési statisztikáit publikálja.
  • Az euroövezetből a novemberi külkereskedelmi statisztika érkezik majd.
  • További kiemelt érdeklődésre tarthat számot a brit parlamenti szavazás a Brexitről.


A kínai gazdaságélénkítésben reménykednek a befektetők

Mi történt idén a tőkepiacokon?

Mérsékelt eséssel zárták a hét első napját az amerikai tőzsdék, a tengerentúli részvényindexek idei teljesítménye is negatív, a Dow idén 3,3 százalékkal került lejjebb, míg az S&P500 idén 3,4 százalékot esett.



A kínai gazdaságélénkítésben reménykednek a befektetők

Gyorsjelentések a héten

Kedden teszi közzé beszámolóját többek között a Wells Fargo és a JPMorgan is.



A kínai gazdaságélénkítésben reménykednek a befektetők
brexit0115
bitcoin automata shutter
gáztározo0921
klima0921
shutterstock_1424418242
szaudarábia0921
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
uzemanyag0920