Üzlet

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Portfolio
Az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának enyhülésében reménykedtek a piaci szereplők, amelyet követően a tengerentúli tőzsdék 1-1,4 százalékos erősödéssel zárták a hét utolsó napját, míg az ázsiai részvényindexek is felfelé kapaszkodtak a hétfői kereskedésben, a hongkongi tőzsde 0,3 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,6 százalékkal került feljebb, mindemellett érdemes kiemelni, hogy az Egyesült Államok részvénypiacai hétfőn Martin Luther King napja miatt zárva tartanak majd. Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek hétfőn, a magyar tőzsde eséssel zárta a hét első napját, a blue chipek közül a Richter és az OTP teljesített a leggyengébben.

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde

Eséssel zárta a hétfői kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 610 pontos esést követően 1,5 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek kivétel nélkül estek. Az OTP 1,4 százalékos esés után 11 680 forinton zárt, a Mol 1,6 százalékkal került lejjebb, az olajcég papírjai 3190 forinton zárták a hétfői kereskedést. A Richter 1,8 százalékos esés után 5910 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 0,6 százalékkal került lejjebb, a telekomcég papírjai 455 forinton vettek búcsút a hét eső napjától.


Lefordult a magyar tőzsde

A hétfői piaczárás felé közeledve tovább esik a magyar tőzsde, a BUX 710 pontos mínusz mellett 1,7 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítenek. Az OTP 1,9 százalékos esése mellett a Richter 2,2 százalékkal került lejjebb, míg a Mol 1,9 százalékot esett. A pozitív kivételt a Magyar Telekom jelenti, a telekomcég árfolyama 0,2 százalékkal került feljebb.


Hétfőn zárva lesznek az amerikai tőzsdék

A tengerentúli részvénypiacok és kötvénypiacok hétfőn Martin Luther King napja miatt zárva tartanak majd, míg kedden a megszokott menetrend szerint folytatódik a kereskedés az amerikai tőzsdéken. A tengerentúli határidős részvényindexek mérsékelt mínuszban járnak hétfő délután.


Történelmi csúcsa közeléből fordult le az OTP

A régiós börzék lejjebb kerültek hétfőn, a prágai tőzsde 0,1 százalékos esése mellett a bécsi börze 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a lengyel WIG 0,9 százalékkal került ma lejjebb. A magyar tőzsde is esik, a BUX 3,2 milliárd forintos forgalom 365 pontos mínusz mellett 0,9 százalékkal került lejjebb, míg a hazai blue chipek kivétel nélkül esnek. A Richter 1,3 százalékkal került lejjebb, a Mol 0,5 százalékot esett, míg a Magyar Telekom 0,1 százalékkal került lejjebb. Bár az OTP csütörtökön új történelmi csúcsra emelkedett és a bankpapír a pénteki piacnyitás után is új csúcsot ütött, az OTP lendülete végül elfogyott és a részvény 0,4 százalékos eséssel zárta a pénteki napot. Hétfőn az OTP tovább esett, a részvény 1,3 százalékos esést követően a 11 710 forintnál található 9-napos mozgóátlag alá került. Amennyiben a lejtmenet folytatódik, a következő megállót a 20-napos mozgóátlag jelentheti majd rövid távon, 11 597 forintnál.


Elbizonytalanodtak az európai befektetők, esnek a tőzsdék

Az elmúlt hét utolsó napját magabiztos erősödéssel zárták az európai és az amerikai tőzsdék, miután a piaci szereplők kedvezően fogadták az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának megoldására irányuló híreket. Pénteken Kínából olyan hírek érkeztek, amelyek szerint Kína a jövőben növelné az importját és az ország hat év alatt kész lenne teljesen eltüntetni kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben. A két ország kereskedelmi konfliktusának enyhülésével kapcsolatos remények után a piaci szereplők figyelme fokozatosan a beérkező makroadatok felé fordult, miután a kínai statisztikai hivatal adatközlése szerint a kínai GDP a negyedik negyedévben 6,4 százalékkal bővült a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva, ami kisebb az előző, harmadik negyedévben mért 6,5 százalékos GDP-növekedésnél. A decemberi ipari termelés 5,7 százalékkal bővült, ami meghaladta az előzetes várakozásokat, mindemellett a kínai kiskereskedelmi eladások 8,2 százalékkal emelkedtek decemberben, a korábbi év hasonló időszakával összehasonlítva. A kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmak mellett a befektetők a figyelme a felpörgő vállalati gyorsjelentési szezon felemás eredményei, a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság felé fordult, a hétfői kereskedés második felére ráfordulva az irányadó európai részvényindexek mérsékelt mínuszban járnak, míg a kontinens börzéi közül a lengyel WIG teljesített a leggyengébben.


Esnek a régiós részvényindexek

Esnek a régiós részvényindexek hétfőn, a lengyel WIG 0,9 százalékkal került lejjebb, a bécsi börze 0,6 százalékot esett, míg a prágai tőzsde 0,1 százalékkal került lejjebb. A magyar tőzsde is lejjebb került ma délelőtt, a BUX 1,5 milliárd forintos forgalom és 209 pontos mínusz mellett 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a hazai blue chipek kivétel nélkül esnek. A BUX komponensei közül 1,7 százalékos esésével a Waberer's részvényei teljesítenek a leggyengébben.


Nagyot emelkedett a Kartonpack

A BUX a hétfő délelőtt második felére ráfordulva mérsékelt mínuszban jár, míg a hazai blue chipek is lejjebb kerültek. A kispapírok közül a Kartonpack azonban tovább szárnyalt, a részvény szerdán, csütörtökön és pénteken is napi limittel emelkedett, a szárnyalás pedig ma is folytatódott, a Kartonpack a tavalyi átlagos forgalmánál lényegesen magasabb forgalom mellett hétfőn is napi limittel emelkedett. A Kartonpack árfolyama 30 200 forintnál új csúcsra emelkedett hétfőn.


Nagyot esett a Henkel árfolyama

Nagyot esett a Henkel árfolyama ma délelőtt, miután a német vegyipari cég bejelentette, hogy 2019-től évente 300 millió euróval többet költ majd marketing célokra és a társaság digitális átalakítására. A Henkel szerint mindez a teljes 2019-es, tisztított egy részvényre eső nyereséget megközelítőleg 5 százalékkal csökkenti majd, mindemellett a társaság továbbra is 2-4 százalékos organikus bevétel növekedést vetített előre az idei évre. A bejelentést és a társaság előzetes számait nem fogadták jól a piaci szereplők, a Henkel árfolyama 5,3 százalékkal került ma lejjebb.


Eséssel indul a hétfői kereskedés az európai tőzsdéken

A tengerentúli tőzsdék erősödéssel zárták a hét utolsó napját, miután olyan hír érkezett, amely Kína a jövőben növelné az importját és az ország hat év alatt kész lenne teljesen eltüntetni kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben, míg az USA csütörtökön lebegtette meg, hogy kész csökkenteni a kínai termékekre kivetett vámokat, bár ez utóbbi hírt később cáfolták. Ázsiában is emelkedtek az irányadó részvényindexek, miután a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket átmenetileg képes volt háttérbe szorítani az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának rendezésével összefüggő optimizmus. Az európai tőzsdék a jelentős pénteki erősödésük után mérsékelt eséssel vágtak neki a hét első napjának, a hétfői piacnyitástól távolodva a CAC40 0,2 százalékkal került lejjebb, a milánói börze 0,6 százalékot esett, míg a DAX index 41 pontos mínusz mellett 0,4 százalékot esett.


Napi limittel esik az Est Media árfolyama

Napi limittel esnek az Est Media részvényei a hétfői piacnyitás után, miután a hétvégén hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna, filmproducer, a hazai filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, akinek 5 százalék feletti tulajdonrésze volt az Est Mediában. A társaság vasárnapi közleményben kiemelte, hogy az Est Media piaci pozícióját és korábban közzétett stratégiai terveit, szándékait ez a sajnálatos haláleset érdemben nem befolyásolja. Az árfolyam ennek ellenére közel 20 százalékot esett a piacnyitás után, az Est Media részvényei 112 forintig zuhantak.


Eséssel indul a hét a magyar tőzsdén

Eséssel indul a hét első napja a magyar tőzsdén, a BUX 84 pontos mínusz mellett 0,2 százalékkal került lejjebb a hétfői piacnyitás után, míg a blue chipek felemásan teljesítenek. A Magyar Telekom 0,7 százalékos erősödéssel vágott neki a hét első napjának, az OTP mindemellett 0,4 százalékkal került lejjebb, a Richter 0,3 százalékot esett, míg a Mol árfolyama 0,1 százalékkal került lejjebb.


A kereskedelmi háborús félelmek enyhülésében bíznak a befektetők

Mi történik a tőzsdéken?

  • Negyedik napja emelkedtek a tengerentúli tőzsdék, miután a piaci szereplők kedvezően fogadták a hírt, amely szerint Kína a jövőben növelné az importját és az ország hat év alatt kész lenne teljesen eltüntetni kereskedelmi többletét az Egyesült Államokkal szemben, míg az USA csütörtökön lebegtette meg, hogy kész csökkenteni a kínai termékekre kivetett vámokat, bár ez utóbbi hírt később cáfolták. A kereskedelmi háborús feszültség enyhülésével párhuzamosan az amerikai részvényindexek emelkedtek pénteken, a Dow végül 336 pontos emelkedés mellett 1,4 százalékkal került feljebb, az S&P500 1,3 százalékos emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést, míg a Nasdaq 1 százalékos erősödéssel zárta a hét utolsó napját.
  • A tengerentúli tőzsdék pénteki erősödése után az ázsiai részvényindexek is felfelé kapaszkodtak a hét első napján, miután az USA és Kína kereskedelmi konfliktusának rendezésével kapcsolatos optimizmus háttérbe szorította a kínai gazdaság lassulásával összefüggő aggodalmakat. A hongkongi tőzsde 0,3 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,6 százalékkal került feljebb, Ázsia más részein emelkednek a tőzsdék hétfőn, a Nikkei 0,3 százalékos erősödése mellett szingapúri részvényindex 0,4 százalékkal került feljebb, míg a dél-koreai Kospi stagnál.
  • A kínai statisztikai hivatal közlése szerint az év utolsó negyedében a növekedés 6,4 százalékos volt az előző év hasonló időszakához képest a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező ázsiai országban, ami kisebb az előző, harmadik negyedévben mért 6,5 százalékos GDP-növekedésnél. Elemzői várakozások szerint 2019-ben tovább lassul a gazdasági növekedés Kínában. A Világbank 6,2 százalékot jósolt, ami a globális sztenderdek szerint robusztus növekedést jelent, ám a kínai gazdaságot tekintve az utóbbi közel 30 év legrosszabb üteme lenne.
  • Emelkedéssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde, 324 pontos plusz mellett 0,8 százalékos erősödéssel eséssel fejezte be a pénteki kereskedést, a BUX 41 504 ponton zárt, érdemben megközelítve a tavaly januári, 41 609 pontos történelmi csúcsát, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. A Mol 1,3 százalékos erősödést követően 3242 forinton zárt, míg a Richter 2,6 százalékkal került feljebb, a gyógyszergyártó papírjai 6020 forinton búcsúztak a pénteki kereskedéstől. A Magyar Telekom mindemellett 0,2 százalékkal került lejjebb, a telekomcég papírjai 0,2 százalékos eséssel zártak. Az OTP bár csütörtökön új csúcsra emelkedett, a bankpapír a pénteki piacnyitás után 11 970 forintnál ismét új történelmi csúcsot ütött, a lendület azonban elfogyott, az OTP lefordult és a részvény végül 0,4 százalékos esés után 11 850 forinton zárt.
  • A határidős DAX index 15 ponttal került lejjebb hétfő reggel, 0,1 százalékos emelkedést vetítve előre a mai piacnyitásra.
  • A forint gyengüléssel indítja a hétfői napot az euróval szemben, egy euróért 318,05 forintot kell fizetni, míg egy dollár 279,45 forintba kerül.

Mire figyelnek a befektetők?

  • Hétfőn nem érkezik hazai makroadat.
  • A hét első napján az amerikai részvénypiacok a Martin Luther King napja miatt zárva tartanak majd.
  • A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan hétfő délután publikálja World Economic Outlook kiadványát.


A kereskedelmi háborús félelmek enyhülésében bíznak a befektetők

Mi történt idén a tőkepiacokon?

Jelentős emelkedéssel zárták a hét utolsó napját az irányadó európai részvényindexek, a kontinens börzéinek idei teljesítménye azonban negatív, a DAX idén 13,3 százalékkal került lejjebb, míg a CAC40 8,2 százalékkal került idén lejjebb.



A kereskedelmi háborús félelmek enyhülésében bíznak a befektetők

Gyorsjelentések a héten

Hétfőn a UBS teszi közzé a beszámolóját.



A kereskedelmi háborús félelmek enyhülésében bíznak a befektetők


A kereskedelmi háborús félelmek enyhülésében bíznak a befektetők

Nyakunkon a félelmetes összeomlás, vagy csak pánikkeltés az egész?

Kereskedelmi háború, kínai gazdasági lassulás, részvénypiaci turbulenciák - nem indult simán az év, és a vállalatok felől érkező jelzések alapján valóban romlanak a kilátások. Januárban sorozatban érkeztek a bejelentések elbocsátásokról, profit warningokról, amiből az olyan "sztárok" sem maradtak ki, mint például az Apple, amely 20 éve először volt kénytelen visszavágni a korábban megfogalmazott becsléseit. Ezek vajon csak egyedi sztorik, vagy tényleg itt a globális gazdasági lassulás? Tovább a cikkhez

Elhunyt Andy Vajna, mi lesz a tőzsdei cégével?

Hosszú betegség után elhunyt Andy Vajna, filmproducer, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, akinek 5 százalék feletti tulajdonrésze volt az egyik hazai tőzsdei társaságban, az Est Mediában. A tőzsdei cég és annak nagytulajdonosa, a Park Teniszklub is közleményt adott ki a halálesettel kapcsolatban. Tovább a cikkhez
huawei mobiltelefon
bika wall street index tőzsde
víz water
vonat train máv
e-cigi vape
LONDON, UNITED KINGDOM - 2019/09/04: British Prime Minister Boris Johnson is seen leaving No 10 Downing Street to attend his first Prime Minister's Questions at the House of Commons. Later today the MPs will debate bill that could block no-deal Brexit. ()
airbnb app
Laura Codruta Kövesi európai főügyész
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
huawei mobiltelefon