Szinte teljesen leállt a motor- és autógyártás Győrben
Üzlet

Szinte teljesen leállt a motor- és autógyártás Győrben

MTI
Reggel hat órakor az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk elkezdődött a győri gyárban - tájékoztatta az AHFSZ elnökhelyettes csütörtök reggel az MTI-t.

Csalogány György elmondta, hogy a motor- és a járműgyár szinte száz százalékosan leállt.

A dolgozók számára a nap folyamán többször tartanak gyűléseket a gyár több pontján, addig az úgynevezett team szobákba várakoznak.

Az AHFSZ azért hirdette meg a csütörtök reggel 6 órától január 31-én reggel hat óráig tartó egy hetes sztrájkot a gyár egész területére, mert eredménytelennek nyilvánították a szeptember óta folyó bértárgyalásokat.

A sztrájkbizottságot a szakszervezet január 14-én alapította meg, január 18-án a hét napos egyeztetési időszak alatt pedig kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt.

A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest.

A követelés tartalmazza, hogy bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, január 17-én azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.

Az egy hetes sztrájkkal kapcsolatban megkerestük az Audit is szerdán, amely hivatalos válaszában jelezte:

Az Audi Hungaria tudomásul veszi az általános sztrájk meghirdetését és felkészül annak következményeire.

A bértárgyalások folytatódnak. Az Audi Hungaria igazgatósága továbbra is arra törekszik, hogy egy mindkét fél számára elfogadható megállapodás szülessen, amely hozzájárul a munkatársak elégedettségéhez, biztosítja az Audi Hungaria gazdaságosságát, és garantálja a munkahelyek hosszú távú biztonságát az Audi Hungariánál.

huawei mobiltelefon
bika wall street index tőzsde
víz water
vonat train máv
e-cigi vape
LONDON, UNITED KINGDOM - 2019/09/04: British Prime Minister Boris Johnson is seen leaving No 10 Downing Street to attend his first Prime Minister's Questions at the House of Commons. Later today the MPs will debate bill that could block no-deal Brexit. ()
airbnb app
Laura Codruta Kövesi európai főügyész
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
huawei mobiltelefon