Előfizetői tartalom

Az AutoWallis nagyszabású tervekkel rukkolt elő

Portfolio
Jelentős növekedést és akvizíciókat tervez az AutoWallis miután csütörtökön bevezették a Budapesti Értéktőzsdére a nagy múltú cégcsoport új részvényeit. A társaság tagvállalatainak összesített árbevétele az előzetes adatok alapján 5,9 százalékkal, 70 milliárd forintra emelkedett 2018-ban, amivel a hetedik legnagyobb árbevételű cég a hazai parketten - írta a vállalat a Budapesti Értéktőzsdén megjelent tájékoztatóban. Az AutoWallis tőzsdei megjelenésének fő célja, hogy növekedési tervei finanszírozásához a nyilvános tőkepiaci forrásokat is fel tudja használni. A vállalat azt tervezi, hogy a következő öt évben megkétszerezi árbevételét, és már jövőre, a 2019-es eredménye alapján vonzó mértékű osztalékot fizet törzsrészvényei után.

Egy fordított akvizíció valósult megMintegy féléves előkészítő munkát követően csütörtöktől lehet kereskedni az AutoWallis új részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), így a tőzsdére bevezetett 12,5 forint névértékű részvények száma 270,26 millió darabra emelkedett. Erre a lépésre azután kerülhetett sor, hogy a társaság fő tulajdonosa, a Wallis Asset Management...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés