Előfizetői tartalom

E10: Románia és Bulgária már előttünk, de mikor jön Magyarország?

Portfolio
Európában egyre több országban állnak át az E10 üzemanyag használatára, Románia és Bulgária is beállt a sorba, és 8, illetve jövő héttől 9 térfogatszázalékosra emeli az etanol arányát az országban kapható motorbenzinben. Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója a Portfolio-nak elmondta, hogy az átállás Magyarországnak is érdeke, hiszen az itt megtermelt kukorica nagy része így nem exportra kerülne, ugyanakkor az ország szójaimport függősége is jelentősen csökkenne. A Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója, Hódos Ferenc szerint fontos lenne minél hamarabb cselekedni, a jelenlegi EU-s szabályozás szerint ugyanis 2030-ig legfeljebb annyi etanolt lehet majd felhasználni az üzemanyagokban, amennyi 2020-ban ténylegesen felhasználásra kerül.

Melyek jelenleg a Magyar Bioüzemanyag Szövetség (MBSZ) legfőbb célkitűzései? Milyen előnyökkel járna Európa, illetve Magyarország számára, ha ezek a célok megvalósulnának? Hódos Ferenc: A Magyar Bioüzemanyag Szövetség azzal a céllal jött létre, hogy egyesítse a hazai bioetanol és biodízel előállító és forgalmazó, valamint alapanyag ellátó vállalatokat. Az MBSZ...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés