Kitudódott: kormányhivatali ellenőrzést kaphat a Tesco
Üzlet

Kitudódott: kormányhivatali ellenőrzést kaphat a Tesco

Portfolio
Korábban már megszellőztették, hogy a Tesco és a Media Markt együttműködése a "plázastop bizottság" engedélyének hiánya miatt akadályokba ütközhet, ám akkor a két cég úgy érvelt, hogy ez nem esik a plázatörvény hatálya alá. Most a Magyar Nemzet már konkrétan arról ír, hogy kormányhivatali ellenőrzés indulhat abban az üzletben, ahol pár napja elsőként indult el az új koncepció.
Kormányhivatali ellenőrzés következhet a Tesco fővárosi, Pesti úti hipermarketjében, mert úgy nyitották meg az áruházon belül a Media Markt önálló, műszaki eszközöket kínáló üzletrészét, hogy a plázabizottság engedélyével nem rendelkeznek - tudta meg a Magyar Nemzet.

Az üzletnyitás jogszerűtlennek tűnik, mert ahhoz szükséges a plázatörvény alóli felmentés is, mivel jelentős változásokat testesít meg a belső eladótérben kialakított önálló üzletrész.

"Az országos illetékességű Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalhoz a cégek eleddig nem nyújtottak be kérelmet a felmentéshez, az üzletet azonban megnyitották, ezért néhány napon belül várhatóan a területileg illetékes kormányhivatal tart ellenőrzést a helyszínen, hogy kivizsgálja, az üzemeltetőknek megvannak-e a szükséges engedélyeik" - közölték a napilappal kormányzati forrásból.

A lap emlékeztet arra: február utolsó napján - a tervezett kilenc átalakításból elsőként - megnyitották a XVII. kerületi Pesti úton lévő Tesco hipermarketben az úgynevezett "bolt a boltban" koncepciójú árusítóhelyet. Az új felállás értelmében a műszaki fogyasztási cikkeket bérlőként a Media Markt forgalmazza, saját pénztárral és ügyfélszolgálattal. Az átalakítás egy budapesti, egy veszprémi, egy győri, egy soproni, egy bajai, egy esztergomi, egy szekszárdi, egy dunaújvárosi, egy kaposvári és egy tatabányai Tesco-hipermarketet érint.

A két cég újfajta együttműködéséről itt írtunk:Két héttel ezelőtt a lap már írt arról, hogy az együttműködéshez a két cég nem szerezte meg a plázabizottság engedélyét és ezért elakadhat a folyamat. Ezt követően a két társaság közölte: az ügylet nem esik a plázatörvény hatálya alá, ezért nem indokolt a hatóság bevonása.

Emlékezetes, a plázákra vonatkozó szabályok ugyanis tavaly augusztusban úgy módosultak, hogy nem csak a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmények felépítéséhez van szükség eljárásra, hanem az olyan átalakításokhoz is, amihez egyébként nem kell külön építési engedély. Ha módosul a már meglévő építmény, helyiség alaprajzi elrendezése, akkor egy bizottsághoz kell fordulni, amely mérlegeli a környezetvédelemre, vidékfejlesztésre, épített környezetre és a környék többi kereskedelmi építményére gyakorolt várható hatásait.

Kitudódott: kormányhivatali ellenőrzést kaphat a Tesco
Kép és címlapkép forrása: MTI Fotó/Balogh Zoltán
applearfolyam
trump, christmas
GettyImages-140837560
Kiderült, kik irányíthatják a Lánchíd melletti szállodát
Minister of Finance of Hungary, Mihaly Varga
Paks nuclear power plant
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
applearfolyam