Új csúcsra drágult az olaj
Üzlet

Új csúcsra drágult az olaj

Portfolio
Új 2019-es csúcsra emelkedtek az olajárak kedden, azt követően, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) törölte áprilisra beütemezett ülését, ezzel gyakorlatilag júniusig meghosszabbítva az év elejétől érvényes kitermeléscsökkentési intézkedést.
A Brent azonnali árfolyama kedden délután minimális emelkedéssel 67,30 dollár körül jár.

Új csúcsra drágult az olaj
A WTI spot jegyzése ugyanekkor szintén kis mértékben erősödve 59,30 dollár körül tartózkodik.

Új csúcsra drágult az olaj
Az olajárak legutóbb 2018 novemberében jártak a mostanihoz hasonló magasságban, akkor azonban már egy október eleje óta tartó esés közepén jártak, ami az év végéig ki is tartott, nagyrészt a kereslettel kapcsolatos aggályok hatására.

Az OPEC országok tavaly decemberben állapodtak meg abban, hogy januártól napi 800 ezer hordóval fogják vissza kitermelésüket, ezen felül több nem OPEC-tag olajország további napi 400 ezer hordós csökkentést vállalt. Az ennek hatására a nagyjából az év eleje óta tartó drágulást az iráni és venezuelai olajipart és -exportot célzó, a globális kínálatot szűkítő washingtoni szankciók is támogatják.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legutóbbi jelentésében arra figyelmeztetett, a második negyedévben mérsékelt deficit alakulhat ki az olajpiacon. Ezzel egybevágóan a következő hónapokban várható kínálati szűkületre utal az is, hogy a Brent határidős piacán májusi szállításra hordónként 1,2 dollárral magasabb jegyzés alakult ki, mint a decemberire - hívta fel a figyelmet a CNBC.

Az áremelkedést ugyanakkor fékezheti a következő időszakban az Egyesült Államok olajtermelésének folytatódó bővülése, de a világgazdaság kilátásaival kapcsolatos, elsősorban a kereskedelmi vitával összefüggő aggályok is. Az amerikai EIA szerdán hozza nyilvánosságra a heti kitermelési és tartalék-adatait.

A Bank of America Merrill Lynch új prognózisa alapján idén átlagosan 70 dolláros Brent, valamint 59 dolláros WTI-árfolyam várható, ami jövőre 65, illetve 60 dollárra csökkenhet. A bank szerint a globális olajkereslet idén napi 1,2, jövőre pedig 1,15 millió hordóval bővülhet, ami nagyjából egybevág a piaci konszenzussal és az IEA várakozásaival.
máv0921
Autóbaleset
online bolt_shutter
orvosi kamara0921
palkovicslászló0921
shutterstock_1100688464_rugalmas
brexit0115
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
online bolt_shutter