Üzlet

Beadta a derekát Kasza Tibi

Portfolio
Megszüntette az első, véleményvezér számára előírt kötelezettségvállalás utóvizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel mindkét érintett vállalkozás - Kasza Tibor véleményvezér cége, a GoldenEye és a Telekom is - teljesítette a vállalásait.
Az előírt kötelezettségvállalások keretében a felek többek között oktatási célú előadásokat tartottak, figyelemfelhívó posztokat illetve kisfilmet tettek közzé közösségi profiloldalukon, módosították szerződéses feltételeiket, és partnereiket is tájékoztatták a GVH által megfogalmazott elvárásokról. A kötelezettségvállalás része volt továbbá, hogy Kasza Tibor a továbbiakban hangsúlyosan, egyértelmű szóhasználattal jeleníti meg közösségi oldalán, ha egy posztért ellentételezést kap.

A GVH 2016 végén indított eljárást három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér közösségi médiatevékenységének vizsgálatára. Mindhárom eljárás kötelezettségvállalás elfogadásával zárult 2017-ben, amelynek fő célja volt, hogy az érintett piac szereplői - büntetés nélkül - iránymutatást kapjanak az elvárásokról és kötelezettségekről a közösségi médiában folytatott reklámozással kapcsolatosan.

Az elvárások lényege, hogy a véleményvezér egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően hozza a fogyasztók (követők) tudomására, ha a posztot ellenszolgáltatásért (pénzért, próbatermékért, egyéb kedvezményért stb.) tette közzé. Lényeges továbbá, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért egyaránt felelősséggel tartozik a poszt közzétevője és a termék értékesítője, így mindkét oldal érdekelt a jogszerűen történő kommunikációban.
Európai Autópiac
Frankfurti tőzsde
forint200117
cimlap_arany0219
Sanna Marin Angela Merkel unios koltsegevetes nemetorszag finnorszag
idős_nyugdíj_shutter
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Európai Autópiac