Üzlet

Összegyűjt rólad minden rosszat, ami fenn van az interneten egy startup

Huszák Dániel, Tel-Aviv
Épült egy számítógépes alkalmazás, amely minden rosszat, ami az interneten megtalálható rólad összegyűjt és a felhasználó elé tár, emellett megismerkedtünk egy olyan céggel is, ami azt elemzi, hogy mely cégek gyűjtenek rólad az engedélyek nélkül személyes adatokat és egy olyannal is, amely pénzügyi tanácsadók véleménye alapján segít befektetési döntéseket meghozni egyszerre akár több ezer felhasználnóak. Bemutatkoztak az izraeli digitális startupok.
Ornit Shinar, a Citi Israel nemzetközi innovációs és tőkebefektetési igazgatója az ország startup-világában zajló tőzsdei bevezetésekről (IPO) elmondta, hogy a legnagyobb dobás az elmúlt években a MobilEye 15,3 milliárd dolláros bevezetése volt 2017-ben, tavaly pedig az Orbotech 3,4 milliárd dolláros IPO-ja volt a legnagyobb. Rengeteg céget meg is vesznek nagyobb játékosok, például a FraudSciences csalásérzékeléssel foglalkozó céget a PayPal vette meg 169 millió dollárért, a Markets.comot a Paytech vette meg 458 millió euróért, míg a Trusteer nevű kiberbiztonsági céget az IBM szerezte meg 650 millió dollárért. Többek közt olyan ismertebb startupok nőttek ki Izraelből, mint a Lemondate, az Etoro vagy a Payoneer.

Izraeli látogatásunk során az ország startup-életéről sok más érdekes dolgot is megtudtunk:Alon Cohen, a jelenleg mintegy 5 milliárd dolláros értékű CyberArk kiberbiztonsági cég alapítója megosztott pár érdekességet arról, hogy lehet sikeres startupot építeni. Cége 15 éve üzemel, egy pincében indította el, ma már a NASDAQ-on kereskedik részvényeit. Az ötlet onnan jött, hogy a szakember régen az izraeli hadsereg (IDF) számítógépes egységében, a Mamramban szolgált, írt egy szerelmes levelet egy katonanőnek, a bajtársai viszont feltörték a gépét és kinyomtatták, majd az egységben végigterjesztették vallomását. Indulásukkor még kicsi volt a piac, így Bostonba költözött a cége, ahol 3 év alatt összesen mintegy 425 millió dollárnyi befektetői tőkét voltak be sikeresen. Míg eleinte volt katonatársait foglalkoztatta főleg, ma már körülbelül 1000 embernek adnak munkát. Cohen összesen öt startupot alapított, egyet tőzsdére vitt, egyet pedig eladott az IBM-nek.

A Citi által szervezett tel-avivi eseményen bemutatkozott több izraeli startup is, melyet az amerikai nagybank valamilyen úton-módon támogat:
  • Az Essence Intelligence cégek és magánszemélyek internetes lábnyomát elemezve állít össze egy "kockázati profilt" befektetőknek, intézményeknek. Úgy működik, hogy ha beírjuk az app keresőjébe egy személy nevét, az alkalmazás az internetről összegyűjti az illető digitális lábnyomát és elemzi, hányszor talál vele kapcsolatosan negatív híreket, bejegyzéseket. Az alkalmazás először a negatív hírekre megy rá, melyekben ki is emeli a célszeméllyel kapcsolatos problémás részeket. Nem meglepő módon először a hadseregnek adták el a rendszert, majd ezután értékesítették csak a bankoknak.
  • A Finnovest egy appon keresztül személyre szabott tanácsadást továbbít a felhasználóinak, viszont nem robotokat, hanem embereket használnak hozzá, akik ügyfeleik kitettségei alapján egyszerre többet is ki tudnak közülük szolgálni. A végső döntést az ügyfél hozza meg. Jelenleg az izraeli FIBI Group pénzintézetnél elérhető, körülbelül 3,5 milliárd dollárt fektetnek be a Finnovesten keresztül a pénzintézet ügyfelei.
  • A BigID azt deríti ki felhasználóinak, hogy milyen vállalati adatbázisokban találhatók meg a személyes adatai, így akár azt is kiderítheti, hogy mely cégek tárolják beleegyezése nélkül az adatait és töröltetheti ezeket. A vállalat gépi tanulást és mesterséges intelligenciát is használ ennek eléréséhez, egyelőre viszont még inkább csak nyilvános adatbázisokat elemeznek.
  • Az Explorium az adatelemzők munkáját segíti azzal, hogy elemzi az általuk megvásárlandó adatbázisok minőségét és kiegészítő adatokat is gyűjt hozzájuk, ha ezt igénylik.
  • A PayMe white label fizetési rendszereket szolgáltat online kereskedőknek, így azok saját rendszert tudnak használni ahelyett, hogy azt kiszervezik nagyobb fizetés-feldolgozóknak.
  • A PayKey okostelefonokra fejlesztett egy virtuális billentyűzeteken megtalálható, külön gombot, melyre kattintva a felhasználó megnyitja a bankjának felületét anélkül, hogy az aktuális tevékenységét - például játék vagy Facebookozás - megszakítaná. Vagyis gyakorlatilag két kattintással tud a bankján keresztül például átutalást indítani, miközben épp üzenetet ír egy ismerősének, még csak félbe sem kell azt szakítania.
  • Az nsknox (melyet szintén Alon Cohen alapított) vállalati fizetési rendszereket célzó kibertámadások kivédésével foglalkozik, adataik szerint a nagyvállalatok 82%-a valamilyen fizetéssel kapcsolatos csalás áldozatává válik - ebbe beletartoznak a hamis fizetési kérelmektől kezdve az eltérített fizetési megbízásokon keresztül a jelszók ellopásáig terjedő bűnesetek.
A Budapesti Elektromos Mûvek Nyrt. MTI
roosevelt 7_8 iroda shutter
weworkiroda2
BET
Mosoczi_Laszlo_Jaszbereny_ikop1500
Richter
An oil pumping unit, also known as a
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
A Budapesti Elektromos Mûvek Nyrt. MTI