Már nem csak az Adidasé a három csík
Üzlet

Már nem csak az Adidasé a három csík

Portfolio
Az EU törvényszéke helybenhagyta az Adidas bármely irányban felvihető, három párhuzamos sávból álló védjegyének törlését az Európai Unióban. Korábban az Adidas még azt is megpróbálta elérni, hogy a két párhuzamos sávból álló csíkozást se lehessen európai uniós védjegyként bejegyeztetni.
Az Adidas nem tudta bizonyítani, hogy a három párhuzamos sávból álló védjegy a használata révén az Unió területének egészén megszerezte volna a megkülönböztető képességet (valamely védjegy megkülönböztető képessége azt jelenti, hogy a védjegy alkalmas a védjegybejelentésben szereplő áruk adott vállalkozástól származóként történő beazonosítására, és így ezen áruknak más vállalkozások áruitól való megkülönböztetésére) - áll az EU Törvényszékének indoklásában, amely most kimondta, hogy helybenhagyta a három párhuzamos csíkból álló Adidas-védjegy törlését.

Az ítélet előzménye, hogy 2014-ben az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) az Adidas javára lajstromozta a három csíkból álló európai uniós védjegyet, ruházati cikkek, lábbelik és kalapáruk tekintetében. Védjegybejelentési kérelmében az Adidas úgy írta le a védjegyet, mint három párhuzamos, egymástól egyenlő távolságra lévő, egyenlő szélességű sávból álló védjegyet, amely sávok bármilyen irányban felvihetők a termékre.

2016-ban az EUIPO, a belga Shoe Branding Europe BVBA nevű cég által benyújtott törlési kérelmet követően, törölte ezt a védjegyet, azzal az indokkal, hogy az nem rendelkezett - sem önmagában vett, sem használat révén megszerzett - megkülönböztető képességgel. Az EUIPO szerint e védjegyet nem lett volna szabad lajstromozni, mert az Adidas nem bizonyította, hogy e védjegy a használat révén az Európai Unió egészében megszerezte volna a megkülönböztető képességet.

Mai ítéletében a törvényszék helybenhagyta a törlési határozatot, és elutasította az Adidas által az EUIPO határozata ellen benyújtott keresetet.

A törvényszék szerint a szóban forgó védjegy nem mintavédjegy, amely szabályosan ismétlődő elemek sorozatából állna, hanem egy közönséges ábrás védjegy. A törvényszék ezt követően úgy ítéli meg, hogy az olyan alakokban történő használat, amely a védjegy alapvető jellemzőit - például a színsémát (fehér alapon fekete sávok) - illetően eltér annak lajstromozott alakjától, nem vehető figyelembe. Ennélfogva az EUIPO helyesen zárt ki a vizsgálatból az Adidas által szolgáltatott több bizonyítékot is, amiatt, hogy azok más megjelölésekre - különösen olyan megjelölésekre, amelyeken a színséma fordított volt (fekete alapon fehér sávok) - vonatkoztak.

Már nem csak az Adidasé a három csík
Forrás: Shutterstock
Hozzáteszi, hogy az Adidas nem bizonyította, hogy a szóban forgó védjegyet az Unió területének egészén használták és az a használata révén e terület egészén megszerezte a megkülönböztető képességet. Az Adidas által szolgáltatott bizonyítékok közül ugyanis egyedül azok a bizonyítékok rendelkeztek némi relevanciával, amelyek mindössze öt tagállamra vonatkoztak, és a jelen esetben azok nem voltak kivetíthetők az Unió területének egészére.

A döntés bejelentését követően másfél százalékos mínuszban áll ma az Adidas árfolyama.

Már nem csak az Adidasé a három csík
Az Adidas azt is megpróbálta megakadályozni az elmúlt években, hogy a két párhuzamos sávból álló jelölést európai uniós védjegyként jegyezzék be. Az uniós törvényszék egy tavalyi ítéletében akkor azt mondta ki, hogy a két párhuzamos csíkozást esetlegesen bejelentett védjegyek tisztességtelenül kihasználhatják az Adidas cipőkön elhelyezett, három párhuzamos sávból álló korábbi védjegyének jó hírnevét és ezért tisztességtelenül kihasználná az Adidas védjegyét.
Mystery_Hotel_Budapest - 8
IMG_20190910_155319
A River Estates irodaháza többek között a DIGI kábeles mûsorszolgáltató székhelye a XIII. kerület, Váci út 35-ben.
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
posterminal bankkartya card