Elárasztották a turisták a Balatont
Üzlet

Elárasztották a turisták a Balatont

Portfolio
Idén mind az északi, mind pedig a dél partot tekintve 13 százalékkal többen, azaz körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A vasúttársaság nagy újítása a naponta 8 pár Balaton expressz szerelvényen elérhető étkezőkocsi-szolgáltatás, melyet az első két hétben több ezren vettek igénybe.
A strandszezon első 16 napjában jellemzően a Balaton és saját lakóhelyük között utaztak a pihenni vágyók, az utazások kis részét tették ki a tó körüli települések közötti utazások. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 23 százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában (e-Ticket vagy a vasúttársaság mobilalkalmazásának segítségével), míg 11 százalék az automatás, 8 százalék a fedélzeti, 58 százalék pedig a pénztári jegyváltás.

Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok volt a legforgalmasabb balatoni állomás, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen végzett. Őket Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely követte a rangsorban. Az utaskomfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain.

A nyári menetrend kezdete, június 15. óta a Budapest és Keszthely között oda-vissza, napi 8 pár Balaton expresszvonatban közlekedő járatokon étkezőkocsi is van már, ami Keszthely felé a vonat elején, Budapest felé a vonat végén található.

A Balaton expresszek étkezőkocsijában június második felében több mint 3200 vendéget szolgáltak ki. A legkedveltebb és leggyakrabban fogyasztott ital továbbra is a 390 forintért árult csapolt sör, amely újdonságnak számít a hazai étkezőkocsi-szolgáltatásban; már 2400 korsót csapoltak. Ételek közül a START Burger nevű hamburger a legkeresettebb; már több mint 700 darabot fogyasztottak.

A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok. Az elmúlt évek utasforgalmi adatai alapján a balatoni vonatok utasszáma a következő egy hónapban éri majd el a csúcspontját, jelenleg felfutás tapasztalható, amely várhatóan az étkezőkocsiban fogyasztó utasok számában is megmutatkozik majd.

Fotó: MÁV, MÁV-START
Frankfurti tőzsde
Bear
Emmanuel Macron Albania Eszak-Macedonia csatlakozasi targyalasok
Hiventures konferencia
közút baleset rendőr mentő
shutterstock_785823109
Donald Trump Orban Viktor vamtarifa1500
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Frankfurti tőzsde
Olvasta már? Lefordult az OTP