Itt a friss kutatás: miattad retteg a főnököd
Üzlet

Itt a friss kutatás: miattad retteg a főnököd

Portfolio
Világszerte a vezérigazgatók 79 százaléka aggódik amiatt, hogy a munkavállalók alapvető készségeinek hiánya veszélyezteti vállalatuk jövőbeli növekedését - állapította meg a PwC Talent Trends 2019: Upskilling for a Digital World tanulmánya. Ez az arány 2014-ben még 63 százalék volt, ami azt mutatja, hogy a készségek hiányával kapcsolatos aggodalom az új technológiák megjelenésével összhangban nőtt az elmúlt öt évben.
A felmérésben résztvevők válaszai alapján a készségek hiánya a világ minden részén a fő aggodalmak között szerepel. A japán (95%) és a közép- és kelet-európai (89%) vezérigazgatók aggódnak a leginkább, míg olaszországi (55%) és törökországi (45%) kollégáiknak van a legkevesebb álmatlan éjszakájuk a készségek hiánya miatt. Azok közül, akik a leginkább nyugtalanok, 55% mondta, hogy vállalatuk emiatt nem képes hatékonyan innoválni, 52%-uk pedig a humántőke-költségeik vártnál gyorsabb növekedését említette.

A felmérés szerint a vezérigazgatók elképzelése a szakképzettségi hiányosságok áthidalásának módjáról változóban van. A vezérigazgatók közel fele (46%-a) véli úgy, hogy a jelentős mértékű átképzés és továbbképzés a legfontosabb kezdeményezés a potenciális szakképzettségi szakadékok megszüntetésére, és mindössze 18%-uk mondja azt, hogy az iparágukon kívülről vennének fel munkaerőt. Az idei magyarországi vezérigazgató felmérés válaszadóinak 23%-a választaná az át- vagy továbbképzést, illetve 16%-uk toborozna más iparágból.

Ez ellentétben áll a korábbi években végzett felmérésekkel, amelyek szerint a vezérigazgatók megvizsgálták annak lehetőségét, hogy más - különösen az innovációban már előrébb járó - ágazatokból vegyenek fel akár alkalmi munkaerőt.

Bár a munkavállalók átképzése más lehetőségekhez képest - ilyen például az elbocsátott dolgozók végkielégítése és a szükséges készségekkel rendelkező új munkatársak felkutatása - jelentősebb befektetést igényel, mégiscsak vonzóbb megoldás, ami ráadásul kedvező fogadtatásra talál a munkavállalók körében

- mondta Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation csapatának igazgatója.

Egy több mint 12 000 munkavállaló részvételével végzett globális felmérés szerint például a munkavállalók örömmel töltenek havonta két napot a munkaadójuk által a digitális készségeik fejlesztése érdekében nyújtott képzéssel.

Elmozdulás a "jó munka" és a bizalom felé

A továbbképzésre történő hangsúlyáthelyezés hátterében az automatizálás és a mesterséges intelligencia (MI) növekvő alkalmazása áll. Noha ezek a technológiák elkerülhetetlenül kiszorítanak egyes munkavállalókat, a vezérigazgatók eltérő véleményen vannak a változás mértékéről és sebességéről.

Egyértelmű, hogy a digitális felkészítésbe történő beruházás csak egy része annak, ami a jövő munkaerejének megteremtéséhez szükséges, mivel a munkavállalók új készségek elsajátítására való ösztönzése erős tanulási kultúrát feltételez, amely elválaszthatatlan része egy minőségi munkahelynek.

A munkáltatóknak meg kell felelniük a »jó munka« iránti egyre növekvő igénynek, ami az eredményes és megelégedettséget okozó munkaélményt jelenti, amely megfelel bizonyos minőségi elvárásoknak. A technológia lehetővé teszi a hatékonyság növelését és a költségek kézben tartását, ugyanakkor lehetőséget ad arra is, hogy a munkával eltöltött időt produktívabbá és teljesebbé tegyük

- tette hozzá Bencze Róbert.

A "jó munka" megteremtéséhez a vállalatoknak jó minőségű munkaerő-adatokra lesz szükségük - és míg a vezérigazgatók 86%-a szerint a megfelelő állományi adatok létfontosságúak, mindössze 29%-uk tartja megfelelőek a saját adatait.

A vezérigazgatók tudatában vannak annak, hogy az automatizálás munkaerőre gyakorolt hatása a közbizalmat is befolyásolja. A válaszadók fele úgy látja, hogy a vállalati szektor iránti bizalom hiánya veszélyezteti a növekedést, és tisztában vannak vele, hogy e bizalomhiány kezelése a közvélemény szempontjából döntő kérdés.

Ennek fényében a vezérigazgatók megosztottak abban, hogy az automatizálás és az MI következtében elbocsátott munkavállalókkal szemben ki tartozik felelősséggel: 66% úgy véli, hogy a kormányoknak ösztönzőket kellene biztosítania az MI fejlesztésére és használatára, míg 56%-uk úgy gondolja, hogy az államnak védőhálót kellene biztosítania az elbocsátott munkavállalók számára. Ez a vita a jövőben várhatóan folytatódni fog.

A munkahelyi modellt az évtizedek óta fennálló viszonylagos stabilitás helyett az állandó változás jellemzi, és nincs biztos nyugvópont. A vállalatoknak számos akadályt kell még leküzdeniük. A siker érdekében a bizalom kiépítése és fenntartása kulcsfontosságú lesz - mind a munkavállalók, mind a kormányok és a társadalom egésze között

- foglalta össze Bencze Róbert.
Frankfurt Stock Exchange
BERLIN, GERMANY - SEPTEMBER 10: German Chancellor Angela Merkel (CDU).
ITALY - CIRCA 2003: The American tariffs
olaj
HAIFA, ISRAEL - DECEMBER 25: Smoke rises after a fire broke out at an oil refinery (Photo by Shay Hartov/Anadolu Agency/Getty Images)
olajfinomito
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Hogyan kereskedsz a forinttal?
Bevezető online előadás a deviza és indexkereskedés világába.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Frankfurt Stock Exchange