Üzlet

BlackRock-vezér: menekülnek a vállalatok Kínából

Portfolio
Inkább otthagyják Kínát a vállalatok ahelyett, hogy megvárják, hogy megoldódjon az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háború - mondta el Larry Fink, a világ legnagyobb alapkezelőjének, a BlackRocknak vezérigazgatója a CNBC műsorán.
"Azt halljuk a vezérigazgatóktól, hogy egyre több ellátmányi lánc hagyja el Kínát. Az emberek és a vállalatok nem várják meg, hogy mi lesz a vége" - mondta Fink.

Egy éve tart már a kereskedelmi háború Kína és az Egyesült Államok közt, Trump elnök körülbelül 200 milliárd dollárnyi kínai árura helyezett eddig ki 25%-os büntetővámot, most pedig azzal fenyeget, hogy újabb 325 milliárd dollárnyi termékre terjeszti ki ezt.

Több mint 50 multinacionális cég jelentett be, hogy kivonja üzemeit Kínából, többek közt az Apple, a Nintendo és a Dell is tett ilyen bejelentést. Május óta erősödött fel az exodus, a cégek főleg Vietnamba menekülnek. Közben a kínai gazdaság "csak" 6,2%-os növekedést produkált a második félévben éves alapon, ami 27 éve nem látott gyengeséget jelent.

"Szerintem a trend Kínában lefelé mutat. Hosszú távon Kína tudja, hogy stimulálnia kell a gazdaságát" - mondta el az alapkezelő vezére.
Koronavírus
Csalódást keltő számok a Rábától
Tesco
Európai Autópiac
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Wall Street