Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esett Amerika
Üzlet

Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esett Amerika

Portfolio
A kínaiak akarnak valamit, de szerintem 25 évnyi kínai visszaélés után nekünk most nem sürgős a megállapodás, a Huaweit pedig nem engedjük a piacainkhoz - lényegében ezeket üzente a Fehér Ház kertjében nyilatkozó Donald Trump amerikai elnök ma délután, amelyek ismét alapot adtak arra, hogy a részvénypiacok essenek a kereskedelmi konfliktus tartós fennmaradása miatt. Mivel Trump fokozottan figyeli a részvényindexeket, így nem véletlen, hogy ma ismét agresszív kamatvágást követelt a Fedtől, most ráadásul ki is mondta, hogy egyszeri 1%-pontos vágást kéne megtennie az intézménynek. Ezek persze nem segítettek ma a részvénypiacokon, miközben a bírálatok tovább rombolják a független intézmény hírnevét.

Mínusz lett a vége mindhárom indexnél

A zárás előtti percekben újra eladói nyomás látszott a három vezető amerikai részvényindexnél, így a kis pluszban lévő Dow Jones is végül 0,3%-os eséssel zárta a napot. Az S&P 0,7%-os, a Nasdaq pedig 1%-os mínusszal búcsúztatta a napot, illetve a hetet. A Dow 30 komponense közül végül a legnagyobb esés záráskor is az IBM papírjainál látszott, de az Intel is 2% feletti eséssel búcsúztatta a napot, illetve a hetet.


Visszajött Amerika, pluszban a Dow

A nyitás előtt bő fél órával minimális pluszba lendült a Dow Jones index, azaz tegnap után ma is szépen elolvadt a kezdeti jelentős plusz. Ez arra utal, hogy a hét eleji masszív esések után sok befektető már azt kereste, hogy mikor tud ezeken a mélybe nyomott árfolyamokon bevásárolni, hogy aztán majd az emelkedésből profitálni tudjon. Az S&P egyébként még mindig 0,3%-os mínuszban jár, a technológiai-túlsúlyos Nasdaq pedig 0,6%-os esésnél. Utóbbi index számos komponensét fokozottan megviseli a friss Huawei-döntés, miszerint Donald Trump továbbra sem engedné amerikai cégeknek, hogy eszközöket adjanak el a kínai cégnek, ez pedig az amerikai chip- és egyéb eszközök gyártóinak árfolyamát megviseli.


Kicsit enyhült az eladói nyomás

A nyitás utáni órákban látott 1% körüli eséshez képest most már csak 0,3-0,8%-os csökkenés látszik a három vezető amerikai részvényindexnél. A legkisebb a Dow Jonesnál mutatkozik, a legnagyobb pedig a Nasdaqnál, amelyet lehúznak a chipgyártók a Huaweit érintő mai amerikai döntés miatt (mégsem adhatnak el neki az amerikai cégek egyelőre eszközöket). A Dow 30 komponense közül a fentivel összefüggésben jelenleg az IBM mutatja a legnagyobb 2,7%-os esést, mellette a kereskedelmi háború elhúzódása miatt továbbra is szenved a Caterpillar, és az Intel is.




Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

1% körüli mínuszban járnak a vezető amerikai részvényindexek a délutáni kereskedés során, mivel pár órája Donald Trump amerikai elnök az alábbi üzeneteket fogalmazta meg:

  • Mégsem üzletelünk egyelőre a kínai távközlési gyártó Huawei-jel, amire az amerikai chipgyártók újra jócskán estek. Az ügy háttere, hogy Trump nemzetbiztonsági okokra hivatkozva májusban megtiltotta az amerikai vállalatoknak, hogy eszközöket adjanak el a Huaweinek (illetve a kormányzati szerveknek, hogy Huawei eszközöket használjanak), de aztán a nyár során átmeneti engedélyek kiadására tett ígéretet, amellyel pár amerikai cég tudott volna eszközöket adni a kínaiaknak. Trump mai jelzése tehát arra utal, hogy elhalasztják ezeknek az engedélyeknek a kiadását, és feltehetően ezzel akarja megtorolni azt, hogy a kínaiak a legutóbbi Trump-tarifaemelésre (10% 300 milliárd dollárnyi kínai termékre) az amerikai agrártermékek vásárlását leállították.
  • Nem állok készen megkötni a kínaiakkal a kereskedelmi megállapodást, és nem is sürgős ennek megkötése, mivel a kínaiak 25 évig úgyis visszaéléseket követtek el kereskedelmi fronton. Ő úgy érzékeli, hogy a kínaiak akarnak valamit, de ő most még nem akar lépni. Ezzel a jelzéssel és a Huawei-döntéssel feltehetően még nagyobb nyomást akar helyezni a kínaiaknak, hogy adják fel keményvonalas hozzáállásukat és tegyenek engedményeket/ajánlatokat.
  • Az erős dollár kárt okoz az amerikai gyáriparnak, a Fed monetáris politikája pedig "gúzsba köti" a nemzetgazdaságot, ezért a jegybanknak egy százalékpontos kamatcsökkentést kell végrehajtania a jelenlegi 2-2,25%-os sávból. A piacok egyébként jelenleg arra számítanak, hogy a Fed januárig összesen 75 bázisponttal vágja majd a kamatot, az egyszeri 1%-pontos vágás annyira drámai lépés lenne, amit még a 2008-2009-es válság kitörésekor sem hajtott végre a Fed.
A fenti hírek összességére, az elhúzódó kereskedelmi háború káros hatásaira, illetve az olasz kormányválságból adódó aggodalmak hatására az amerikai részvényindexek a nyitás óta süllyednek és jelenleg 1% körüli mínuszban állnak. A dollár kissé gyengült dél óta, az euróval szemben 1,12-ről 1,1220-ig jutott.



Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika


Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

A spot WTI és a Brent árfolyama 2,5-3% körüli mértékben ugrott ma azon félelmek hatására, hogy az OPEC esetleg nagyobb termelés-csökkentésről határoz majd, miközben az európai olajkészletek a vártnál nagyobb mértékben csökkentek júliusban.



Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

Az arany ma 6 éves csúcsra ugrott az olasz kormányválsággal kapcsolatos hírekre, a márciusi Brexitre készülés miatt okozott brit gazdasági recesszióra és általában azért, mert rohamosan terjed a világban a negatív kamatozású állampapírok volumene. Erről bővebben alábbi cikkünkben írtunk:



Megint keményeket mondott Trump a vámháborúban, esik Amerika

Címlapkép forrása: Tasos Katopodis/Getty Images

6 éves csúcsra szárnyalt, de miért? - Megdöbbentő ábrán a magyarázat!

Megdöbbentően látványos ábrát tett a heti piaci összefoglalójába pénteken a Nordea Bank, amely világosan rámutat arra, hogy miért ugrott az elmúlt hetekben 200 dollárral 1500 dollár fölé, azaz 6 éves csúcsra az arany árfolyama. Tovább a cikkhez

Nagy emelkedéssel zárta a pénteki kereskedést az OTP

Estek pénteken az európai tőzsdék, a kontinens részvényindexei közül az olasz börze teljesített a leggyengébben, miután a befektetők a fokozódó olasz belpolitikai bizonytalanság miatt aggódtak. A magyar tőzsde mindemellett erősödött, míg a hazai blue chipek közül az OTP nagyot emelkedett a társaság vártnál kedvezőbb gyorsjelentése után, az OTP rekordprofitról számolt be a második negyedévben, az OTP végül 2,6 százalékos emelkedéssel fejezte be a pénteki kereskedést. Tovább a cikkhez

Bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az olasz kormány ellen

Bizalmatlansági indítványt nyújt be az olasz kormánykoalíciót alkotó egyik párt, a Liga Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ellen, és az ezt bejelentő pénteki közleményben mielőbbi választásokat is sürget. Az ügy előzményei bővebben: Tovább a cikkhez
Thomas Cook
Thomas Cook
shutterstock_564998512
Frankfurt Stock Exchange
HUNGARY - NOVEMBER 17:  Hungarian Forint notes of differing denominations (Photo by Balint Porneczi/Bloomberg via Getty Images)
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
bitcoin kriptopénz