Üzlet

Eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde

Portfolio
Az irányadó európai részvényindexek nagyot estek délelőtt, miután a befektetők kifejezetten rosszul fogadták, hogy az USA által korábban bejelentett, további 300 milliárd dollárnyi kínai terméket sújtó amerikai importvám után Kína ma ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. A DAX és francia tőzsde a délelőtti nagy esés egy részét azonban a csütörtöki piaczárás felé közeledve ledolgozta, míg a magyar tőzsde mérsékelt mínuszban zárt, a hazai blue chipek közül az OTP teljesített ma a leggyengébben.

Lejjebb került a BUX, tovább esett az OTP

Mérsékelt eséssel zárta a csütörtöki kereskedést a magyar tőzsde, a BUX 119 pontos esés mellett 0,3 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. A Magyar Telekom 420 forinton stagnált, míg a Richter 1,3 százalékos emelkedés után 4 900 forinton zárt. A Mol mindemellett 0,3 százalékos esés után 2 960 forinton fejezte be a csütörtöki kereskedést, míg az OTP 1,1 százalékos esést követően 12 260 forinton búcsúzott a hét negyedik napjától.


Szárnyal a Waberer’s

A Waberer's lendülete a június közepén látott felpattanás után alábbhagyott, majd az átmeneti lecsorgást heteken át tartó oldalazás követte. A cég a múlt héten publikálta a legfrissebb számait, a Waberer's második negyedévét tovább romló eredményszámok mellett kedvezőtlen gazdasági környezet jellemezte, a menedzsment azonban optimista az idei év második felére vonatkozóan. A Waberer's második negyedéves gyorsjelentése után a Concorde közzétette elemzését, amelyben vételi ajánlás mellett 1785 forintos célárat határozott meg, ami közel 40 százalékkal magasabb a Waberer's szerdai záróárához képest. Az árfolyam ma felpattant, majd a társaság papírjai ma délután tovább emelkedtek, a Waberer's árfolyama ma 6,3 százalékkal került feljebb. A Waberer's részvényei 13,6 millió forintos forgalom mellett emelkedtek ma, a Waberer's részvényeinek ma forgalma 32,6 százalékkal alacsonyabb a részvény idei, átlagos forgalmával összehasonlítva. A Waberer's részvényeivel kapcsolatos lehetőségekkel és a kockázatokkal összefüggő legfrissebb elemzésünk ide kattintva érhető el.


A szerdai zuhanás után emelkedéssel próbálkoznak az amerikai börzék

Az igen jelentős, szerdai zuhanás után mérsékelt emelkedéssel indult a csütörtöki kereskedés a tengerentúlon: a befektetők egyrészt az USA és Kína közötti kereskedelmi háborúval kapcsolatos hírekre figyeltek, miután a kínai pénzügyminisztérium ma közzétett közleménye szerint sérti az USA és Kína államfői közötti megállapodásait az Egyesült Államok által további 300 milliárd dollárnyi kínai terméket sújtó 10 százalékos importvám; amire válaszul a Kína ma ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. A vállalati gyorsjelentések közül a piaci szereplők kedvezően fogadták a Walmart számait, a társaság vártnál kedvezőbb gyorsjelentése után a Walmart árfolyama 6,5 százalékkal került feljebb, míg az USA kiskereskedelmi eladásai 0,7 százalékkal nőttek júliusban, a júniusi, 0,3 százalékos növekedéssel szemben. A tengerentúli piacnyitástól távolodva a Dow 77 pontos plusz mellett 0,3 százalékkal került feljebb, míg az S&P500 0,3 százalékot erősödött.


Felpattant a Richter, szárnyal a Waberer's

A délelőtt második felének lecsorgása után a BUX ismét emelkedéssel próbálkozott meg, majd a lendület alábbhagyott és a magyar tőzsde előző napi záróértéke közelébe süllyedt vissza. A BUX 34 pontos plusz mellett 0,1 százalékkal került feljebb, a hazai blue chipek közül 1,4 százalékos emelkedésével a Richter teljesít a legjobban.


A BUX komponensei közül 5,5 százalékos emelkedésével a Waberer's részvényei teljesítenek ma a legjobban, a Waberer's részvényeivel kapcsolatos lehetőségeket és kockázatokat a mai elemzésünkben vettük sorra.


Ledolgozta a mai esés jelentős részét a DAX

A kínai termékeket sújtó amerikai vámokra válaszul Kína ma ellenintézkedéseket helyezett kilátásba, amelyet követően az európai tőzsdét nagyot estek. A tengerentúli piacnyitás felé közeledve a kontinens irányadó részvényindexei a korábbi esés jelentős részét ledolgozták, a DAX több mint 1,5 százalékos esést ledolgozva 0,4 százalékos mínuszban jár, míg a CAC40 0,1 százalékkal került lejjebb.


Waberer's: hulló kés, de lehet benne fantázia

Jól reagált a Waberer's árfolyama a gyenge második negyedéves gyorsjelentésre, emelett az utóbbi időben technikailag is jól viselkedik a papír, ráadásul egy romló nemzetközi környezetben. Erősen túladott a részvény, fundamentálisan is lehet benne fantázia, persze kockázatok is akadnak jócskán. Tovább a cikkhez

Egyre nagyobb az esés az európai tőzsdéken

A masszív szerdai eladói hullámot követően mérsékelt erősödéssel vágtak neki az európai tőzsdék a hét negyedik napjának, a kezdeti lendület azonban gyorsan elfogyott, majd a kontinens irányadó részvényindexei lefordultak, miután Kína ellenintézkedések alkalmazásával fenyegetőzött. Donald Trump augusztus elsején jelentette be, hogy a fennmaradó összes további kínai importtermékre, mintegy 300 milliárd dollárnyi volumenre kiveti a 10 százalékos vámot, majd az amerikai fél ezt követően kicsit lazított álláspontján és kedden bejelentették, hogy a 10 százalékos vám alól bizonyos termékeket kivesznek (egészségügyi, biztonsági, nemzetbiztonsági és egyéb okokra hivatkozva), és a Kínából behozott (de jelentős amerikai komponenssel összerakott) számítógépekre, videójáték konzolokra, bizonyos játékokra, monitorokra és bizonyos lábbelikre, ruhákra vonatkozó 10 százalékos vám nem most szeptember elsején, hanem csak december 15-én fog hatályba lépni. A kínai pénzügyminisztérium ezt követően közleményt tett ma közzé, amely szerint a további 300 milliárd dollárnyi kínai terméket sújtó, 10 százalékos amerikai vám sérti a két államfő közötti megállapodás szellemiségét és a kínai pénzügyminisztérium ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. A kínai válaszlépés lehetősége nyomán az európai részvénypiacok lefordultak, majd a kereskedés második felében az esés folytatódott, a spanyol IBEX 1,1 százalékos esése mellett a brit tőzsde 1,5 százalékkal került lejjebb, a CAC40 1,3 százalékot esett, míg a DAX 1,7 százalékot esett.


A hathónapos mélypontra süllyedő német tőzsde komponensei közül az Infineon és a Lufthansa részvényei teljesítenek a leggyengébben.


Lejjebb került a BUX, esik az OTP

A délelőtt második felében lefordultak az európai tőzsdék, miután Kína megtorlást helyezett kilátásba az amerikai vámok miatt, a CAC40 1,1 százalékos esése mellett a DAX 1,5 százalékkal került ma lejjebb. A régiós részvényindexek is esnek, a bécsi börze 1,5 százalékos esése mellett a prágai tőzsde 0,2 százalékkal került lejjebb, míg a lengyel tőzsde zárva tartott. A hazai részvényindex is lejjebb került, a BUX 2 milliárd forintos forgalom és 149 pontos mínusz mellett 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a hazai nagypapírok közül 1 százalékos esésével az OTP teljesít ma a leggyengébben. A meglehetősen borús részvénypiaci hangulattal dacolva a Waberer's papírjai 3,1 százalékkal kerültek ma feljebb.


Fokozódik a kereskedelmi háborús feszültség, lefordultak az európai börzék

Az irányadó európai részvényindexek enyhe erősödéssel vágtak neki a csütörtöki kereskedésnek, a délelőtt második felére a korábbi emelkedés kísérlet kifulladt, majd a kontinens börzéi lefordultak, miután a kínai pénzügyminisztérium ma közzétett közleménye szerint sérti az USA és Kína államfői közötti megállapodásait az Egyesült Államok által további 300 milliárd dollárnyi kínai terméket sújtó 10 százalékos importvám. Erre válaszul Kína ellenintézkedéseket helyezett kilátásba, az ismét fokozódó kereskedelmi háborús aggodalmak következtében a CAC40 0,5 százalékos esése mellett a DAX 0,6 százalékkal került lejjebb.


Az irányt keresik az európai részvényindexek

A nagy szerdai esést követően minimális emelkedéssel indult a hét negyedik napja az európai tőzsdéken, a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kezdeti lendület azonban kifulladt, és a kontinens részvényindexei közül a DAX és a CAC40 előző napi záróértékei közelébe süllyedt vissza, míg a spanyol IBEX 0,2 százalékkal került lejjebb. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy míg az olasz tőzsde ma zárva tart majd.


Felpattant a Waberer's

A Waberer's részvényei a június közepi heves emelkedés után július elején lefelé csorogtak, majd a heteken át tartó oldalazás után az árfolyam az elmúlt napokban ismét emelkedéssel próbálkozott meg. A társaság a múlt héten publikálta a legfrissebb számait, a Waberer's második negyedévét tovább romló eredményszámok mellett kedvezőtlen gazdasági környezet jellemezte, a menedzsment azonban optimista az idei év második felére vonatkozóan. A Waberer's második negyedéves gyorsjelentése után a Concorde megkezdte a társaság követését, és a közzétett elemzésben a Concorde vételi ajánlás mellett 1785 forintos célárat határozott meg, ami közel 40 százalékkal magasabb a Waberer's szerdai záróárához képest. A Waberer's részvényei alacsony, 5,9 millió forintos forgalom mellett emelkedtek ma délelőtt, a Waberer's részvényeinek ma forgalma 70,7 százalékkal alacsonyabb a részvény idei, átlagos forgalmával összehasonlítva.


Felfelé kapaszkodnak az európai tőzsdék

A keddi emelkedés után tegnap lefordultak az amerikai részvénypiacok, a hangulatra a gyenge kínai ipari termelési adat mellett a német GDP-adat nyomta rá bélyegét, majd az esés a szerdai kereskedés második felében folytatódott, miután a tízéves amerikai államkötvény hozama a kétéves hozama alá került, az inverzzé vált hozamgörbe pedig a múltbeli tapasztalatok alapján recessziót jelezhet előre. Az erősödő recessziós félelmek következtében a Dow az idei év legnagyobb esését szenvedte el, a Dow 800 pontos zuhanás mellett 3,1 százalékkal került lejjebb, az S&P500 2,9 százalékos eséssel zárt, a Nasdaq pedig 3 százalékos eséssel fejezte be a hét harmadik napját. A tengerentúli tőzsdék szerdai zuhanása után az irányadó ázsiai tőzsdék is lejjebb kerültek csütörtökön, a kereskedés második felére a kínai részvényindexek a korábbi mínuszokat ledolgozták, a hongkongi részvényindex 0,6 százalékos emelkedése mellett a sanghaji börze 0,3 százalékot erősödött, míg a Nikkei mindemellett 1,2 százalékot esett. Az európai tőzsdék többsége a nagy szerdai esés után óvatos erősödéssel vágott neki a hét negyedik napjának, a spanyol IBEX 0,1 százalékos erősödése mellett a CAC40 és a DAX egyaránt 0,3 százalékkal került feljebb, míg az olasz-tőzsde ma zárva tart majd.


Stagnál a magyar tőzsde, emelkedéssel próbálkozik a Richter

A csütörtöki piacnyitástól távolodva a BUX a korábbi, néhány pontos esését ledolgozva előző napi záróértéke közelébe kapaszkodott vissza, míg a hazai nagypapírok felemásan teljesítenek. Az OTP és a Mol árfolyama stagnál, míg a Richter 0,3 százalékkal került feljebb. A Magyar Telekom árfolyama pedig 0,5 százalékkal került lejjebb.


Mérsékelt eséssel vágott neki a csütörtöki kereskedésnek a BUX

Enyhe eséssel indult a csütörtöki kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX 23 pontos mínusz mellett 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek vegyesen teljesítenek. Az OTP előző napi záróértéken stagnált a csütörtöki piacnyitás után, a Mol 0,3 százalékkal került lejjebb, míg a Magyar Telekom 0,5 százalékot esett. A Richter mindemellett 0,3 százalékkal került feljebb.


A tengerentúli tőzsdék drámai zuhanása után Európa emelkedéssel próbálkozhat meg

Mi történt tegnap a tőzsdéken?

A keddi emelkedés után lefordultak tegnap az amerikai részvénypiacok, majd az esés a nap folyamán fokozódott, a kereskedelmi háború enyhülésével kapcsolatos óvatos optimizmust a recessziós aggodalmak váltották fel, miután 2008 óta először fordult elő, hogy a tízéves amerikai államkötvény hozama a kétéves hozam alá került, az inverzzé vált hozamgörbe pedig a múltbeli tapasztalatok alapján recessziót jelezhet előre. Az erősödő recessziós félelmek következtében a Dow az idei év legnagyobb esését szenvedte el, a Dow 800 pontos zuhanás mellett 3,1 százalékkal került lejjebb, az S&P500 2,9 százalékos eséssel zárt, a Nasdaq pedig 3 százalékos eséssel fejezte be a hét harmadik napját.

Nagy eséssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde, a BUX 585 pontos mínusz mellett 1,4 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. A Magyar Telekom 420 forinton stagnált, a Richter 1 százalékos esés után 4838 forinton zárt, míg a Mol 1 százalékos esést követően 2 970 forinton fejezte be a szerdai kereskedést. A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a leggyengébben, a bankpapír 2,4 százalékos esést követően 12 400 forinton búcsúzott a hét harmadik napjától.

Mik az előjelek mára?

A tengerentúli tőzsdék szerdai zuhanása után az ázsiai tőzsdéken is eséssel indult a hét negyedik napja, a csütörtöki kereskedés második felében felemásan teljesítenek az irányadó távol-keleti részvényindexek, a Nikkei 1,4 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde előző napi záróértéke közelében stagnál, míg a sanghaji részvényindex 0,4 százalékkal került lejjebb. A szingapúri tőzsde 1,4 százalékot esett, míg a dél-koreai Kospi zárva tartott. Az amerikai határidős részvényindexek mérsékelt erősödést mutatnak ma reggel, míg a határidős DAX 25 pontos plusza 0,3 százalékos emelkedést vetíthet előre a csütörtöki piacnyitásra.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

A beérkező makroadatok és vállalati gyorsjelentések mellett a befektetők az USA és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos új hírek mellett a piaci szereplők a kötvénypiacra figyelnek majd, miután szerdán először fordult elő 2007, illetve 2008 óta, hogy a tízéves amerikai államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott, azaz inverzzé vált a két hozamgörbe, ez pedig a múltbeli tapasztalatok alapján recessziót jelezhet előre.

Mire érdemes ma figyelni?

Csütörtökön az ÁKK kötvényaukcióját leszámítva nem érkezik kiemelt hazai makroadat. A hét negyedik napján az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból egyaránt a júliusi kiskereskedelmi eladási statisztikákat teszik majd közzé. Az Egyesült Államokból mindemellett a júliusi ipari termelési adatsor mellett a heti munkanélküli segélykérelmek számának alakulását publikálják.



A tengerentúli tőzsdék drámai zuhanása után Európa emelkedéssel próbálkozhat meg

Csütörtökön teszi közzé beszámolóját a Walmart és az Nvidia is.



A tengerentúli tőzsdék drámai zuhanása után Európa emelkedéssel próbálkozhat meg

Mi történt eddig a tőzsdéken?



A tengerentúli tőzsdék drámai zuhanása után Európa emelkedéssel próbálkozhat meg
gáztározo0921
klima0921
shutterstock_1424418242
szaudarábia0921
uzemanyag0920
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Pénzügyi modellező

Pénzügyi modellező

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
uzemanyag0920