Beszólt az EKB a Facebooknak, nem tetszik a szuperpénzük
Üzlet

Beszólt az EKB a Facebooknak, nem tetszik a szuperpénzük

MTI
A Facebook tervezett kriptodevizája, a Libra széleskörű alkalmazása esetén gyengítheti az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai befolyását - figyelmeztetett hétfőn Yves Mersch, az EKB igazgatóságának a tagja.
Egy jegybanki konferenciára készült előadásnak a Reuters hírügynökség által megtekintett kéziratában az EKB igazgatója kifejti: "a Libra elterjedésének mértékétől és attól függően, hogy az árfolyamának stabilitását biztosító devizakosárban mekkora súlyozással szerepel majd az euró, gyengülhet egyrészt az EKB befolyása az euró felett, másrészt a Librának az euróövezeti bankok likviditási pozíciójára gyakorolt hatásán keresztül sérülhet az EKB monetáris politikájának transzmissziós mechanizmusa is. Mindemellett a csökkenő kereslet miatt az euró nemzetközi szerepe is gyengülhet".

A Facebook az idén júniusban jelentette be tervét egy kriptodeviza, a Libra létrehozására a jövő év első felében a nemzetközi fizetési forgalom megkönnyítése, illetve a világnak pénzügyi szolgáltatásokkal még le nem fedett területeire való kiterjesztése érdekében.

A kriptodevizák egyelőre szabályozatlan környezetben működnek és a virtuális devizák létrehozását és kereskedelmét lehetővé tévő technológia sincs még szabványosítva. A már meglévő és használatban lévő kriptodevizákkal ellentétben a Libra a Facebook tervei szerint "stable coin" virtuális devizaként jönne létre abban az értelemben, hogy árfolyamát egy valódi devizákból és állampapírokból képzett kosárhoz kötnék.

Őszintén remélem, hogy az európaiak nem dőlnek majd be a Facebook csalóka szirénénekének, és nem hagyják ott a már bejáratott és bevált fizetési csatornák biztonságát . (A Librát) pont ugyanazok vezetnék be, akiknek amerikai és európai jogalkotók előtt kellett számot adniuk a közösségi platformjukon a felhasználók adatainak önkényes kezelésével a demokratikus rendre nézve előidézett kockázatok miatt.

- fogalmazott Yves Mersch.

Hozzátette: mindezeket figyelembe véve az európai szabályozó és felügyeleti szerveknek joghatóságra kell szert tenniük a Libra felett és nemzetközi együttműködést kell kialakítaniuk a kockázatok enyhítése érdekében.

Kapcsolódó cikkeink:
Frankfurti tőzsde
Bear
Emmanuel Macron Albania Eszak-Macedonia csatlakozasi targyalasok
Hiventures konferencia
közút baleset rendőr mentő
shutterstock_785823109
Donald Trump Orban Viktor vamtarifa1500
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Frankfurti tőzsde
Olvasta már? Lefordult az OTP