Oil Tanker
Üzlet

Nagyot esett az olaj ára

Portfolio
Nagyot esett kedden a kőolaj ára, miután a CNBC beszámolója szerint az előzetesen vártnál gyorsabban állhat helyre Szaúd-Arábia kőolajkitermelése a hétvégi, szaúdi olajlétesítmények ellen elkövetett dróntámadás után.

Évtizedek óta nem látott mértékben emelkedett a kőolaj ára a hétfői piacnyitás után, azt követően, hogy a hétvégén dróntámadások érték a szaúd-arábiai Aramco állami olajcég két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját. A Brent árfolyama ezt követően közel 20 százalékkal került feljebb tegnap, a Brent végül 12,9 százalékot emelkedett hétfőn, míg a WTI tegnap 12,4 százalékkal került feljebb.

Kedden délután az olaj ára hirtelen nagyot esett, miután a CNBC szerint Szaúd-Arábia olajkitermelése az előzetesen vártnál hamarabb áll majd helyre, szaúdi források szerint az ország kőolajkitermelése a következő 2-3 hétben ismét teljes kapacitással üzemelhet majd, a hírre az olaj ára már több mint 5 százalékos mínuszban is állt.

Jelenleg a WTI árfolyama közel 3 százalék mínuszban áll.

A Brent árfolyama közel 4 százalékot esett.

Címlapkép forrása: Peter Titmuss/Education Images/Universal Images Group via Getty Images

intel logo company
koronavirus2
usacapitolium
imf
koronavirus2
ferihegyi reptér
koronavírus
forint200124
Arab Health
17 magyar orvostechnikai cég mutatkozik be az egyik legnagyobb egészségipari expón

Az Arab Health kiállításon magyar pavilont is építettek.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
intel logo company