BET
Üzlet

Kitört az OTP

Portfolio
A vezető európai részvényindexek felfelé kapaszkodtak a pénteki kereskedés második felében, a magyar tőzsde mérsékelt emelkedéssel zárta a hét utolsó napját, míg az OTP nagyot emelkedett, felfelé törve ki ezzel a korábbi hónapok kereskedési sávjából.

Kitört az OTP, fontos szint felett zárt az árfolyam

Emelkedéssel zárta a hét utolsó napját a magyar tőzsde, a BUX 195 pontos plusz mellett 0,5 százalékkal került feljebb, míg a blue chipek felemásan zárták a hét utolsó napját. A Magyar Telekom 0,2 százalékos esés után 435 forinton zárt, míg a Mol 0,2 százalékkal került feljebb, az olajcég papírjai 3 006 forinton zártak. A Richter 0,4 százalékos erősödés után 4 920 forinton zárt, míg a korábbi kereskedési sávjából felfelé kitörő OTP 1 százalékos emelkedés után 12 900 forinton búcsúzott a hét utolsó napjától.

Nagyot emelkedett az Elmű és az Émász is

Az Elmű és Émász pénteken rendkívüli tájékoztatást tett közzé, az E.ON-nak az Elműben és Émészban történő befolyásszerzéséről. A nyilvános vételi ajánlat 15 napon belül jöhet, azonban a két társaság részvényárfolyama már most magasabban van, mint a tőkepiaci törvény által kötelező ármeghatározó elemek. Az Émász árfolyama 5,3 százalékot emelkedett. 

Az Elmű árfolyama 7,2 százalékkal került ma feljebb.

Történelmi csúcsa közelében jár az S&P500

Mérsékelt erősödéssel indult a hét utolsó napja a tengerentúli tőzsdéken, miután a Fed szerdai kamatvágása után a befektetők az USA és Kína folytatódó kereskedelmi egyeztetéseire figyeltek. A pénteki piacnyitástól távolodva továbbra is felfelé kapaszkodnak, a Dow 0,2 százalékkal került feljebb, míg az S&P500 0,3 százalékot emelkedett, az S&P500-at ezzel csupán 9 pont választja el a július végi, 3026 pontos történelmi záróértékétől.

Emelkedik a Richter, felpattant az AutoWallis

Míg az irányadó európai részvényindexek a stagnáló DAX kivételével felfelé kapaszkodnak ma délután, a régiós részvényindexek felemásan teljesítenek. A lengyel WIG 0,3 százalékos esése mellett a bécsi börze 0,1 százalékkal került lejjebb, míg a prágai tőzsde 0,3 százalékot erősödött.

A magyar tőzsde a mai piacnyitás után előző napi záróértéke alá süllyedt vissza, majd a hazai részvényindex ezután ismét emelkedéssel próbálkozott meg, a BUX 4,6 milliárd forintos forgalom és 73 pontos plusz mellett 0,2 százalékkal került feljebb. A blue chipek közül a Richter teljesít a legjobban, míg a BUX komponensei közül az AutoWallis teljesít a legjobban.

Több jó hírt is kapott a Richter, emelkedik az árfolyam

Jó hírt kapott a Japánból a Richter, miután ma bejelentették, hogy a cég licenc partnere, a Mochida Pharmaceutical megkapta a bioszimiláris teriparatide készítményre a forgalomba hozatali engedélyt a Japán Egészségügyi, Munkaügyi és Jóléti Minisztériumtól. További jó hírt jelentett, hogy a Richtert követő Jefferies megemelte a gyógyszergyártó célárfolyamát, a Jefferies új célára 5 760 forint lett, míg az ajánlást alulteljesítőről vételre javították. A Richter árfolyama 1,1 százalékkal került ma feljebb, majd ezután kissé alábbhagyott a korábbi lendület és a Richter részvényei 0,6 százalékkal kerültek feljebb. A Richter 1,2 milliárd forintos forgalom mellett emelkedik ma, ezzel a második legforgalmasabb részvény a magyar tőzsdén az OTP után, azonban érdemes kiemelni, hogy a Richter ma forgalma 19,5 százalékkal alacsonyabb a társaság részvényeinek idei, átlagos forgalmával összehasonlítva.

Kitöréssel próbálkozik az OTP

Egyre magasabbra emelkedik az OTP árfolyama, ami ma egy fontos szintet vitt át.

Tovább a cikkhez

Elszállt az Elmű és az Émász, jöhet a felvásárlási ajánlat

Ma hajnalban az Elmű és Émász rendkívüli tájékoztatást tett közzé a BÉT honlapján az E.ON-nak az Elműben és Émászban történő befolyásszerzéséről. 15 napon belül jöhet a nyilvános vételi ajánlat, azonban az árfolyamok már most magasabban vannak, mint a tőkepiaci törvény által kötelező ármeghatározó elemek.

Tovább a cikkhez

Messziről bűzlik az év tőzsdei sztorija - Nagy bukás lehet a vége

Képzeld el, hogy fiatal startupper vagy, van egy jó ötleted és keresel egy irodát, csak egy pár hónapra, hiszen ki tudja, hogy bejön-e az üzlet. Milyen jól jön, ha van egy olyan hely, ahol kibérelhetsz magadnak arra a kis időre egy asztalt, így nem kávézókban kell ügyfelekkel tárgyalnod, és nem mellesleg az új irodádban kénylemes kanapék, dizájnos tárgyalók, babzsákok várnak, mint a legmenőbb szilícium-völgyi cégeknél. A coworking már nem újdonság, most viszont van egy ember, aki milliárdos vállalatbirodalmat épít erre az igényre. Vagy legalább ő maga meggazdagszik belőle. Mert egyelőre úgy tűnik, hogy a befektetők kevésbé vevők a sztorira.

Tovább a cikkhez

Nem találják az irányt az európai tőzsdék

A Fed szerdai kamatcsökkentése után emelkedtek a tengerentúli tőzsdék, a hangulatot a vártnál kedvezőbb makroadatok is javítani tudták. A nap végére azonban alábbhagyott a korábbi lendület és az amerikai részvényindexek minimális elmozdulással, előző napi záróértékeik közelében fejezték be a kereskedést, a Dow 0,2 százalékos esése mellett az S&P500 stagnált, míg a Nasdaq 0,1 százalékos emelkedéssel zárt.

Ázsiában felemásan teljesítettek az irányadó részvényindexek a hét utolsó napján, miután a piaci szereplők a Fed kamatdöntése után az USA és Kína kereskedelmi egyeztetéseire fókuszáltak. Csütörtökön és pénteken Washingtonban folytatódnak a két ország kereskedelmi egyeztetései, a tárgyalások során a Reuters szerint elsősorsban a mezőgazdasági kérdésekre összpontosítanak majd, emellett a szellemi tulajdonnal kapcsolatos kérdések is napirendre kerülnek majd. A befektetőket azonban óvatosságra inthette a Fehér Ház tanácsadójának nyilatkozata, aki a South China Morning Postnak elmondta, hogy ha a kereskedelmi megállapodás nem születik meg hamarosan, akkor az USA tovább emelhet a kínai termékekre kivetett vámokon. A Nikkei 0,2 százalékos emelkedése mellett a hongkongi tőzsde 0,1 százalékot esett, míg a sanghaji börze 0,2 százalékot emelkedett.

A vezető európai tőzsdeindexek felemásan teljesítenek ma délelőtt, a kontinens börzéi az irányt keresik pénteken, a DAX 0,2 százalékos esése mellett a milánói tőzsde 0,2 százalékkal került feljebb, míg a CAC40 0,1 százalékkal került lejjebb.

Fontos szint közelében jár az OTP

Míg a vezető európai részvényindexek az irányt keresik a pénteki piacnyitás után, a magyar tőzsde minimális erősödése gyorsan elolvadt ma reggel, és a BUX 3 pontos plusz mellett előző napi záróértéke közelében jár. A blue chipek közül a Mol 0,2 százalékkal került feljebb, a Richter 0,3 százalékot emelkedett, míg a Magyar Telekom 0,3 százalékot esett. Az OTP 0,1 százalékkal került lejjebb, azonban érdemes kiemelni, hogy a bankpapír fontos szint közelében jár, miután a 12 800 forintos szint közelében az elmúlt hónapok során többször is elakadt az OTP emelkedése.

Emelkedéssel indult a hét utolsó napja a magyar tőzsdén

Emelkedéssel indult a hét utolsó napja a magyar tőzsdén, a BUX 53 pontos plusz mellett 0,1 százalékkal került feljebb, míg a blue chipek felemásan teljesítenek a pénteki piacnyitás után. Az OTP árfolyama stagnál, a Magyar Telekom 0,2 százalékkal került lejjebb, a Richter 0,4 százalékos emelkedése mellett a Mol árfolyama 0,3 százalékkal került feljebb ma reggel.

Minimális eséssel vághatnak neki a pénteki kereskedésnek az európai tőzsdék Mi tö

Mi történt tegnap a tőzsdéken?

A Fed szerdai kamatcsökkentése után felfelé kapaszkodtak az amerikai részvényindexek a hét negyedik napján, a vártnál kedvezőbb makroadatok mellett a befektetők az USA és Kína közötti kereskedelmi egyeztetésekre figyeltek, az S&P500 a nap folyamán bár megközelítette korábbi történelmi csúcsát. Az egyedi részvények közül jól teljesítettek a Microsoft részvényei, a társaság papírjai 1,8 százalékos emelkedéssel zártak, miután a Microsoft 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be. A nap végére azonban elfogyott a korábbi lendület és az amerikai részvénypiacok előző napi záróértékeik közelében fejezték be a csütörtöki kereskedést, a Dow végül 52 pontos esés után 0,2 százalékkal került lejjebb, az S&P500 stagnált, míg a Nasdaq 0,1 százalékos emelkedéssel zárta a hét negyedik napját.

A hazai részvényindex a csütörtöki kereskedés folyamán mérsékelt mínuszban járt, majd a csütörtöki piaczárás felé közeledve a magyar tőzsde a korábbi esés nagy részét ledolgozva előző napi záróértéke közelében fejezte be a hét negyedik napját. A BUX végül 8 pontos eséssel zárt, míg a blue chipek felemásan teljesítettek. Az OTP 0,2 százalékos erősödés után 12 770 forinton zárt, míg a Magyar Telekom 0,2 százalékos erősödés után 436 forinton fejezte be a csütörtöki kereskedést. A Mol 3 000 forinton stagnált, míg a hazai blue chipek közül a Richter teljesített a leggyengébben, a gyógyszergyártó részvényei 0,9 százalékos esés után 4 900 forinton búcsúztak a hét negyedik napjától.

Mik az előjelek mára?

Felfelé kapaszkodnak az ázsiai tőzsdék a hét utolsó napján, a piaci szereplők figyelme a Fed kamatdöntése után az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi egyeztetései felé fordult át, a két ország kereskedelmi tárgyalásai közel két hónap után folytatódtak Washingtonban, a pénteken záruló kétnapos egyeztetések során a felek a kereskedelmi tárgyalások októberi, magasabb szinten folytatódó fordulója előtt megkísérlik közelebb hozni egymáshoz az álláspontokat, a Reuters szerint a mostani egyeztetések elsősorban a mezőgazdasági kérdésekre összpontosít majd, emellett a szellemi tulajdonnal kapcsolatos kérdések is napirendre kerülnek majd. A Fehér Ház tanácsadója a South China Morning Postnak nyilatkozva kiemelte, hogy ha a kereskedelmi megállapodás nem születik meg hamarosan, akkor az USA tovább emelhet a kínai termékekre kivetett vámokon. A Nikkei 0,1 százalékos erősödése mellett a hongkongi tőzsde stagnál, míg a sanghaji részvényindex 0,2 százalékkal került feljebb. Az amerikai határidős részvényindexek lejjebb kerültek ma reggel, míg a határidős DAX 15 pontos mínusza 0,1 százalékos esést vetíthet előre a pénteki piacnyitásra.

Mi mozgatja a tőzsdéket?

A Fed kamatcsökkentése után a piaci szereplők az Egyesült Államok és Kína közel két hónap után folytatódó kereskedelmi tárgyalásaira figyelnek majd, amelyek előkészítik a terepet a két ország októberi, magasabb szinten folytatni tervezett, kereskedelmi egyeztetései előtt.

Mire érdemes ma figyelni?

Pénteken az a MNB a második negyedéves fizetési mérleget teszi közzé, míg az eurozónából a szeptemberi fogyasztói bizalmi indexet teszik majd közzé.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép forrása: BÉT

mnb jegybank hungary
BMW
Autógyár robotokkal
Alteo klub
20191003_0003_MOR
Frankfurti tőzsde
Coaching
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
BMW