daxingrepülőtr
Üzlet

Nézegess képeket a világ legújabb óriásrepteréről!

Portfolio
A héten megnyitotta kapuit Peking második nemzetközi repülőtere, a tengeri csillagra emlékeztető terminállal rendelkező Daxing repülőtér. A kevesebb mint öt év alatt felépült repülőtér 17 milliárd dollárba került és ha teljes kapacitáson működik, akkor akár évente 100 millió utast ki tud majd szolgálni.

Szerdán nyitotta meg kapuit Kína legújabb, monumentális repülőtere, a Daxing International Airport. A repülőtér terminálja több mint 700 ezer négyzetméter, ami 15 százalékkal több mint a világ legnagyobbjai között számon tartott londoni Heathrow termináljának területe. A tengeri csillag alakú repülőteret Zaha Hadid építész tervezte, öt csarnoka van és négy kifutópályája, ami a tervek szerint további hárommal bővülhet.

Így évente 620 ezer járatot tud majd fogadni a légikikötő.

Még évek kellenek ahhoz, hogy teljes kapacitáson működjön a repülőtér, de akkor évente akár 100 millió utast is kiszolgálhat, amivel ma a top 3-ban lenne a világ legforgalmasabb repülőtereinek listáján. Kezdetben 45 milliós kapacitással indulhat, 2025-re már elérheti a 72 milliót, majd végül 100 millió körül állapodhat meg – becsülte a Centre for Aviation.

A repülőteret elsőként használó légitársaságok között vannak a legnagyobb kínai légitársaságok, mint a China Southern Airlines, a China Eastern Airlines, a China United Airlines, az Air China és a Beijing Capital Airlines. De működtet majd járatokat a repülőtérről a British Airways, a Finnair, a Hebei Airlines, a Himalaya Airlines, a Juneyao Airlines, a LOT, a Malaysia Airlines, a Royal Air Maroc és a Royal Brunei Airlines. Az első menetrendszerinti járatok október végén szállnak majd fel. Az európai nagyvárosok közül első körben Londonnal, Helsinkivel és Varsóval lesz közvetlen összeköttetés.

Néhány érdekes statisztika a kínai légiközlekedésről:

  • A pekingi nemzetközi repülőtér már a kapacitásai határán működött, tavaly 101 millió utast szolgált ki
  • A forgalom növekedése töretlen, így nagy szükség volt egy második reptérre. Tavaly a pekingi reptér utasforgalma 5 százalék feletti ütemben nőtt
  • A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség becslései szerint Ázsia lehet a húzóereje a globális légiforgalom növekedésének a következő 15 évben
  • A 2020-as évek közepére Kína már lekörözheti az Egyesült Államokat mint a világ legnagyobb légiközlekedési piaca és 2037-re már 1,6 milliárd utast várnak Kínában
  • A China Southern és a China Eastern utasforgalma (RPK, utaskilométer) több mint 80 százalékkal ugrott meg az elmúlt öt évben
  • Kína saját repülőgépeket fejleszt, amivel nem titkolt célja az, hogy a Boeing és az Airbus méltó riválisa legyen.

Íme néhány kép a repülőtérről:

nyse tőzsde usa részvény
koronavírus
koronavírus vírus labor
koronavírus coronavirus virus
bkv_busz
hodorkovszkij
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
nyse tőzsde usa részvény