Üzlet

Ingatlanokat vásárolt a FuturAqua

Portfolio
A FuturAqua bejelentette, hogy a társaság szeptember 30-án az Alap községben található két ingatlan megvásárlására kötött adásvételi szerződést.
  • A FuturAqua az Alap községben lévő palackozóüzem jövőbeni stratégiai céljainak sikeres megvalósítása érdekében úgy döntött, hogy kísérletet tesz a szomszédos belterületi ingatlanok megvásárlására. (Alap HRSZ: 213, HRSZ: 217)
  • A társaság tegnap jelentette be, hogy mind a két ingatlan esetében a vásárlási ajánlatot az ingatlantulajdonosok elfogadták, ennek köszönhetően 2019. szeptember 30-án az adásvételi szerződések aláírásra kerültek. A megvásárolt ingatlanok tulajdonjoga a FuturAqua által frissen létrehozott leányvállalatba (Watereum Invest Vagyon- és Ingatlankezelő Zrt.) került.
  • Az így létrejövő összesen 4 darab egymás melletti ingatlanból álló területi egység (11 864 négyzetméter) alkalmas a társaság azon célkitűzésének megvalósítására, hogy a közeli jövőben egy nagyobb kapacitással rendelkező termelőegység megépítése is megvalósulhasson, figyelemmel arra, hogy a hatályos jogszabályi környezet értelmében a beépíthető terület mérete elérheti a maximális 3 560 négyzetmétert.
  • A FuturAqua stagnál kedden délelőtt, míg a társaság részvényárfolyam idén 164 százalékkal került feljebb.

(BÉT)

gyar
deloitte logo
Brexit fellelegezhetnek a nalunk elo britek is allampolgar jog letelepedes1500
Ipar 4.0 robot
Kásler Miklós EMMI
forint
Frankfurti tőzsde
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Esti szeminárium
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
deloitte logo