BÉT
Üzlet

Kifulladhat az OTP szárnyalása, fontos szintről fordult le a Richter

Portfolio
A héten jelentős emelkedés után újabb és újabb csúcsokat döntött az OTP, így elképzelhető, hogy a komoly erősödés után az árfolyam hamarosan lefordul. Emellett a Richterre is érdemes majd figyelni, miután a gyógyszergyártó részvényeinek emelkedése fontos szint közelében fulladt ki. A hazai blue chipek grafikonjait megvizsgálva összeszedtük, hogy mire érdemes figyelni az előttünk álló hét folyamán.

OTP

Az OTP az elmúlt hónapok folyamán egy jól körülhatárolható sávban mozgott, nagyjából 11 800 és 12 800 forint között, majd az árfolyam felfelé tört ki a sávból, ezúttal azonban megerősítésre került a kitörés és az emelkedés folytatódott. Bár egy ideig úgy tűnt, hogy erősödés elakadhat az áprilisi csúcs közelében, a hét elején azonban kitört az OTP és az árfolyam csütörtökön 14 000 forint felett is járt. Péntekre alábbhagyott a lendület, az elmúlt napok jelentős emelkedése után az OTP túlvetté vált és a bankpapír lefordult. Bár a pénteki zárásra az OTP a korábbi mínuszok jelentős részét le tudta dolgozni az OTP továbbra is túlvett tartományban jár. Amennyiben a részvény a jelenlegi szintekről lefordulna, első körben a 13 250 forintos, áprilisi csúcs jelent majd támaszt, míg az alatta az egyelőre távoli, 12 800 forintos szintre érdemes figyelni. Felfelé pedig a 14 030 forintos, új történelmi csúcs tornyosul majd az OTP előtt.  

OTP

Mol

A Mol a 2 800 forintos támaszról pattant fel, az árfolyam hét elején látott bizonytalanság után tovább emelkedett, majd a hét vége felé közeledve elfogyott a lendület, a Mol már nem tudott a 2 940 forintos ellenállás felett bezárni és az árfolyam lefordult és nagyot esett a pénteki kereskedésben. Lefelé, a 2 800 forintos szint jelenti első fontos támaszt a Mol számára, míg alatta, a csökkenő csatorna alsó trendvonala jelentheti a következő megállót, 2 670 forint közelében.

Mol

Richter

A Richter áttörte az 5 000 forintos ellenállást és felfelé tört ki az elmúlt hónapok folyamán irányadó, csökkenő trendcsatornából, majd a részvény ezután tovább emelkedett. Az 5 200 forintos szint áttörése után az erősödés elakadt az 5 300 forintos ellenállás közelében és a Richter lefordult. Amennyiben a lejtmenet folytatódik, első körben az 5 200 forintos szintre érdemes figyelni, majd az immár támaszt jelentő 5 000 forintos szint közelébe érkezhet meg az árfolyam. A jelenlegi szintekről ismét felfelé mozdulva el, az 5 300 forintos ellenállás tornyosul majd a vevők előtt.

Richter

Magyar Telekom

A Magyar Telekom az elmúlt hetek emelkedése után visszatöltötte az osztalékszelvény vágása után hagyott rést, bár az árfolyam 455 forintnál ezután új lokális csúcsot ütött, a részvény a hetet éppen a 450 forintos szinten zárta. Amennyiben letörné a 450 forintos szintet, a következő megállót a 442 forintos támasz jelenti majd a Telekom számára, míg a jelenlegi szintekről ismét felfelé mozdulva el, a 474 forintos szint jelentené a következő ellenállást.

Magyar Telekom

Címlapkép forrása: BÉT

borkai zsolt_győr_mti
Varga Mihály
Szekesfehervar panelbeszelgetes cimlap1500
boris johnson
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Tudatos tervezés és stratégia nélkül nincs tőzsdei siker!
Alteo klub