BÉT
Üzlet

Az export húzza a növekedést a Nyomdánál

Portfolio
Több mint 20 százalékkal nőtt a Nyomda bevétele a harmadik negyedévben, amiben nagy szerepe volt az exportbevétel növekedésének. Eredményszinten is növekedésről számolt be a cég az egy évvel ezelőtti szinthez képest, bár kisebb mértékben nőtt a profit, mint a bevétel, egyszámjegyű volt a dinamika– derül ki a társaság gyorsjelentéséből.

Növekedés a Nyomdánál a harmadik negyedévben

22 százalékkal nőtt az ANY Biztonsági Nyomda harmadik negyedéves bevétele az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a társaság tőzsdezárás után közzétett beszámolójából. A július-szeptemberi időszak bevétele 9,2 milliárd forint lett, ami 1,7 milliárd forinttal több, mint egy évvel ezelőtt.

Az egyes szegmensek közül a kártyagyártás, megszemélyesítés bevétele nőtt a legnagyobb mértékben év/év alapon, a divízió 45 százalékkal több bevételt hozott idén. 20 százalék feletti növekedést mutatott még a nyomtatványok gyártásából, megszemélyesítéséből, adatfeldolgozásból származó bevétel. Viszont a hagyományos nyomdatermékek bevétele zsugorodik, 20 százalékos csökkenést könyvelt el.

Az export nagyban hozzájárult a negyedév növekedéséhez, 43 százalékkal ugrott meg az exportbevétel év/év alapon. Az export szegmensek között a kártyagyártás és megszemélyesítés bevétele közel háromszorozódni tudott, de még mindig csak a teljes bevétel tizedét tette ki a negyedévben. A legnagyobb súlyú üzletág az exportban, a nyomtatványok bevétele 25 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben.

Az eredmények szintjén is növekedésről számolt be a Nyomda a negyedévre az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, viszont a bevételnél kisebb mértékű volt a dinamika.

Az EBITDA 12 százalékkal nőtt, 987 millió forintra, az üzemi eredmény 654 millió forint lett, a nettó eredmény pedig 357 millió forint, ami 8,8, illetve 7,5 százalékos növekedés.

A 9 havi számok

Az év első 9 hónapjában 25 milliárd forint bevétele volt a Nyomdának, ez 9 százalékkal magasabb, mint a bázisidőszak forgalma. Az export árbevétel 18 százalékkal nőtt és 37 százalékos arányt képvisel a teljes bevételen belül.

A stratégiai termékszegmensek közül a kártyagyártás, megszemélyesítés nőtt a legdinamikusabban, 19 százalékkal az egy évvel ezelőtti szintről, ami a nemzetközi és a belföldi okmány kártya értékesítéseknek volt köszönhető. A biztonsági termékek bevétele kevesebb, mint 1 százalékkal nőtt, változást főként a biztonsági elemekkel ellátott egyéb okmányok növekedése okozta. A nyomtatványok gyártásából pedig 7 százalékkal volt több bevétele a cégnek, elsősorban az export tevékenységnek köszönhetően.

A nem stratégiai fontosságú hagyományos nyomdatermékek szegmens bevétele 14 százalékkal ugrott meg, ami a növekvő könyv forgalomnak köszönhető.

Az eredmények szintjén egyszámjegyű növekedésről számolt be a cég az év első kilenc hónapjában: az EBITDA 7,6 százalékkal, az üzemi eredmény 4 százalékkal, a nettó eredmény 5,5 százalékkal emelkedett.

Egy újabb tevékeny időszak van mögöttünk. Magas árbevételünket rendkívüli mértékben felhúzza a nemzetközi piacokra gyártott bővülő termékeink köre. Élénk külpiaci jelenlétünknek és aktivitásunknak köszönhetően, az elmúlt kilenc hónapban export értékesítéseink megközelítették a 10 milliárd Ft-ot. Bővülő gyártási kapacitásunk és innovációs tevékenységünk révén, hatékonyabban tudjuk kiszolgálni a hazai és külföldi okmánykártyák iránti dinamikusan növekvő keresletet. A stratégiai termékszegmensek aránya 94%-ot ért el a teljes árbevételen belül. Számaink szilárd növekedést mutatnak, sikerességünk záloga a folyamatos fejlesztések megvalósulása, a magas hozzáadott értékű termékek előállítása

– kommentálta a negyedéves eredményeket Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója.

A Nyomda árfolyama kevesebb mint 6 százalékot emelkedett idén, ezzel alulteljesítő volt a BUX indexhez képest, ami az év eleje óta 12 százalék feletti pluszban jár.

magyareuró200122
FrankfurtiTőzsde
végítéletórája
fertozes
paks
terézváros
Népszerű
HEPA-Startup Campus
Ernyőmegállapodás segíti a hazai startupok globális terjeszkedését

A program képzéseket biztosít a külpiacra lépés iránt érdeklődő startupok számára.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
FrankfurtiTőzsde