Szekeres Máté_Konzum_Jászai Gellért interjú-12
Üzlet

4iG: Nincs egyetértés a nagytulajdonosok között? Eladnak a nagyrészvényesek? Ezekből a pletykákból semmi sem igaz

Tegnap jelentették be, hogy a 4iG nem vásárolja meg a T-Systemst. A meghiúsult akvizícióról beszéltünk a 4iG elnök-vezérigazgatójával, Jászai Gellérttel.

Mindenkit ez érdekel, ezért mi is ezzel kezdjük: miért hiúsult meg a T-Systems felvásárlása?

A Magyar Telekommal közösen kiadott tőkepiaci tájékoztatás, illetve sajtóanyag minden olyan információt tartalmazott, amit a felek el akartak mondani az okokról. A titoktartáson kívül más is húzódik a háttérben.  A Telekom csoportra ugyanis olyan stratégiai partnerként tekintünk, akivel folytatni kívánjuk az üzleti együttműködést például a nagyvállalati és a közszféra számára nyújtott szolgáltatások területén.

Októberben az Infotér konferencián még azt mondta, hogy elkészültek az átvilágítással és véglegesítik a kereskedelmi megállapodást a Magyar Telekommal, ezek szerint akkor még minden rendben volt. Melyik fázisban akadt el a tranzakció?

Nem egészen ezt mondtam, érdemes visszakeresni. Az Infotér konferencián úgy fogalmaztam, hogy lezárult az átvilágítás első szakasza és a legérzékenyebb fázisban tartunk, akkor november közepére vártuk a megállapodás lezárását ami elhúzódott, és alapos mérlegelés után született meg a tegnapi bejelentés.

A piacon azonnal számos elmélet született a politikaitól a gazdasági okokig: például, hogy vevő oldalról a nagytulajdonosok között régóta nincs egyetértés, és ezért álltak el a felvásárlástól. De azt pletykát is hallottuk, hogy a 4iG más módon szerzett befolyást a T-Systems irányításában, és a cég vezetői akvizíció nélkül, párhuzamosan működtetik a jövőben a két vállalatot. Az nagyjából egy hete tartó árfolyamesés mögött pedig a 4iG nagytulajdonosainak eladásai állnak.

Ezekből a pletykákból semmi sem igaz. Tisztában vagyunk vele, hogy a befektetőket meglepte a tegnapi bejelentés, de szeretném, ha mindenki megértené, hogy racionális és kizárólag üzleti megfontoláson alapuló döntést hoztunk.

A visszalépésünk mögött inkább olyan dilemmák állnak, mint például az osztalékfizetési politika. Egy ilyen volumenű tranzakcióval járó hitelfelvétel ugyanis hosszú évekre korlátozta volna a 4iG lehetőségeit. Márpedig mi már az idei csúcsév után is osztalékot akarunk fizetni.

A 4iG főrészvényesei pedig nem csak egyetértésben működnek, hanem konszenzus volt ebben a kérdésben is. A nagytulajdonosok pedig egyetlen részvényt sem adtak el az elmúlt időszakban és a jövőben sem tervezik csökkenteni részesedésüket. A 4iG pedig továbbra is nagyon komoly növekedési potenciállal és jövőképpel rendelkezik.

A tranzakció meghiúsulása ellenére részt vesz a 4iG a Növekedési Kötvényprogramban? Ha igen, akkor mekkora kötvénykibocsátást terveznek, és a befolyó forrásokat mire fordítják?

Az NKP-ban származó forrásokat a T-Systems akvizícióra fordítottuk volna, a hitelminősítésünk is erre szólt, így a kötvénykibocsátáshoz újra kell indítanunk az ehhez szükséges lépéseket.

Nemrég arról beszélt, hogy a T-Systems felvásárlásával 2-3 éves időtávon 200-250 milliárd forint körüli árbevételű cég lehet a 4iG. A T-Systems „kiesésével” ebből most hiányozni fog durván a fele. Azt is megemlítette, hogy a 4iG nem csak Magyarországon, de a régióban is meghatározó informatikai szereplő akart lenni, a T-Systems felvásárlása nélkül nyilvánvalóan lassabban haladhat a tervek megvalósítása. Változik emiatt a stratégia?

A stratégiánkon nem változtattunk és egyik társaság esetén sem érdemes kiindulni a tavalyi eredményekből, teljesen megváltoztak a piaci körülmények és viszonyok. A 4iG organikus szinten is látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt egy évben . Az, hogy az időközben 550 fő fölé növekedett szervezetünket akár akvizíciókkal, vagy más stratégiai együttműködésekkel bővítsük pedig továbbra is fontos célunk.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a 4iG minden évben huszonötszörös eredményt ér el az előző évhez képest. De jövő év végére a T-Systems felvásárlása nélkül is reális célnak tekintem, hogy a 4iG a piacvezető cégek közé érjen gazdasági eredményei alapján.

A tegnapi közleményben azt írták, hogy aktívan keresik azokat az akvizíciós célpontokat, amelyek támogatják növekedési célokat. Ezek mennyire csak távoli tervek, és mennyire konkrét, akár folyamatban lévő tranzakciók?

Folyamatosan vizsgáljuk a lehetőségeket, a 4iG-n belül már egy külön stáb foglalkozik a potenciális üzleti és akvizíciós lehetőségek elemzésével és vizsgálatával.

A 4iG az elmúlt hónapokban több, sokmilliárd forintos projektet nyert el. Képes a vállalat a T-Systems nélkül, önerőből elvégezni a feladatokat?

Számos olyan pályázatot nyertünk, amelyben a T-Systems-szel – vagy más stratégiai partnerrel - konzorciumban veszünk részt. A tegnapi bejelentés nem változtat ezek megvalósíthatóságán, a megállapodások hatályban maradnak. Azoknál a projekteknél, ahol egyedül pályázunk, ott pedig természetesen képesek vagyunk önerőből is teljesíteni a szolgáltatások megvalósítását.

Címlapkép: Szekeres Máté

A GDPR-nál is nagyobb kihívás vár a vállalkozásokra - Jön az ePrivacy
kórház állami egészségügy
brexit getty
Népszerű
Debrecen télen
70 milliós befektetést is kaphatnak magyar startupok

A programhoz partnerként csatlakozott a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
cimlap_Davos0124