giro d italia bicikli kerékpár verseny
Üzlet

Elmaradhat a Budapestről rajtoló Giro d'Italia

MTI
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szerint a koronavírus észak-olaszországi terjedése miatt veszélybe került a Milánó-Sanremo klasszikus egynapos viadal megrendezése, ugyanakkor egyelőre megjósolhatatlannak nevezte, hogy mi lesz az idei Giro d'Italia sorsa, amely a tervek szerint május 9-én Budapesten rajtol.

Az öt legnagyobb egynapos viadal első felvonását március 21-én rendeznék, és a szervezők tájékoztatása szerint nagy esély van arra, hogy nem kerülhet rá sor, de hamarosan a kevesebb mint három hónap múlva rajtoló Giro szervezői is hasonló problémával nézhetnek szembe.

Jelenleg középtávon megjósolhatatlan, hogy az országban meg lehet-e tartani a versenyeket, vagy törölni kell azokat. Rövid távon viszont már múlt héten megszülettek az első döntések, amelyek törölték, vagy elhalasztották az eseményeket, hogy ezzel is csökkentsék a koronavírus terjedésének esélyét

- olvasható az UCI közleményében.

Az év első háromhetes körversenye május 9-én budapesti időfutammal veszi kezdetét, majd a Budapest-Győr és a Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszra kerül sor. Ezt követően Szicíliában, majd Észak-Olaszországban, a fertőzések gócpontjában folytatódik a Giro.

A kínai Vuhanból induló járvány Európában Olaszországot sújtja a leginkább, már elérte a 400-at a fertőzöttek száma, közülük tizenketten haltak meg. A koronavírus miatt az olasz kormány hat tartományban minden sporteseményt felfüggesztett, míg a labdarúgó-bajnokság érintett területeken lévő mérkőzéseit zárt kapuk mögött kell lejátszani.

orban varga penzugyi akciocsoport koltsegvetes
koronavirus
maradj ottho
sebastian kurz ausztria
koronavirus franciaorszag
traders
tanker_olaj_shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
2020. június 9.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior portfoliókezelő

Junior portfoliókezelő
Online előadás
Piaci trendeket és extrém árfolyammozgásokat azonosítunk.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
koronavirus