cimlap_olaj0227
Üzlet

Koronavírus: április végére már nem lesz ekkora félelem

Portfolio
Az Aramco kereskedelmi igazgatója szerint április végére jelentősen csökkenhet a félelem az olajpiacon a koronavírus által okozott hatásokkal kapcsolatban, ugyanis addigra sikerülhet világszinten megállítani a járvány terjedését.

Az Aramco kereskedelmi vezére szerint április végére már megszűnhet a félelem a koronavírus olajkeresletre gyakorolt hatása kapcsán.

Biztos vagyok benne, hogy az országok hatóságai által tett intézkedések képesek lesznek megállítani a vírus terjedését.

A Brent árfolyama jelenleg már több mint egy éve nem látott mélyponton tartózkodik, és idén már több mint 20 százalékot esett.

A nagy esés a Kínából induló koronavírus járványnak köszönhető, amely masszív gazdasági leállásokat okozott a nagy ázsiai országban, és ezzel párhuzamosan Kína olajkeresletét is visszavetette. A karanténoknak köszönhetően napi 300-400 ezer hordóval esett a világ kerozin kereslete az Aramco kereskedelmi vezére szerint.

Az Aramco épp most adta át Londonban az új kereskedelmi irodáját, és jellemzően 300-400 ezer hordó nyersolaj kereskedelméért felelős a londoni leány. A kereskedelmi vezető kitért arra is, hogy épp akkor csapott le váratlanul a koronavírus, amikor már az olajpiac kezdett optimistává válni az amerikai-kínai kereskedelmi háború első fázisának lezárása miatt.

Az Aramco célja 2022-re, hogy napi 6 millió hordóra emelje a nyersolaj és finomított termékek kereskedelmi volumenét, azonban tavaly szeptemberében még 2021-re volt kitűzve ugyanennek a célnak az elérése.  

Címlapkép: Simon Dawson/Bloomberg via Getty Images

(Bloomberg)

Ola
New Yorki tőzsde
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 19.
Portfolio HR Revolution 2020
2020. május 21.
FM & Office 2020
2020. május 21.
Future City 2020
2020. június 2.
Smart Logistics 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Elemző / Vezető elemző

Elemző / Vezető elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
katonaság koronavírus járvány