Előfizetői tartalom

Recsegnek ropognak a tőzsdék - Hogy jutottunk idáig, és mi jöhet most?

Sokakat meglepett az elmúlt hetek ralija a tőzsdéken, sokan lemaradtak a jó vételekről, így minden emelkedő nap fájdalmat okozott a befektetők nagy részének. Ez nem is csoda, hiszen a járványhelyzet alakulása, a reálgazdasági folyamatok, és a részvényárfolyamok alakulása között nem is lehetne nagyobb a kontraszt, a tőzsdék előre szaladtak, és egyre optimistább forgatókönyveket kezdtek árazni, miközben az üzleti és a fogyasztói bizalom a 2008-as válság alatt látottnál is mélyebb szinten áll, a munkanélküliség ijesztő mértéket ölt, vakcina pedig jó esetben is fél-egy év múlva lesz csak, addig pedig hiába az óvatos nyitás, a korlátozások enyhítése, a gazdaság még jó ideig nyomás alatt lesz. Az elmúlt napokban elkezdődött egy korrekció a tőzsdéken, ami, ha begyorsul, újra felélesztheti azokat a félelmeket, hogy nem láttuk még a piac alját, a részvénypiacok pedig a márciusi mélypontoknál is mélyebbre eshetnek. Akkor pedig érdemes lesz majd a jegybankokra figyelni, eddig is nagyrészt ők tartották életben a részvénypiacokat.

Nagy menetelés

Egy hónapnyi zuhanás után idén március 23-án érték el a mélypontjukat a világ vezető tőzsdéi, azóta pedig kisebb korrekciókkal megszakítva, de folyamatosan emelkednek a világ részvénypiacai, a vezető amerikai részvényindexek még az elmúlt napok esése ellenére is 25-28 százalék pluszban állnak, de felpattant az ipari és nemesfémek árfolyama is, és több mezőgazdasági nyersanyag árfolyama is magára talált.

Ha csak a részvénypiacokat nézzük, akkor gyakorlatilag nincs olyan fontosabb részvényindex a világon, amelyiknek az értéke ne állna a március 23-i szint felett, a legnagyobb mértékben az amerikai tőzsdék pattantak fel, ide értve az argentin és a kanadai részvényindexeket is, de persze a befektetők kiemelten a Dow Jonest, az S&P 500-as és a Nasdaq-ot figyelik, ezek értéke pedig negyedével emelkedett az elmúlt hetekben, de több mint 26 százalékkal került feljebb a járványhelyzet kezelésében jól szereplő országok, így Tajvan és Dél-Korea vezető részvényindexe is, és még az egyik nagy lemaradó, a magyar tőzsde is közel 12 százalékot emelkedett.

Milyen alakú lesz a kilábalás? Talán V

A tőzsdei rali mögött az egyik érv az, hogy az évtizedek óta nem látott mértékű gazdasági visszaesés után V-alakú lesz a kilábalás, vagyis a sok esetben példa nélküli monetáris és fiskális stimulussal megtámogatva a gazdasági aktivitás gyorsan normalizálódik, és ha nem is minden szektorban, de a kereslet gyorsan élénkül. Hogy ez tényleg így lesz-e, azt majd nyilván utólag tudjuk megmondani, azonban a Goldman Sachs elemzése szerint úgy tűnik, hogy az amerikai gazdaság a legrosszabbon már túl van, az adatelemzések azt mutatják, hogy a gazdasági aktivitásban már látszanak az élénkülés jelei, ami nyilván annak is betudható, hogy az elmúlt hetekben az Egyesült Államok egyre több részén lazítottak a korlátozásokon. A Goldman egyébként nem csak hagyományos forrásokból gyűjt adatokat, az előrejelzésekhez például a FourSquare és a Google adatait is felhasználja.

Pénzbőségben úsznak a tőzsdék

  • Ijesztő zuhanást követő nagy menetelésen vannak túl a tőzsdék
  • A befektetők elkezdtek V-alakú gazdasági kilábalást árazni, de csak a V egyik szára biztos
  • A jegybankok minden tőlük telhetőt megtesznek, de ők sem mindenhatók
  • A vállalati profitvárakozásokban a 2008-asnál kisebb gazdasági visszaesés tükröződik
  • Nagy kérdés, medve piaci ralit, vagy egy új bika piac születését látjuk

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés