A 3. körös felmérés eredményei
A mostani felmérés keretében 329 magyarországi vállalat válaszait értékelték ki, amelyek döntő többsége, közel kétharmada kkv, éves bevételük 100 millió és 1 milliárd forint közé esik, hatoduk bevétele pedig 1 és 10 milliárd forint közötti.

A kérdések már a járvány miatti korlátozások bevezetését követő, húsvét utáni időszakra vonatkoznak. Az első kérdésre adott válaszban azt kellett kifejteniük a vállalatoknak, hogy milyen intézkedéseket hoztak húsvétot követően. A válaszadó cégek 60 százaléka hozott döntést a válsággal kapcsolatban, a lépések többsége HR-jellegű, a vállalatok hetede a munkaidő csökkentése mellett döntött, közel 13 százalékuk továbbra is fenntartotta az otthoni munkavégzést, 9 vállalat létszámleépítés mellett döntött, 8 pedig szabadságolást rendelt el. A járványhelyzet egészségügyi oldalára reagálva több vállalatnál döntöttek egészségügyi szabályokról, személyes tárgyalások mellőzéséről, 6 vállalkozás a bezárás mellett döntött, 3 pedig sajnos csődközeli állapotba jutott.

A járványhelyzet és a válság a vállalatokat is egyre inkább innovációra sarkallja, a cégek több mint ötöde reagált a válságra úgy, hogy új terméket vagy szolgáltatást fejlesztett.
Hogy reagáltak a hazai vállalkozások a válságra?
- Egészségügyi intézkedések a fókuszban
- Bércsökkentés, elbocsátás is az étlapon
- Vannak, akik új terméket, szolgáltatást fejlesztette, vagy iparágat váltottak
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!