Contactless1
Üzlet

Új fizetési technológián dolgoznak Magyarországon

Portfolio
A koronavírus-válság és a Mastercard fejlesztési programjának hatására nagyot nőtt a kereslet a kártyaterminálok iránt, április végéig már közel 4,000 új terminál került ki a piacra, tavaly egész évben volt a nettó terminál darabszám növekedés közel ekkora. A kártyatársaság egy partnerével együtt okostelefonra telepíthető szoftveres POS (SoftPOS) megoldáson dolgozik, az új fizetési megoldásnak elindult az integrációja és szertifikációja. Eölyüs Endrével, a Mastercard budapesti irodájának vezetõjével és Szász Ferenccel, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatójával beszélgettünk mindezekről.

Hogyan érinti a Mastercardot a válság? Mik az elmúlt hetek tapasztalatai munkaszervezésben?

Eölyüs Endre: Ahogy minden más cég esetén, úgy nálunk is újra kellett gondolni az éves stratégiát, de az első pillanattól nagyon fontosnak tartottuk, hogy segítsünk a válsághelyzet enyhítésében, és a nemzeti gazdaságok újraindításában. Fizetéstechnológiai vállalatként az a feladatunk, hogy mindig az aktuális trendek előtt járjunk. A mostani helyzetben azt mondhatjuk, hogy nem kellett merőben újat kitalálnunk, a mi feladatunk az, hogy az elérhető megoldásokra hívjuk fel mind a partnereink, mind a fogyasztók figyelmét. A nyitottság most ezekre a megoldásokra a szokásosnál nagyobb, ennek fenntartása a hosszútávú cél, mert csak ezzel a bizalommal lehet tovább fejlődni.

Látnak valamilyen különleges változást a vírushelyzet miatt a magyarországi vagy nemzetközi fizetési trendekben?

Eölyüs Endre: A válság kapcsán a Mastercard egyik első lépése volt, hogy a helyi döntéshozókkal egyeztetve megemelte a bolti kártyás fizetésekhez kapcsolódó PIN limitet. Eleve azt látjuk, hogy ahol elérhető az érintésmentes fizetés, ott szívesen is használják a fogyasztók. 17 országban végeztünk egy kutatást a mostani helyzet kapcsán, és az eredmények is ezt igazolják: a megkérdezettek közel 80 százaléka fizet érintésmentesen, túlnyomó többségük pedig nem csak a járvány alatt, de hosszútávon is szeretne majd így tenni. Összességében pedig azt látjuk, hogy a járvány kezdete óta az online és fizikai vásárlások terén is leszűkült azon termék és szolgáltatás-kategóriák palettája, amire költenek az emberek, de ebben a leszűkült térben a korábbiaknál nagyobb szerep jut az elektronikus fizetéseknek.

Eölyüs Endre (1)

Mit jelent a gyakorlatban az a kormányzati bejelentés, hogy az online kasszát használó kereskedők (azaz a magyar kereskedők túlnyomó többsége) 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét? Hogyan érinti ez a kártyakibocsátókat? Mekkora üzletet látnak ebben, és jelentheti-e ez a lépés a hatalmas magyarországi készpénzforgalom csökkenését?

Eölyüs Endre: A Mastercardnál minden olyan intézkedésnek örülünk, ami a digitális fizetések térnyerését segíti elő. Úgy látjuk, hogy idővel nem a kártya és a készpénz, hanem a különböző digitális fizetési formák közti versenyről beszélgethetünk majd. A mostani döntés is ezt erősítheti, színesedhet a fizetési piac, új szolgáltatók és szolgáltatások lépnek be, így nagyobb választási lehetősége lesz a fogyasztónak. Hosszútávon pedig éppen ezért egyre jobb lehet a vásárlói élmény, amivel minden fél csak nyer.

Április elején jelentette be a Mastercard, hogy Infrastruktúra Fejlesztési Programjának résztvevői akár már 3-4 nap alatt elérhetővé tudják tenni a kártyás fizetést a kereskedőknél. Mik az elmúlt hetek tapasztalatai, mennyire nőtt meg a kereslet?

Szász Ferenc:  Egyértelműen megnőtt a kereslet. Az április végi riportok alapján közel 4,000 új terminál került ki a piacra. Viszonyítási alapként: a 2019. évi nettó terminál darabszám növekedés volt közel ekkora. A terminálok jellemzően olyan helyekre kerültek ki, ahol korábban még nem volt kártyás fizetési lehetőség, illetve a megváltozott körülményekhez alkalmazkodtak a boltok, éttermek is és a kiszállítói flottát szerelték fel terminálokkal.   

Az infrastruktúra program célja a terminalizáció mellett olyan fizetési megoldások honosítása, amelyek a kis- és közép vállalkozók, vállalatok igényeihez igazodnak. Az elfogadók - a programnak köszönhetően - elkezdték az android alapú smart terminálokat illetve az okotelefonra telepíthető szoftveres POS terminálokat - az un. SoftPOS megoldásokat - integrálni a rendszereikhez. Várhatóan nyár végére ezek a megoldások már elérhetőek lesznek. 

Április közepén közölte a Magyar Nemzeti Bank, hogy ismét új csúcsra emelkedett a készpénzállomány Magyarországon: meglepte ez az adat? Sokan pont arra számítottak, hogy a digitális fizetések lesznek a koronavírus-válság nagy nyertesei.

Szász Ferenc: Sajnos nem. Évek óta emelkedik Magyarországon a készpénzállomány. A mi oldalunkról mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez változzon. A COVID-helyzet miatt most sokan elkezdtek ismerkedni a digitális fizetés lehetőségével, elindult egy tanulási folyamat. Azt reméljük, hogy a jó tapasztalatok formálják majd a készpénzmentességről való általános gondolkodást is. Gondolok itt egyrészt a kereskedőkre, akik nyitnak a kártyaelfogadás és digitális fizetési megoldások felé, másrészt természetesen ott vannak a vásárlók, akik, ha megtapasztalták a gyors, kényelmes és biztonságos elektronikus fizetést, később sem fognak visszatérni a készpénzhasználatra.

A hírek szerint közös projekten dolgozik a Cellum-csoport és a Mastercard, ami - az előzetes ígéretek szerint - akár egyfajta áttörést is hozhat a fizetéstechnológiában. Mi ez a projekt pontosan, mit lehet tudni a részletekről?

Szász Ferenc: Ahogy említettem, célunk, hogy minden piaci szereplő megtalálja a számára legmegfelelőbb terminál/kártyaelfogadói megoldást. A Cellum csoport is meglátta a lehetőséget okostelefonra telepíthető szoftveres POS-ban (SoftPOS). Velük - és mellette több másik elfogadó partnerünkkel - elindult ennek az új fizetési megoldásnak az integrációja és szertifikációja.

A címlapkép forrása: Getty Images. 

newyork stock exchange
usa kongresszus vihar kormány parlament szenátus felhő sötétség amerika
teslamodelu
kórházi ápolás műtét elektróda
Német lapértesülések szerint kész Merkel terve hatalmának megerősítésére
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
newyork stock exchange