samsungshutterstock
Üzlet

Újra börtönbe kerülhet a Samsung vezetője

MTI
A szöuli központi kerületi ügyészség kezdeményezte csütörtökön a Samsung vállalatcsoport már évekkel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vezetője, Li Dzse Jong letartóztatását, mert részvényárfolyam-manipulációval és számviteli csalással gyanúsítják.

Most májusban már egyszer kihallgatták Lit azzal a gyanúval, hogy részese volt a legnagyobb dél-koreai konglomerátumnál 2015-ben történt árfolyam-manipulációs tervnek. Az volt a terv a helyi média értesülése szerint, hogy szándékosan lerontják a Samsung C&T tagvállalat részvényárfolyamát, ami által könnyebben végrehajtható összeolvasztása a Cheil Industries tagvállalattal. Li az utóbbi legnagyobb részvénytulajdonosa.

A szöuli ügyészség csütörtöki közleménye szerint Li mellett letartóztatási parancsot indítványoztak az illetékes bíróságnál két volt tagvállalati vezető ellen is az ügyben.

A tagvállalati összeolvasztás egy időben történt azzal, hogy Li Dzse Jong fokozatosan átvette a cégcsoport tényleges vezetését betegeskedő apjától, Li Kun Hitől. Általános volt akkor az a vélekedés, hogy Li pozíciója megerősítése érdekében olvasztotta össze a két jelentős tagvállalatot.

Lit három évvel ezelőtt ötéves börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy megvesztegette Pak Gun Hje volt államfőt, akit a parlament és az alkotmánybíróság 2017 márciusában elmozdított a hatalomból, majd több perben kenőpénz elfogadásáért, hatalommal való visszaélésért, kényszerítésért, hűtlen kezelésért összesen 32 évi börtön- és súlyos pénzbüntetésre ítélték.

Lit a vesztegetés mellett három évvel ezelőtt elítélték sikkasztásért, bűncselekményből származó jövedelem eltitkolásáért, vagyontárgy tiltott külföldre szállításáért és eltitkolásáért is. Ötéves börtönbüntetéséből egyet letöltött, majd két évvel ezelőtt két és fél évi felfüggesztett börtönre enyhítették a büntetését, és szabadon engedték, lehetővé téve, hogy végezhesse munkáját a Samsung élén. Külföldre csak bírói engedéllyel utazhat. A mostani meggyanúsítása következményeként azonban újra börtönbe kerülhet az 51 éves gazdasági vezető. Ő mindig tagadta, hogy bármilyen törvénysértést követett el.

Címlapkép: Shutterstock

Frankfurti tőzsde
Pedro Sanchez Angela Merkel
koronavirus nyaralás
koronavírus teszt
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Részvények, indexek, devizák és árupiacok élő elemzése, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Frankfurti tőzsde