telekom
Üzlet

Itt a végeredmény, a teljes keretet kimerítette a Magyar Telekom

Portfolio
Aukció keretében az előzetesen meghirdetett keretösszeg felső plafonjának megfelelő, 5,2 milliárd forintnyi részvényt vásárolt ma a részvényesektől a Magyar Telekom. Nagy volt az érdeklődés, a beérkezett ajánlatok összértéke a bejelentett maximális érték közel négyszeresét tette ki. Az eredmény alapján nem lenne meglepő, ha nagyobb, akár intézményi befektető is eladott volna részvényt a Telekomnak.

Indul a kereskedés

A mai aukciót követően 16:30-tól újraindul a kereskedés a Magyar Telekom részvényeivel. 16:30-tól 16:40-ig ajánlatgyűjtési részszakasz következik, utána ármeghatározás és kötés részszakasz, azt követően pedig indul a folyamatos kereskedés.

A teljes keretet kimerítette a Telekom

A maximális, 5,2 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat a Magyar Telekom a mai aukción. A vállalat 13 146 399 darab Magyar Telekom-részvény visszavásárlására kötött ügyleteket 396,59 forint/darab átlagáron.

Az elfogadott legmagasabb árszint részvényenként 400 forint volt, amelyen arányos allokációra került sor. A beérkezett ajánlatok összértéke a bejelentett maximális érték közel négyszeresét tette ki. Az ügyletek teljesítését követően a társaság tulajdonában lévő saját részvények száma 21 982 747 darabra változik.

Ma délelőtt 10 óráig lehetett kereskedni a Magyar Telekom részvényeivel, mielőtt felfüggesztették volna a kereskedést, az utolsó kötésre 391 forinton került sor, ahhoz képest az aukciós átlagár 1,4 százalékkal magasabb, az elfogadott legmagasabb árszint pedig 2,3 százalékkal magasabb.

A teljes, 5,2 milliárd forintos keretnek a kimerítése arra is utalhat, hogy nagyobb tulajdonos vagy tulajdonosok is értékesíthettek az aukción, hiszen a kisbefektetők számára bőven elegendő a Telekom napi forgalma ahhoz, hogy bármikor eladjanak Magyar Telekom-részvényeket.  

Vége az ajánlatgyűjtési szakasznak

13 órakor véget ért az ajánlatgyűjtési szakasz, eddig adhatták be ajánlataikat a Telekom részvényesei. A következő szakasz az ügyletkötési időszak 13 órától 15:30-ig. Az aukciós rendszer által befogadott eladási ellenajánlatokat ár szerint sorba rendezik, majd a Telekom a beérkezett ellenajánlatok és a részvényenkénti ellenértékre vonatkozó korlátok figyelembevételével belátása szerint meghatározza az elfogadott legmagasabb árszintet. Az ügyletek legfeljebb az 5,2 milliárd forintos keretösszeg erejéig minden elfogadott ajánlat tekintetében azon az áron jönnek létre, amely áron az adott eladási ellenajánlatban szerepeltek, az alacsonyabb áron tett ellenajánlat megelőzi a magasabb áron tett ellenajánlatot. Az elfogadott legmagasabb árszintnél magasabb áron beadott ellenajánlatokból nem jön létre ügylet.

A Telekom papírjainak a kereskedése továbbra is fel van függesztve. Az aukció eredményéről 15:30 után tesz közzé közleményt a Magyar Telekom.

Felfüggesztés

A mai aukció idejére felfüggesztik a Magyar Telekom kereskedését. A folyamatos kereskedés szakasz végére 391 forintig esett az árfolyam, 0,8 százalék mínuszban állt le a kereskedés. Most elkezdődött az ajánlatgyűjtési szakasz, amely hivatalosan 10 órától 13 óráig tart, ezt követi majd az ügyletkötési időszak 13 órától 15:30-ig.

Nincs meglepetés

Sokan arra számítottak, hogy az általában alacsony forgalmú, így néhány trade-del akár könnyen manipulálható nyitószakaszban alaposan feljebb teszik majd a Magyar Telekom nyitóárát, ez azonban nem történt meg, a Magyar Telekom 394,50 forinton, 0,25 százalék pluszban nyitott ma. A mai nyitóár azért különösen fontos, mert ehhez van kötve az a plafon, aminél magasabb áron nem vásárolhat a Magyar Telekom a mai aukció során. Legfeljebb 5 százalékkal magasabban vehet a Telekom részvényeket, vagyis a nyitóár alapján a plafon 414,2 forint.

Eljött a nagy nap, milliárdos tranzakció a magyar tőzsdén

A Magyar Telekom legfeljebb 5,2 milliárd forint összértékben tervez részvényeket visszavásárolni ma egy aukció keretében.

Azok a részvényesek, akik az aukció keretében értékesítenék a részvényeiket a mai napon rendelkezniük kell Magyar Telekom részvénnyel, a T+2-es elszámolási szabály szerint ehhez legkésőbb június 23-án vásárolniuk kellett Telekom részvényt.

A kereskedés az azonnali piaci szabályoknak megfelelően, vagyis 8:30-tól 9 óráig nyitó aukciós szakasszal kezdődik, ott alakul ki a nyitóár, ami az aukció szempontjából kiemelten fontos. 9 órakor elkezdődik a folyamatos kereskedés szakasz, ami azonban csak 10 óráig tart, mivel a Magyar Telekom az aukció napjára az ajánlatgyűjtési szakasz kezdetétől, vagyis 10 órától kezdeményezi részvényei tőzsdei kereskedésének felfüggesztését. Az ajánlatgyűjtési szakasz hivatalosan 10 órától 13 óráig tart, az ügyletkötési időszak 13 órától 15:30-ig. Ezután elvileg újra elindulhat a folyamatos kereskedés a Magyar Telekom részvényeivel.

A Magyar Telekom saját belátása szerint dönt arról, milyen árfolyamon és milyen volumenben vásárol részvényeket, de vannak felső korlátok, amelyeket figyelembe kell vennie.

A felső korlátok:

  • A Telekom által fizetett részvényenkénti ár nem haladhatja meg 5 százaléknál nagyobb mértékben a mai nyitó aukciós szakaszban kialakult nyitóárat, valamint nem lehet magasabb a 2019-es auditált beszámolóban szereplő részvényenkénti saját tőkénél, azaz részvényenként 567 forintnál,
  • a keretösszeg 5,2 milliárd forint, vagyis ennél nagyobb volumenben nem vásárolhat vissza részvényeket a Magyar Telekom.

Az aukciós rendszer által befogadott eladási ajánlatokat ár szerint sorba rendezik, majd a társaság a beérkezett ellenajánlatok és a részvényenkénti ellenértékre vonatkozó korlátok figyelembevételével belátása szerint meghatározza az elfogadott legmagasabb árszintet. A részvények megvásárlására a legalacsonyabb ajánlattételi árszintről indulva kerül sor, legfeljebb a meghatározott keretösszeg erejéig.

A Magyar Telekom árfolyama az elmúlt napokban jellemzően felfelé kúszott, a szerdai záróár 394 forint volt.

Címlapkép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Felfüggesztik a Magyar Telekom-részvények kereskedését csütörtökön délelőtt

A Magyar Telekom részvény-visszavásárlási aukciót tart csütörtökön, emiatt 10 órától a tőzsdenap végéig felfüggesztik a papírok  kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.

Tovább a cikkhez
koronavirus_strand
etterem
horvátország tengerpart shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Nehéz részvényt választani? Kereskedj akkor a legnagyobb tőzsdeindexekkel!
koronavirus_strand