Disney
Üzlet

Koronavírus: újranyitott a floridai Walt Disney World

Portfolio
A floridai Walt Disney World négy hónap után először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, a cég többek között kötelező maszkviseléssel és más óvintézkedésekkel próbálta meg csökkenteni a fertőzés veszélyét, miközben Floridában az elmúlt időszak folyamán megugrott a koronavírus-fertőzések száma.

Négy hónap után először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a floridai Walt Disney World, a kötelező maszkviselést a Csillagok háborújából ismert birodalmi rohamosztagosok ellenőrizték, míg Mickey egér a távolból integetett a látogatóknak, miközben Florida államban igen megugrottak a koronavírus-esetszámok.

A Walt Disney korlátozott számban és több biztonsági intézkedés alkalmazása mellett fogadta a látogatókat az orlandoi helyszínen, így próbálva megnyugtatni a vendégeket, valamint csökkenteni a fertőzés veszélyének kockázatát.

A cég vidámparkokért felelős vezetője szerint komolyan veszik a helyzetet. A szombaton újranyitó egységek esetében az alkalmazottak mellett a látogatók is maszkot viselnek, továbbá a testhőmérsékletük mérése mellett arra kérték őket, hogy tartsanak távolságot másoktól. A sorokat plexiüveg választja el egymástól, és a földön jelölések mutatják, hogy a látogatók pontosan hová álljanak.

A vidámparkban a tűzijáték mellett más olyan eseményeket is felfüggesztettek, amik nagyobb számú látogatót vonzanak. A Reuters szerint a Twitteren látható képek alapján a belépésre váró látogatók sorát a cég alkalmazottjai rövid idő elteltével a közösségi távolságtartási követelményeknek megfelelően igyekeztek elrendezni.

A gócponttá váló Floridában az elmúlt két hétben 109 ezer koronavírus-fertőzést regisztráltak, többet, mint bármelyik másik amerikai államban. Ennek ellenére a Disney-rajongók és a cég alkalmazottai alig várták, hogy újranyisson a Disney World, ami 77 ezer főt foglalkoztat.

A koronavírussal összefüggő lezárások igen rosszul érintették a Disney TV, film és vidámpark üzletágait, a vidámpark újranyitása nagyon fontos a cég pénzügyi tevékenységének helyreállításához. Egy elemzői becslés szerint a vidámpark üzletág működési eredményének nagyjából hetvenöt százaléka érkezik Orlandóból. Florida kormányzója május végén hagyta jóvá a vidámpark újranyitásának terveit, a koronavírus-esetszámok legutóbbi megugrása előtt.

(Reuters)

Címlapkép forrása: Octavio Jones/Getty Images

bejrút200804
koronavirus
Frankfurti tőzsde
erkély zöld épület
moszkva vörös tér oroszország kreml
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Frankfurti tőzsde