Frankfurti tőzsde
Üzlet

Emelkednek az amerikai tőzsdék

Portfolio
Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek ma, a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetettek árnyékot, miután Kaliforniában hétfőn a járvány-helyzet miatt elrendelték többek között az éttermek, a bárok és a mozik bezárását. A magyar tőzsde eséssel zárt, a hazai blue chipek szinte kivétel nélkül lejjebb kerültek. A tengerentúli tőzsdéken a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyeltek, illetve a Fed kormányzótanácsának szavai mozgatták a piacot.

Nagyot mentek az indexek a kereskedés végén

A vezető amerikai indexek a kereskedés elején vegyes képet mutattak, a ma közzétett negyedéves gyorsjelentések mozgatták a piacot, ám a Fed kormányzótanácsának szavai után felfelé vették az irányt: Lael Brainard szerint a fiskális és a monetáris stimulusok továbbra is életbevágóan fontosak lesznek a gazdaság felépüléséhez.A Dow Jones Index végül 2,2, az S&P 500 1,3, a Nasdaq 0,9 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot. 

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start
Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Megszólalt a Fed kormányzótanácsának tagja, további élénkítéseket helyezett kilátásba

Az amerikai tőzsdeindexek felfelé vették az irányt, miután a Fed kormányzótanácsának egyik tagja, Lael Brainard a koronavírus-járványtól tépázott gazdaság további megsegítéséről nyilatkozott.

Tovább a cikkhez

Emelkedik Amerika

Javult a hangulat a kereskedés végéhez közeledve, a Dow Jones Index már 1,5, az S&P 500 0,7, a Nasdaq pedig 0,2 százalékos emelkedést mutat. A vezető indexek azután kezdtek emelkedni, miután a Fed kormányzótanácsának egyik tagja, Lael Brainard aggodalmát fejezte ki a koronavírus-járvány okozta válság miatt, de azt is hozzátette, hogy a vírussal érintett vállalkozásokat támogató politikát támogatja. Azt nyilatkozta, hogy további élénkítő lépésekre lenne szükség, és hogy a kamatszint megtartása mellett tette le a voksát.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

A gyorsjelentések mozgatják a tengerentúli indexeket

A Dow Jones Index 1,1, az S&P 500 0,4 százalékos pluszban jár, míg a Nasdaq 0,1 százalékos esést mutat. A piacot a gyorsjelentések mozgatják, a Wells Fargo például osztalékot vágott és siralmas negyedéves számokat közölt ma, a bank papírjai 5 százalékos esést mutatnak. A Citigroup 2 százalékot esett a gyorsjelentése után annak ellenére, hogy az elemzői várakozáshoz képest jobban teljesített az idei második negyedévben. 

A technológiai részvények közül a legnagyobb cégek papírjait adják a befektetők, a Netflix 3,2 százalékot esett, miután a UBS vételről semlegesre módosította ajánlását a cég papírjaira, az Amazon 2, a Facebook  százalékot esett. 

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Eséssel zárt a magyar tőzsde

Eséssel zárt a magyar tőzsde, a BUX 0,7 százalékkal került lejjebb. A blue chipek közül egyedül a Mol tudott mérsékelt emelkedéssel zárni, a hazai olajtársaság árfolyama 0,1 százalékot emelkedett. Az OTP 1,3 százalékos gyengüléssel zárta a keddi kereskedést, a Richter 0,3 százalékot esett, a Magyar Telekom pedig 1,3 százalékkal került lejjebb. A magyar tőzsdén a legjobban a Kulcs-Soft teljesített, melynek árfolyama 4,2 százalékkal került feljebb. A hazai börzén a leggyengébben az Őrmester teljesített, melynek árfolyama 3,8 százalékot esett.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Fordulat az amerikai tőzsdéken, felpattant a Dow, a Nasdaq azonban továbbra is mínuszban van

Bár eséssel indult a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, mostanra fordulat állt be, és a Dow 0,7 százalékos pluszban van, míg az S&P 500 stagnál, a Nasdaq viszont továbbra is 0,8 százalékos mínuszban jár. A Dow komponensei közül az emelkedést a Travelers vezeti, melynek árfolyama 2,7 százalékot emelkedett, de az Exxon Mobil és a Chevron is ott van az első ötben két százaléknál nagyobb emelkedéssel. A két olajipari óriáscég árfolyama kedvezően reagált rá, hogy az olaj ára is emelkedik, a szeptemberi leszállítású Brent, és a szintén szeptemberi határidős WTI 1,9 százalékos pluszban van, amely részben annak köszönhető, hogy az OPEC havi jelentése szerint a olaj kereslete 2021-be rekord mértékben pattanhat vissza.

dow

Tovább menetel a Tesla

Tovább emelkedett a Tesla árfolyama, ami részben annak tudható be, hogy a Pipel Sandler elemzője több mint duplájára emelte a célárát, a korábbi 939 dollárról 2 322 dollárra, ami a mostani árfolyamhoz képest 53,6 százalékkal van magasabban. Az elemző diszkontált cash flow modell alapján értékelte a céget, a célár pedig az üzemi és profitmarzs várakozások megemelésével jött ki. Az elemzői ajánlásokból egyébként az látszik, hogy az árfolyam messze az elemzők előtt jár, hiszen 9-en ajánlják vételre a részvényt, és ebből csupán a Piper Sandler elemzőjének célára magasabb, mint a mostani árfolyam. A vételre ajánló elemzők célárainak átlaga 1 260 dollár, ami 252 dollárral van a mostani árfolyam alatt.

A Tesla árfolyama 4,5 százalékkal került ma feljebb, míg idén 269,2 százalékos pluszban van.

tesla

Mérsékelt eséssel nyitottak az amerikai tőzsdék

Bár a nyitás előtti kereskedésben még mérsékelt emelkedést láttunk, ez a nyitásra elolvadt és mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow 0,3 százalékos esése mellett, az S&P 500 0,6 százalékkal került lejjebb, a Nasdaq pedig 0,8 százalékot gyengült. Továbbra is a befektetői aggodalmak forrása a koronavírus terjedése, hiszen miután 8358 új koronavírus-fertőzést regisztráltak vasárnap az USA Kalifornia államában, Gavin Newsom kormányzó hétfőn elrendelte egy sor nyilvános beltéri szolgáltatóhely, többek között az éttermek, bárok, mozik és múzeumok bezárását az állam teljes területén.

dow

A befektetők figyelme az amerikai nagybankok gyorsjelentései felé fordult, a JP Morgan pedig alaposan meglepte az elemzőket, hiszen sokkal jobb számokkal zárta a második negyedévet, mint amire az elemzők számítottak: az egy részvényre jutó eredmény 33 százalékkal, a bevételi szint 12 százalékkal múlta felül a piaci konszenzust. A részvényárfolyam a jelentés után 1,9 százalékos pluszban van. A Wells Fargo ezzel szemben csalódást keltő számokat publikált, 66 centes egy részvényre jutó veszteségről jelentett az idei második negyedévben, a bank bevétele 17,84 milliárd dollár lett, vagyis az elemzői várakozásban szereplőnél is rosszabbul teljesített a bank. A Wells Fargo árfolyama 6,7 százalékot esett.

wfc

Folytatódik az esés az európai tőzsdéken

Nem enyhül az eladói nyomás az európai tőzsdéken, amely részben annak is betudható, hogy a várt 15 százalék helyett 12,4 százalékkal ugrott májusban áprilishoz képest az ipari termelés az eurózónában, ami kevésbé erős gazdasági kilábalást tükröz a márciusi-áprilisi zuhanás után. Ami szintén kedvezőtlen, hogy a júniusi 63,4 pontról júliusban 59,3 pontra süllyedt vissza a német ZEW gazdasági hangulatindex értéke, míg a Reuters piaci konszenzusa 60 pontos értéket valószínűsített. Ezzel szemben viszont pozitív, hogy az egész eurózónára vonatkozó ZEW hangulatindex a júniusi 58,6 pontról a várt 55,8 pontra süllyedés helyett 59,6 pontra emelkedett, azaz a vártnál jobban alakult.

Megjöttek a Citi negyedéves számai

A várt 19,2 milliárd dollárnál magasabb, 19,8 milliárd dolláros bevételt jelentett a Citigroup 2020 második negyedévére nézve, míg az egy részvényre jutó eredményük a várt 27 cent helyett 50 cent lett. A nyitás előtti kereskedésben 1,7%-os pluszt mutatnak a Citi részvényei.

Tovább a cikkhez

Zuhan a Wells Fargo a gyorsjelentés után

A Wells Fargo 66 centes egy részvényre jutó veszteségről jelentett az idei második negyedévben, a bank bevétele 17,84 milliárd dollár lett, vagyis az elemzői várakozásban szereplőnél is rosszabbul teljesített a bank. Az amerikai tőzsdenyitás előtti kereskedésben több mint 3 százalékos mínuszba került a bank részvényeinek árfolyama.

Tovább a cikkhez

Emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés a tengerentúlon

Az európai tőzsdék esnek kedden, a hangulatra a járványügyi aggodalmak mellett az USA és Kína közötti feszültség is rányomta bélyegét, Peking szerint alaptalan vádakat fogalmazott meg Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Kína területi követeléseiről a Dél-kínai-tengeren. A befektetők figyelme emellett a tengerentúli, vállalati gyorsjelentési szezon felé fordult. A keddi piacnyitás előtt tette közzé legfrissebb számait a JP Morgan, a bank bevétele 33 milliárd dollár lett a második negyedévben, míg az elemzők 30,3 milliárd dollárt vártak, míg az egy részvényre eső eredmény 1,38 dollár lett. A JP Morgan 2,3 százalékkal került feljebb, a keddi, nyitás előtti kereskedésben. A tengerentúli határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a mai piacnyitásra, a határidős Dow 0,5 százalékos emelkedést, a határidős S&P500 0,4 százalékos emelkedést vetít előre a mai piacnyitásra.

Dow határidő

Itt az első banki gyorsjelentés: váratlanul jól indul a szezon

Sokkal jobb számokkal zárta a második negyedévet a JP Morgan, mint amire az elemzők számítottak: az egy részvényre jutó eredmény 33%-kal, a bevételi szint 12%-kal múlta felül a piaci konszenzust. A bank 4,7 milliárd dollár nyereséget ért el három hónap alatt úgy, hogy újabb 8,9 milliárd dollárnyi céltartartalékot képzett a koronavírus gazdasági hatásai miatt. A nyitás előtti kereskedésben 4,3%-os emelkedést mutat az árfolyam.

Tovább a cikkhez

Ledolgozta a reggeli esés egy részét a BUX

Az irányadó európai részvényindexek lejjebb kerültek ma délelőtt, a DAX 1,5 százalékos esése mellett a CAC40 1,7 százalékkal került lejjebb, míg a milánói tőzsde 1,2 százalékot esett. A régiós részvényindexek is esnek, a prágai tőzsde 1,3 százalékos esése mellett a bécsi börze 0,7 százalékkal került lejjebb, míg a lengyel részvényindex 0,9 százalékot esett. A BUX a délelőtt második felében a reggeli esésének nagy részét immár képes volt ledolgozni, a hazai részvényindex 2 milliárd forintos forgalom és 80 pontos mínusz mellett 0,2 százalékkal került lejjebb. A blue chipek közül a Mol és a Richter képes mérsékelt erősödésre, míg az OTP 0,7 százalékos esése mellett a Magyar Telekom 1,2 százalékkal került lejjebb.

BUX

Egyre nagyobb az esés az európai börzéken

A keddi piacnyitástól távolodva tovább esnek az európai tőzsdék, elromlott a hangulat a részvénypiacokon, miután a Kalifornia állam kormányzója hétfőn a járványügyi helyzet miatt elrendelte egy sor nyilvános beltéri szolgáltatóhely, többek között az éttermek, bárok, mozik és múzeumok bezárását az állam teljes területén, míg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arról beszélt, hogy több országban veszélyesen megugrott a koronavírus-fertőzések száma. Az irányadó európai részvényindexek esnek ma délelőtt, a DAX 1,7 százalékos esése mellett, a milánói börze 1,4 százalékkal került lejjebb, míg a CAC40 2 százalékot esett.

CAC

Lefordultak az európai részvényindexek

Eséssel vágtak neki a keddi kereskedésnek az irányadó európai részvényindexek, a hangulatra a járványügyi aggodalmak nyomták rá bélyegüket, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arról beszélt, hogy több országban veszélyesen megugrott a koronavírus-fertőzések száma. A DAX 1,3 százalékos esése mellett a CAC40 1,4 százalékkal került lejjebb.

DAX

Eséssel indult a keddi kereskedés a magyar tőzsdén

Eséssel indult a keddi kereskedés a magyar tőzsdén, a BUX 173 pontos mínusz mellett 0,5 százalékkal került lejjebb, a blue chipek felemásan teljesítenek ma reggel. A Richter stagnál, a Magyar Telekom 0,3 százalékkal került feljebb, míg a Mol 0,3 százalékot erősödött. Az OTP 1,6 százalékkal került lejjebb.

BUX

Gázt talált a Mol Pakisztánban

Gázt és kondenzátumot talált a Mol Pakisztánban a TAL Blokkban – tette közzé a vállalat. A magyar olajcég 21 éve működik Pakisztánban, ez a 13. találata az országban.

Tovább a cikkhez

Eséssel indulhat a keddi nap az európai tőzsdéken

  • Emelkedéssel indult a hétfői kereskedés a tengerentúli tőzsdéken, a Nasdaq Composite napon belül új csúcsra tudott kapaszkodni, a hétfői piaczárás felé közeledve azonban elromlott a hangulat, az amerikai részvényindexek lefordultak, az esés később fokozódott, miután a Kalifornia állam kormányzója a járványügyi helyzet miatt hétfőn elrendelte egy sor nyilvános beltéri szolgáltatóhely, többek között az éttermek, bárok, mozik és múzeumok bezárását az állam teljes területén. A tengerentúli indexek végül felemásan zárták a napot,  a Dow végül 11 pontos pluszban zárt, az S&P500 0,9 százalékot esett, míg a Nasdaq 2,1 százalékos eséssel zárt.
  • Ázsiában lejjebb kerültek a tőzsdék kedden, a járványügyi aggodalmak mellett a hangulatra az USA és Kína közötti feszültség vetett árnyékot. A Nikkei 0,9 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde 1,6 százalékkal került lejjebb, a sanghaji börze 1,1 százalékot esett. Ázsia más részein is estek a tőzsdék, a dél-koreai Kospi 0,6 százalékos esése mellett a szingapúri tőzsde 0,6 százalékkal került lejjebb.
  • Kedden a hazai ipar felülvizsgált adatait ismerjük meg, ezen kívül a szokásos módon lesz három hónapos diszkontkincstárjegy-aukció is. Az eurozónából a májusi ipari termelési adat érkezik, Németországból a júliusi ZEW gazdasági hangulatindexet publikálják. Az Egyesült Államokban a júniusi fogyasztói árindexet teszik közzé.
  • Lejjebb került az olaj ára ma reggel, az augusztusi leszállítású WTI jegyzése 0,7 százalékos esést követően 39,3 dollárnál jár. Az arany árfolyama lejjebb került ma reggel, a sárga nemesfém jegyzése 0,3 százalékos esés után 1 797,8 dollárnál jár.
  • A forint erősödik ma reggel az euróval szemben, egy euróért 355,55 forintot kell fizetni, míg egy dollár 313,44 forintba kerül.

Kedden teszi közzé gyorsjelentését a Citigroup, a JP Morgan és a Wells Fargo is.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép forrása: Frank Rumpenhorst/picture alliance via Getty Images

koronavírus
butor_vasarlas
Esett a KBC nyeresége, de így is sikerült meglepni az elemzőket
london nagy britannia city
Frankfurti tőzsde
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
koronavírus