FONTOS Nagy meglepetés a magyar inflációban!
f-15 vadászgépek
Üzlet

Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas vadászgépeket rendelt a Pentagon

MTI
Portfolio
Hiperszonikus fegyverek hordozására alkalmas F-15EX típusú vadászgépeket rendelt meg az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon a Boeing cégtől - közölte maga az amerikai repülőgépgyártó vállalat.

A hétfői tájékoztatás szerint a légierő már megkötötte az első részletében 1,2 milliárd dollárról szóló szerződést az óriáscéggel, ennek keretében nyolc ilyen korszerű gépet gyártanak le St. Louisban lévő üzemükben, Missouri középnyugati államban.

Az F-15EX típus több fegyver hordozására képes, mint osztályának bármelyik képviselője, és alkalmas mintegy hét méter hosszú és 3,2 tonnányi súlyú hiperszonikus fegyver indítására is - derült ki a közleményből.

Megállapodás született ezen kívül arról is egy határidő nélküli, 23 milliárd dollár értékű szerződés keretében, hogy meg nem határozott mennyiségben fognak repülőgépeket leszállítani az említett típusból. A tervek 144 vadászgép legyártását helyezik kilátásba.

Egy, az amerikai légierő honlapjára kitett közlemény szerint az első nyolc, ilyen típusú vadászgép a floridai Eglin légitámaszponton állomásozik majd, ahol kísérletekben vesznek részt. A tervek szerint az első két gépet 2021 második felében gyártják le, többi hatot 2023-ban. Ezek a gépek fogják majd leváltani a korábbi, F-15C/D típusokat az amerikai légierőnél.

A National Interest című, amerikai külpolitikai folyóirat azt írta, hogy az új típusú vadászgép a többi korszerűbb géptől, beleértve az F-35-t is, abban különbözik, hogy sebessége meghaladhatja a háromszoros hangsebességet, a 3 Mach-ot. Ez lehetővé teszi azt, hogy kezdeti gyorsulást teremtsen a hiperszonikus fegyver indításához.

Címlapkép: Régebbi F-15-ösök egy gyakorlaton. Fotó: Getty Images

cimlapkep
elelmiszerboltkisker1500shutter
Frankfurti tőzsde
nikola
generációváltás cégeladás vállalkozás kkv
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior elemző, elemző

Junior elemző, elemző
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
cimlapkep