goggle
Üzlet

Bemutatjuk a világjárvány igazi nyerteseit: ők négyen őrült pénzeket kerestek a koronavírus árnyékában

Portfolio
Most történt először olyan, hogy az Egyesült Államok négy technológiai behemótja, az Apple, az Amazon, az Alphabet, és a Facebook ugyanazon a napon tette közzé legfrissebb negyedéves számait. A befektetők kitüntetett figyelmét élvezte ez az esemény, hiszen az S&P 500 tőzsdeindex értékének közel ötödét adja ez a négy cég, és a márciusi tőzsdei mélypontról indult rali is javarészt ezeknek a cégeknek volt köszönhető. A kérdés tehát adott: képesek voltak-e olyan eredményeket felmutatni a tech óriások, hogy az amerikai tőzsdék tovább ralizhassanak.

Apple

Az előzetes várakozás az volt, hogy az Apple-nél jelentős hatással lesz a második negyedév eredményeire a koronavírus-járvány. A vállalatnak üzleteket kellett bezárnia és a gyártással is voltak gondok a beszállítói láncok akadozása miatt, emellett a recessziós környezetben a fogyasztók vásárlási hajlandósága is alacsonyabb, főleg az olyan diszkrecionális jövedelemből finanszírozható termékek vásárlására, mint az Apple-éi. Mindezek ellenére az Apple bevétele jelentős mértékben, 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, profitja pedig még az árbevételt is meghaladó mértékben emelkedett - derült ki a második negyedéves gyorsjelentésből.

Az Apple 59,7 milliárd dolláros nettó árbevételt könyvelt el 2020 második negyedévében, ami 5,9 milliárd dollárral haladja meg az egy évvel ezelőtti szintet és a piaci várakozásokat is alaposan felülteljesítette, az elemzők ugyanis a bevétel csökkenését várták (a konszenzus 52,25 milliárd dollár volt).

Az első negyedévben nagy meglepetést okozott a szolgáltatások szegmens (Apple Music, Apple Pay, iCloud, Apple TV+), így nagy kérdés volt, hogy a momentum megmaradt-e a második negyedévben is. Azt lehet elmondani, hogy szolgáltatások szegmens most sem okozott csalódást, az iPhone bevételek után a második legnagyobb mértékben járultak hozzá a cég árbevételéhez, a bázisidőszakhoz képest 14,9 százalékkal 13,2 milliárd dollárra nőtt a szolgáltatások árbevétele.

A főbb régiók közül az összesben nőtt a vállalat bevétele a bázisidőszakhoz képest. Ki kell emelni Kínát, amelyet elsőként tarolt le a járvány, itt 2 százalékkal nőtt az Apple bevétele a második negyedévben, köszönhetően a júniusi vásárlószezonban bevetett agresszív árazásnak, valamint az olcsóbb iPhone SE modellnek.

Az egyes termékkategóriák közül az összes szegmens árbevétele növekedni tudott a negyedévben, az iPhone bevétele 1,7 százalékkal, a Mac bevétele 21,6 százalékkal, az iPad bevétele pedig több mint 31 százalékkal nőtt, utóbbi kettő szorosan kapcsolódik az otthoni munkavégzéshez, valamint otthoni tanulási trendekhez, amelyeket idén láttunk és tapasztaltunk.

A negyedévben a kutatás-fejlesztés, valamint az általános és adminisztratív költségek is 9 százalék feletti ütemben emelkedtek, viszont a működési eredmény így is emelkedni tudott. 13,1 milliárd dolláros profitot könyvelt el a vállalat a működési eredmény szintjén, 13,4 százalékkal többet, mint a bázisidőszakban.

Az Apple nettó eredménye jelentős mértékben, 12,04 százalékkal nőtt év/év alapon, valamint az egy részvényre jutó eredmény is nőtt, részben a saját részvény vásárlások részvényszám-csökkentő hatásának köszönhetően. 2,58 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel zárta a negyedévet az Apple, ami az elemzői várakozásokhoz képest kellemes meglepetést okozott, a piacok ugyanis 2,04 dollárra számítottak.

Amit még fontos kiemelni, hogy az Apple jóváhagyta a részvényeinek négy az egy arányban való felaprózását, amellyel a céljuk, hogy részvények hozzáférhetőek legyenek egy szélesebb befektetői bázis számára. Az Apple nem adott iránymutatást a következő negyedévre.

Az Apple árfolyama idén 31 százalékos pluszban van, a zárás utáni kereskedésben pedig 6,4 százalékot emelkedett.

Amazon

Átlépte a 88 milliárd dollárt az Amazon bevétele a második negyedévben, profitja pedig amellett, hogy megduplázódott, még új rekordot is döntött, miután a cég szolgáltatásai iránti kereslet megugrott a koronavírus miatti lezárások alatt.

88,9 milliárd dolláros bevételt ért el az Amazon az első negyedévben, ez 40,2 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti szinthez képest és az elemzői várakozásokat is bőven felülmúlta, a konszenzus ugyanis 81,56 milliárd dollár volt.

Profitszinten jelentős növekedésről számolt be az Amazon, működési eredménye 5,8 milliárd dollár lett, nettó eredménye pedig 5,2 milliárd dollár, ez 87,1, illetve 100 százalékos növekedés év/év alapon.

Az Amazon egy részvényre jutó eredménye 10,3 dollár lett, szemben az egy évvel ezelőtti 5,22 dollárral és bőven felülmúlta az elemzői várakozásokat is, a konszenzus ugyanis 1,46 dollár volt.

Az e-kereskedelmi üzletág bevétele emelkedett mind az Egyesült Államokban, mind a külföldi piacain (43, illetve 38 százalékkal), a nemzetközi internetes kereskedelmi tevékenysége pedig nyereséges lett az előző negyedéves veszteség után, 345 millió dolláros működési eredményt könyvelt el, míg a hazai piacán 2,14 milliárd dolláros profitja volt az internetes kereskedelemből az Amazonnak.

A cloud szolgáltatások (Amazon Web Services) bevétele az előző negyedévhez képest lassabb ütemben, 29 százalékkal emelkedett és továbbra is a cég első számú profit drivere, az 5,8 milliárd dolláros működési profitból 3,6 milliárd dollár köszönhető az üzletágnak.

Az Amazonnal kapcsolatban beigazolódott az az általános vélekedés, hogy a koronavírus-válság egyik legnagyobb nyertese a cég, miután felpörgött az internetes kereskedelem és streaming tartalomszolgáltatása is van, ami profitált abból, hogy otthoni szórakozási lehetőségeket keresnek az emberek.

Az első negyedéves jelentésében egyébként a társaság működési eredmény soron egy 1,5 milliárd dolláros veszteség és 1,5 milliárd dolláros nyereség közötti sávot határozott meg, ehhez képest bőven felülmúlták a saját előrejelzésüket.

A jövőre vonatkozóan 87-93 milliárd dollár közötti árbevételre számít az Amazon a következő negyedévre (24-33 százalékos növekedés az előző évhez képest), amely felülmúlt az elemzők által várt 86,34 milliárd dollárt. Emellett működési eredményt szintjén 2-5 milliárd dollárt vár a cég, (a tavalyi 3,2 milliárd dollár után), ez az előrejelzés feltételez a koronavírushoz kapcsolódó több mint 2 milliárd dolláros költséget.

Az Amazon árfolyama idén 65,2 százalékkal került feljebb, a ralit a mostani gyorsjelentés lényegében meg is indokolta, az Amazon árfolyama a zárás után 5 százalékkal került feljebb.

Alphabet

Az Alphabet 38,3 milliárd dolláros bevétellel zárta a második negyedévet, ami 2 százalékos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, az elemzők ezzel szemben 4 százalékos visszaesést vártak. Konstans devizaárfolyamok mellett egyébként stagnált volna a cég árbevétele.

A járvány az Alphabet üzletére is hatással van, a hirdetések ugyanis megcsappannak, miközben több szektorban a túlélésért küzdenek még a nagyszereplők is. Az utazási és a szórakoztatóipari hirdetések gyakorlatilag eltűntek, amelyek eddig nagy súlyt képviseltek a Google bevételeiben.

Ez meg is látszott a hirdetési bevételeken, miután azok csökkentek a második negyedéveben. A teljes bevétel 78 százalékát adták a negyedévben a hirdetési bevételek, és év/év alapon 8,1 százalékkal csökkentek.

A hirdetési bevételeken belül jelentősen csökkent a YouTube bevételeinek növekedési üteme, csupán 5,8 százalékos volt a bővülés az egy évvel ezelőtti szinthez képest, a többi üzletág közül a cloud szolgáltatások bevétele viszont több mint 43,2 százalékot emelkedett. Az innovatív fejlesztésekre fókuszáló „other bets” divízió bevétele az első negyedévhez hasonlóan csökkent az egy évvel ezelőtti szintről.

Az Alphabet működési eredménye közel 30,5 százalékkal csökkent év/év alapon, emellett az operatív marzs is visszaesett, a tavalyi 24 százalékról 17 százalékra.

2020 második negyedévében az egy részvényre jutó eredmény 10,13 dollár lett, ami lényegesen alacsonyabb, mint a tavalyi 14,21 dollár, viszont jóval meghaladta a 8,2 dolláros elemzői konszenzust.

A társaság beszámolt arról is, hogy az igazgatótanács döntött egy legfeljebb 28 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programról, amelyet nyíltpiaci tranzakciók mellett OTC piaci vásárlásokkal kívánnak megvalósítani.

Az Alphabet árfolyama 14,9 százalékkal került feljebb idén, a zárás utáni kereskedésben pedig 0,5 százalékos pluszban emelkedett az árfolyam.

Facebook

A Facebook, amelynek szinte a teljes bevételét hirdetések adják, nagy meglepetésre a vártnál erősebb bevételi, és profit számokat közölt a második negyedévre.

18,7 milliárd dolláros bevételt ért el a Facebook a második negyedévben, ami 11 százalékos növekedés az előző év azonos negyedévéhez képest. Az elemzők ennél valamivel kevesebb, 17,4 milliárd dolláros bevételt vártak a negyedévre.

Ahogy a Google esetében is láttuk már, a hirdetések koronavírus miatti lassulása a Facebooknál is megfigyelhető volt, a cégnél éppen hogy, de tart a kétszámjegyű növekedés. A hirdetési bevételek, amelyek a vállalat bevételeinek 98 százalékát adják, 10 százalékkal nőttek a negyedévben év/év alapon.

A lezárások miatt számítani lehetett rá, hogy felhasználószám még mindig tud növekedni, az egy évvel ezelőtti szinthez képest a naponta aktív felhasználók száma 12 százalékkal nőtt, 1,79 milliárd főre, a havonta aktív felhasználók száma pedig 12 százalékkal emelkedett, 2,7 milliárdra.

A Facebook teljes szolgáltatási palettáját (ideértve a Messengert, az Instagramot és a WhatsAppot) naponta átlagosan 2,47 milliárdan használták a negyedévben, ez 15 százalékos növekedés, a havi átlagos felhasználószám pedig 3,14 milliárd fő volt, ami 14 százalékos emelkedés tavalyhoz képest.

Eredményszinten jelentősen lassult a növekedés üteme az előző negyedévhez képest, a működési eredmény így is 29 százalékkal ugrott meg, a nettó profit viszont közel a duplájára emelkedett az egy évvel ezelőtti szinthez képest.

1,8 dolláros egy részvényre jutó eredménnyel zárta a Facebook a második negyedévet, az átlagos elemzői várakozás 1,39 dollár volt.  Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bázisidőszakot egy jelentős, két jelentős egyszeri tétel rontotta (2 milliárd dollár, valamint 1,1 milliárd dollár), ha ezzel nem számolnánk, akkor csökkent volt a cég nyeresége 2020 második negyedévében.

A Facebook árfolyama 14,3 százalékkal került feljebb idén, a zárási után pedig további 5,9 százalékot emelkedett.

Címlapkép: Brooks Kraft LLC/Corbis via Getty Images

Frankfurti tőzsde
Duna House
koronavírus, vakcina
ausztria_hegy
arany
commerzbank shutter
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Felülünk a trendvonatra és közben vételi és eladási zónákat azonosítunk.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Frankfurti tőzsde