GettyImages-1206945181 (7)
Üzlet

Mérsékelt emelkedés az USA-ban

Portfolio
Mínuszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek, napközben azonban a stabilizálódás jeleit láthattuk, végül emelkedéssel zártak. A heti új segélykérelmek száma a vártnál alacsonyabb lett és a kötvényhozamok is mérséklődtek. Nem segített azonban, hogy Jerome Powell Fed-elnök azt mondta, hogy majd a jövőben nagyon fokozatosan, ha már teljesen felépült a gazdaság, akkor elkezdhetnek visszavágni az eddigi monetáris támogatásokon. Az ázsiai piacokon többnyire emelkedés volt látható, míg Európában lefordultak a tőzsdék. Az olaj tegnap nagyot ralizott, és mintegy 6 százalékot emelkedett, de ma ismét lefelé korrigál az árfolyam. A BUX-index mérsékelt mínuszban fejezte be a napot.

Emelkedtek az indexek

Az amerikai indexek végül emelkedéssel zárták a napot. A Nasdaq 0,1%-kal került feljebb, az S&P 500 0,5%-kal, míg a Dow Jones 0,6%-kal emelkedett. Miután a kezdeti esést maguk mögött hagyták az indexek, kismértékben feljebb tudtak kapaszkodni, az emelkedést az a várakozás hajtja, hogy az USA gazdasága elindulhat a kilábalás útján a válságból.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Csendes kereskedés

Mérsékelt elmozdulást láthatunk az Egyesült Államokban, a Nasdaq stagnál, míg az S&P 500 és a Dow 0,3%-os emelkedést mutatnak.

Ennyi volt a tőzsdeválság? Használja ki a piaci mozgást, keresse kollégáinkat! Start

Mínuszban fejezte be a napot a BUX

A BUX-index végül 0,27 százalékos mínuszban fejezte be a napot, a magyar blue chipek közül az OTP 0,8 százalékkal, a Richter 0,4 százalékkal, míg a Magyar Telekom 0,12 százalékkal került lejjebb. Ezzel szemben a Mol 0,73 százalékkal emelkedni tudott az olajár csökkenése ellenére is.

bxxx

Alaposan megütötték az olajat, megint

Egyre rosszabbul teljesít az olaj ma, a Brent árfolyama már közel 4 százalékkal került lejjebb 61,7 dollárra, míg a WTI 4,5 százalékos mínuszban áll 58 dolláron. Ezzel gyakorlatilag kitörölték a tegnapi közel 6 százalékos ralit a befektetők, amit a Szuezi-csatornába beszorult teherhajó miatt leállt forgalom okozott. Ezzel mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja. A kiszabadítási munkálatok várhatóan több napig, de akár hetekig is eltarthatnak.

bbb
wttuu

Mínuszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Az előzetes adatoknak megfelelően mínuszban nyitottak a vezető amerikai részvényindexek: a Dow Jones 0,5 százalékkal, az S&P 500 0,3 százalékkal, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb. Mindezt annak ellenére, hogy a heti új segélykérelmek száma a vártnál jobban alakult, 684 ezer volt a becsült 735 ezer helyett. Az azonban nem segített, hogy Jerome Powell amerikai jegybankelnök, bár óvatosan fogalmazott, de azt mondta, hogy: idővel nagyon fokozatosan és nagy átláthatóság mellett, amikor a gazdaság már teljesen a talpára állt, akkor visszaveszünk majd a támogatásokból, amit a vészhelyzet alatt adtunk. Jó hír azonban, hogy a kötvényhozamok némileg tovább mérséklődtek.

ssscp

Mindent adnak a befektetők ma nem csak a részvényeket

Nem csak a részvényindexek teljesítenek ma rosszul, hanem a többi eszközosztály is, ami részben a dollár mai erősödésének tudható be. Az ezüst például már több mint 2 százalékkal került lejjebb unciánként 24,5 dollárra. Az arany árfolyama pedig 0,5 százalékkal unciánként 1727 dollárra mérséklődött.

ezüst
arany

Emellett a bitcoin is gyengén teljesít mostanában, már 51 ezer dollár környékén jár az árfolyam, holott március közepén még 60 ezer dollár fölött is volt. Ma több mint 2 százalékos mínuszban áll.

bitt

Végül az olaj sem teljesít jól a tegnapi 6 százalékos emelkedést követően és 2,5 százalékkal került lejjebb eddig ma.

olajjj

Újabb Short Squeeze a láthatáron? - Melyik részvény lesz a következő Gamestop?

Jónéhány olyan részvény van az amerikai részvénypiacon, amelyet rengetegen shortolnak, és a Gamestop-hoz hasonlóan támadás indulhat ellenük. Ahogy korábban megtörtént, itt is hirtelen és nagy emelkedés történhet. Ezekből válogattunk ki néhányat, és a technikai elemzés segítségével megnéztük, hogy milyen fontos szintekre és tényezőkre kell figyelmet fordítani az esetükben.

Tovább a cikkhez

Lefordultak az európai tőzsdék, terjed a brit mutáns

A délelőtti órákban még felemás teljesítmény volt látható az európai tőzsdéken, ám innen jött egy lefordulás, és jelenleg a legtöbb börze már mínuszban áll. A vezető részvényindexek közül a DAX 1 százalékkal, a francia CAC 0,8 százalékkal, míg a FTSE 0,9 százalékkal került lejjebb. Ebben részben szerepe lehet annak, hogy Angela Merkel a szövetségi parlamentben úgy nyilatkozott, hogy új járvány kezdődött Németországban az új típusú koronavírus úgynevezett brit mutációjának szétterjedésével.

Folytatódhat az esés az amerikai tőzsdéken

Ma is gyenge napjuk lehet a vezető amerikai részvényindexeknek: az S&P 500 és a Dow Jones is 0,4 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal. Itt is amiatt aggódnak a befektetők, hogy a globális gazdaság kilábalása a vártnál lassabb lehet a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt. Emellett a kínálati oldalon is vannak fennakadások, amit jól mutat a világszerte tapasztalható chiphiány, és az árak is megemelkedtek.

hatnasdaq

Mínuszban a légitársaságok és az olajipari cégek

A mai nap gyengébben teljesítő szektorai közé tartoznak a légitársaságok és az olajipari szereplők. Itt továbbra is meghatározó, hogy aggódnak a befektetők a vakcinálás ütemének lassúsága és az érvényben lévő korlátozások miatt. Emellett pedig a tegnapi rali ellenére az olajár is mérséklődött az elmúlt egy hétben, és ma is ez a tendencia folytatódik.

Ennek köszönhetően az Air France és a Lufthansa árfolyama is több mint 2 százalékkal csökkent, de más társaságoknál is mínuszok láthatóak.

Az olajipari szereplőknél pedig hasonló a helyzet, a Total és a Repsol teljesít a leggyengébben, de az OMV, a Shell és a BP részvényei is lefelé korrigálnak.

Ray Dalio: Betilthatják a bitcoint az Egyesült Államokban

Ray Dalio, aki a világ legnagyobb hedge fundjának az alapítója, úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokban jó eséllyel betilthatják egyszer a bitcoint. Véleménye szerint a mostani helyzet nagyon hasonlít ahhoz, mint amikor az 1930-as években megtiltották az arany birtoklását az amerikai vezetők. Ennek ellenére úgy gondolja, hogy a kriptodeviza már bizonyította magát az elmúlt 10 évben, és megállja a helyét értékmegőrző eszközként.

Tovább a cikkhez

Magasabb infláció és magasabb növekedés vár a magyar gazdaságra az MNB szerint

Gyenge évkezdet után felpattanás várhat az idén a magyar gazdaságra a Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint. Az idén 4-6%-kal, jövőre 5-6%-kal növekedhet a GDP. Az éves átlagos infláció az idén a jegybanki toleranciasáv tetejéhez közeli, 3,8-3,9%-os lehet. Az év során nyolcéves csúcsra szökhet a pénzromlás üteme, de a jegybank úgy gondolja, hogy az árfelhajtó tényezők ideiglenesek lesznek, és jövőre már a 3%-os cél közelébe tér vissza az infláció.

Tovább a cikkhez

Felemás teljesítmény a tőzsdéken

A vezető európai részvényindexek közül a DAX és a CAC továbbra is mínuszban áll, előbbi 0,2 százalékkal, míg utóbbi 0,3 százalékkal került lejjebb. A FTSE némileg jobban teljesít és 0,2 százalékos pluszban áll. A többi börze alapján is vegyes kép látható, a görög tőzsde jól szerepel, míg az osztrák kifejetetten gyengén. A befektetők továbbra is a koronavírus-járvány harmadik hulláma és a vakcinálás üteme miatt aggódnak elsősorban. Ma kezdődik az EU-csúcs is, ahol szóba kerül majd többek között a vakcinaútlevél és Oroszország is, ez pedig további bizonytalanságot okoz a piacokon.

Hatalmas vállalati vagyonok csapódtak le az MKB Banknál

Az előző évi szint ötödére esett tavaly az MKB Bank adózás utáni nyeresége, a negyedik negyedévet ugyanis 4,9 milliárd forintos veszteséggel, az év egészét pedig így 8,4 milliárdos nyereséggel zárta a pénzintézet. A visszaesés oka azonban más, mint a bankszektor nagy részében: az MKB kevesebb céltartalékot képzett, mint 2019-ben, az eredményromlás ehelyett a működési bevételek (különösen a kamatmarzs) visszaesésével és a költség egyidejű növekedésével magyarázható. Szokatlanul nagy mértékben nőtt tavaly az MKB vállalati betétállománya és mérlegfőösszege.

Tovább a cikkhez

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Gyengén indul a nap az európai tőzsdéken, a kereskedés előtt még mérsékelt emelkedést vetített előre a határidős DAX, de jelenleg mínusz 0,3 százalékon áll, és máshol sem jobb a teljesítmény. A francia CAC 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a brit FTSE 0,2 százalékkal. Emellett szintén lefelé korrigál az olasz, a spanyol, a svájci és a belga börze is.

ddax

Stagnál a BUX a nyitást követően

A kereskedés megkezdését követően stagnál a BUX-index, a magyar blue chipek közül az OTP 0,4 százalékkal került lejjebb, míg a Mol és a Richter emelkedni tudott, előbbi 0,3 százalékkal, utóbbi pedig 0,7 százalékkal. A Magyar Telekom részvényei egyelőre stagnálnak.

buxxy

Bitcoin ETF-et indítana a Fidelity

A Fidelity Investments szerdán felfedte terveit, melyek szerint egy bitcoin ETF-et indítana el, amely a kriptodeviza árfolyamát követi. Ez egy újabb óriási lépés lehet a kriptodevizák számára a mainstream elfogadás felé a pénzügyi világban.

Tovább a cikkhez

Mérsékelt emelkedés jöhet a tőzsdéken

  • Mindhárom vezető amerikai részvényindex pluszban kezdte a tegnapi napot, de aztán erősen lefordultak és végül az S&P 500 0,55 százalékkal, míg a Nasdaq 2 százalékkal került lejjebb a nap végére, a Dow Jones pedig stagnált. Nem teljesítettek jól a technológiai cégek, és a Tesla is közel 5 százalékkal került lejjebb, de a sétahajós vállalatoknak is rossz napja volt. Utóbbi esetében a gyenge teljesítmény nagyban köszönhető annak, hogy az amerikai járványügyi hatóság döntése értelmében a hajókon való utazási korlátozások november 1-jéig életben maradnak. Ezzel szemben az olajtársaságok részvényei emelkedtek miután egy beszorult teherhajó miatt leállt a forgalom a Szuezi-csatornában, ami kulcsfontosságú szerepet játszik az áruforgalomban. A baleset mintegy 10 millió hordónyi olajszállítmány célba juttatását hátráltatja.
  • Az ázsiai piacokon többnyire jó teljesítmény látható, a japán Nikkei 1,1 százalékkal, a Kospi 0,4 százalékkal, az ausztrál tőzsde 0,2 százalékkal, míg a szingapúri részvényindex 0,3 százalékkal emelkedett. A sanghaji és a hongkongi börzék azonban stagnálnak.
  • A határidős amerikai indexek emelkedést vetítenek előre, míg a határidős DAX 0,2 százalékos pluszban áll.
  • Itthon ma tart egyhetes betéti tendert az MNB, illetve az ÁKK kötvényaukciót, emellett az MNB inflációs jelentéséből megismerhetjük a részletes jegybanki prognózist, de a legfontosabb számokat már kedden megismerhettük. Ma kezdődik az EU-csúcs is, amelynek napirendje szerint az Európai Unió vezetői tárgyalnak koronavírust érintő ügyekben, szóba kerül majd a vakcinaútlevél, de Oroszország is. Az Egyesült Államokból pedig érkeznek a szokásos heti munkanélküliségi adatok.
  • Az olaj árfolyama a tegnapi 6 százalékos ralit követően ma 1,5 százalékkal csökkent, a Brent ára hordónként 63,3 dollár, míg a WTI típus 59,9 dollár. Az arany árfolyama stagnál unciánként 1735 dolláron.
  • A forint árfolyama minimális erősödést mutat, egy euró 364,7 forintba kerül, míg a dollárért 308,6 forintot kérnek.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép: Alex Kraus/Bloomberg via Getty Images

ekb ekb
cramer
Budapesti Értéktőzsde
norvegia_shutter-20171116
Brexit: Németország már Nagy-Britannia kizuhanásával számol

Alapblog Űrturizmus

"Kedves utasaink! Ha balra tekintenek, az ablakon túl a Nemzetközi Űrállomást látják!" Az előbbi mondat talán...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
cramer