generációváltás cégeladás vállalkozás kkv
Üzlet

151 milliárd forint ment már NHP Hajrás lízingszerződésre

Portfolio
Összesen 151,2 milliárd forintértékben finanszírozták a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásait, eszközbeszerzéseit a lízingtársaságok a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá programjában tavaly április óta – közölte a Magyar Lízingszövetség.

A koronavírus-járvány negatív hatásainak ellensúlyozása, a vállalkozások beruházási kedvének fenntartása és ösztönzése érdekében indította el a Magyar Nemzeti Bank az NHP Hajrát, amelynek keretében kedvező kamatozással kaphatnak forrásokat a magyarországi vállalkozások. A program keretében 31 ezer vállalkozás jutott több mint 2 ezer milliárd forintos forráshoz, a jegybank pedig a járvány okozta kedvezőtlen gazdasági helyzet elhúzódása miatt idén áprilisi elején 3000 milliárd forintra emelte az NHP Hajrá keretösszegét  a korábbi 2500 milliárdról. 

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára szerint a lízingcégek idén április elejéig összesen 14259 szerződést kötöttek az NHP Hajrá keretében.  A finanszírozott összeg pedig meghaladta a 151 milliárd forintot. Azaz egy-egy lízingkonstrukció keretében 10,6 millió forint finanszírozást nyújtottak a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai. A szóban forgó konstrukciók átlagos futamideje pedig 5,1 év”. Ennél is érdekesebb adat, hogy az NHP Hajrán belül a beruházások finanszírozásában a lízing mintegy 23 százalékos részesedéssel rendelkezik. Amennyiben csak a mikrovállalkozásokat nézzük, ez az érték már 48%, ami jól mutatja, hogy a kisebb vállalkozások beruházásai finanszírozásában a lízingnek kulcsszerepe van.  

Cégek, összegek, milliók

A vállalkozások mérettől függően eltérő összeget igényeltek. A mikrovállalkozások kötötték a legtöbb NHP Hajrá-s szerződést, összesen 9115 darabot, amelyek 93,3 milliárd forint kihelyezését tették lehetővé. A finanszírozott összeg átlagosan 10,2 millió forint volt, a medián összeg pedig 6,2 millió forintot tett ki. (A medián azt mutatja meg, hogy az érintett cégek felénél 6,1 millió forintnál alacsonyabb volt a finanszírozott összeg, a másik felénél pedig magasabb.) A részletes adatokból kiderül továbbá, hogy 3276 kisvállalkozás 37,8 milliárd forint lízingfinanszírozást vettek igénybe, közben 1868 középvállalkozás pedig 20,1 milliárd forintot. Tóth Zoltán azt is elmondta, hogy az kedvezményes jegybanki hitelprogramok az elmúlt években elsősorban a haszonjármű-, valamint az agrárgép- és építőgép-finanszírozásban kaptak kiemelt szerepet. 

Felkészültek a lízingcégek

Az idei várakozásokról Tóth Zoltán azt mondta, a koronavírus-járványhoz köthető bizonytalanság miatt még óvatosak a vállalkozások, de a járvány visszahúzódásával várhatóan felívelő pályára kerül beruházási kedv, ehhez pedig jó lehetőséget nyújt a most kibővített keretösszegű NHP Hajrá. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai felkészültek az idei évre. Egyrészt a járvány miatt tavaly márciusban elrendelt, 2021 közepén lejáró hitelmoratórium kezelésére és lezárására. A lízingtársaságok stabil háttérrel fontos szerepre törekednek a gazdaság újraindításában: rugalmas, költséghatékony finanszírozási konstrukciókat biztosítanak a vállalkozások, ezen belül különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások eszközbeszerzéseihez, beruházásaihoz. 

Címlapkép: Getty Images

magyar zászló eu európai unió brüsszel vétó
frankfurt
autó műszerfal előzés
koronavirus korhaz
iroda este üres dolgozó
aranybika szálló, debrecen, hotel

Kiszámoló Mennyi az órabéred

Az, hogy milyen órabérért dolgozik egy alkalmazott, látszólag egyszerű kérdés. Keres X ezer forintot havonta, ezért...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Facebook, Apple, Alphabet van még bennük kakaó?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
frankfurt