Tortenelmi_idok_olaj2020_cimlapkep_1500x844
Üzlet

Visszavettek a szaúdiak: kevesebb olajat öntöttek a világra márciusban

MTI
Szaúd-Arábia visszafogta olajexportját és olajtermelését márciusban az előző hónaphoz képest - közölte a különböző nemzetközi energetikai szervezetek adatait összegző, 2001-ben létrehozott Joint Oil Data Initiative (JODI).

 A szervezet adatai szerint az OPEC-tag Szaúd-Arábia olajtermelése márciusban napi 8,138 millió hordó volt, 0,1 százalékkal kisebb a februári napi 8,147 millió hordónál. A szaúdi olajexport 3,5 százalékkal csökkent, a februári napi 5,625 millió hordóról 5,427 millió hordóra esett.

Éves összevetésben a szaúdi olajexport 26,6 százalékkal, az olajtermelés pedig 16,4 százalékkal csökkent márciusban.

A szaúdi olajtermelési és exportadatok azért fontosak, mert az ország az OPEC legnagyobb olajtermelője, az olajkartell pedig a világ olajtermelésének csaknem harmadát adja.

Az ugyancsak OPEC-tag Venezuela olajtermelése napi 538 ezer hordóról 578 ezer hordóra emelkedett, egy éve márciusban a termelése még napi 718 ezer hordó volt.

A JODI adatai szerint az Egyesült Államok márciusi olajtermelése februárhoz képest 11,2 százalékkal, napi 10,968 millió hordóra nőtt, ugyanakkor éves összevetésben 13,8 százalékkal csökkent.

A márciusi amerikai olajexport napi 2,85 millió hordóra emelkedett a februári napi 2,652 millió hordóról.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter a Kormányinfó lazítás járványügyi intézkedés
nemet_nemet
joseph wu
visa logo
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
kikötő hajó szállítás raktár dokk konténer