Portfolio signature

Megint elszabadult a bitcoin, hiába temették sokan

Portfolio
A bitcoin árfolyama mindig is híres volt a komoly kilengésekről, és ez az idei évben sem volt másképp, hiszen láttunk már idén őrült száguldást, duplázódó árfolyamot, és villámgyors összeomlást is. Most megint izgalmas a bitcoin piaca, hiszen a korábbi történelmi csúcstól azért még messze vagyunk, de a hónapokig tartó sávozásnak vége szakadt, és most az 50 000 dolláros szintet ostromolja az árfolyam. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy milyen események mozgatták idén a bitcoin piacát, a kínai szigorítástól és a bányászat betiltásától kezdve Elon Musk Twitteres kirohanásain keresztül, egészen a mostani rali mögött meghúzódó okokig. Végül megnéztük, hogy jelenleg melyek a legfontosabb árfolyammozgató tényezők, mit mondanak az on-chain mérőszámok, és hogyan fest a technikai kép.

Fentről lehet nagyot esni

Sok mindent el lehet mondani a bitcoin piacáról, de azt nem, hogy unalmas lett volna számára az idei év. 2021-et a bitcoin 29 000 dollár közeléből indította, ami akkor történelmi csúcsnak számított, majd kisebb korrekciók mellett egészen 64 854 dollárig (Binance) emelkedett az árfolyam április 14-ig, ami jelenleg is a mindenkori csúcsnak számít.

Ezek után viszont igencsak savanyúvá vált a szőlő a kriptobefektetők számára, hiszen az árfolyam a korábbi csúcsról több mint 50 százalékot zuhant bő egy hónap alatt.

Ezen időszak alatt több olyan hír is érkezett, amely elősegítette az esést az addigra kifejezetten túlfeszítetté vált piacon:

Miről szól még a cikk?

  • Összeszedtük az okokat, amelyek a bitcoin piacának összeomlása mögött álltak.
  • Július végén jött a fordulat, mutatjuk mi hajtotta felfelé az árfolyamot.
  • Összegyűjtöttük a legfontosabb bitcoinnal kapcsolatos híreket, amelyek az elmúlt hetekben érkeztek.
  • Hogy állunk most? On-chain mérőszámok, árazási modell, és a technikai kép.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés