GettyImages-168782996 (3)
Üzlet

A végére csúszott vissza mínuszba a Wall Street

Portfolio
Az amerikai tőzsdéken mérsékelt mínuszok láthatóak egyelőre, mindhárom vezető részvényindex lejjebb került, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is. A kiskereskedelmi értékesítések augusztusban a vártnál ugyan jobban alakultak, de a heti új segélykérelmek száma magasabb volt az előzetesen várthoz képest. Az ázsiai tőzsdéken esések voltak láthatóak a gyengébb japán és kínai gazdasági adatokat követően, míg Európában egyelőre emelkednek a részvényindexek. Itthon két új rendelet is megjelent a hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban, utólag módosulnak az elszámolás szabályai, ami pénzügyi és adminisztrációs terhet is jelent a bankoknak, bár az OTP árfolyama végül stagnált. A befektetők megütötték ma alaposan az aranyat és az ezüstöt is.

A vége megint mínusz lett

Nem tartott ki sokáig a hangulatjavulás, a kereskedés végére 0,2%-os mínuszba csúszott a Dow Jones index. Hasonló teljesítménnyel zárt az S&P-500, a Nasdaq viszont 0,1 százalékos pluszban fejezte be a napot.

Már pluszban Amerika

A korábbi fél százalék körüli mínusz után a kereskedés utolsó órájába fordulva már emelkedésben van a Dow Jones index. Az S&P-500 és a Nasdaq is egy hajszállal szerdai záróértékük felett járnak már.

Egyelőre rossz a hangulat a Wall Streeten

A kereskedés első felében a vezető amerikai részvényindexek mérsékelt gyengülést mutatnak. A Dow Jones 0,3%-kal esett vissza a szerdai záróértékhez képest, de az S&P-500 és a Nasdaq is hasonló hangulatban kezdett.

Stagnált ma a BUX index

A BUX index ma gyakorlatilag stagnált, a magyar blue chipek közül a Mol 0,25 százalékkal került lejjebb, míg a Richter 0,24 százalékos pluszban fejezte be a napot. A Magyar Telekom és az OTP részvényei pedig gyakorlatilag stagnáltak.

Mínuszban az amerikai tőzsdék a nyitás után

A kereskedés megkezdését követően lefordultak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,1 százalékkal, az S&P 500 0,2 százalékkal, míg a Nasdaq 0,4 százalékkal került lejjebb. Mindezt annak ellenére, hogy egyébként a kiskereskedelmi értékesítések 0,7 százalékkal nőttek augusztusban, miközben az elemzők 0,8 százalékos csökkenést vártak. A heti új segélykérelmek száma ugyanakkor a várakozásoknál mérsékelten magasabb volt, 332 ezer a becsült 320 ezerhez képest.

Üzentek a csehek, nem tervezik a magyar Telenor eladását

A hét elején egy háttérbeszélgetésen vettünk részt Prágában, ahol a Telenor Magyarország cseh nagytulajdnonosának, a PPF csoportnak a vezetői mondták el, hogyan látják a cégcsoport, és azon belül a távközlési üzletág jövőjét. A beszélgetésen természetesen szóba került a magyarországi távközlési piac átalakulása, a 4iG és a magyar Telenor pozíciója, szerepe, és a két cég közötti lehetséges együttműködés is. Marek Sláčík, a PPF távközlési üzletágának vezetője elmondta, kizárt, hogy eladják a Telenor Magyarországban lévő többségi tulajdonrészüket, ezt a gondolatot erősítette meg PPF vezetője, Ladislav Bartoníček, aki a Forbesnak nyilatkozott a témában.

Tovább a cikkhez

Az élelmiszer ellátás alapja - műtrágya részvények, amit hosszútávra vesznek a befektetők

Bár a műtrágya civilizációnk egyik alapja és a globális demográfiai folyamatok szinte elképzelhetetlenek nélküle, az ezzel foglalkozó részvények befektetésként nagyon ritkán kerülnek szóba még szakmai berkeken belül is. A piac növekedése nemcsak a népesség még mindig gyors bővülésének köszönhető, hanem a gazdasági fejlődésnek is, amely az egy főre jutó élelmiszer fogyasztás emelkedésével jár. Az ide tartozó papírok is inkább hosszú távú befektetésként lehetnek érdekesek, de a több éves időtávon nagyon is. A technikai elemzés segítségével megnéztük, hogy melyekben látható ilyen időintervallumokban is erős trend.

Tovább a cikkhez

Megütötték az aranyat és az ezüstöt

Megütötték a befektetők ma az aranyat, amelynek az árfolyama unciánként 1,7 százalékos mínuszban áll 1762 dolláron. Ebben részben szerepe lehet annak, hogy ma erősödik a dollár árfolyama, a DXY index közel 0,4 százalékkal került feljebb, míg szintén kedvezőtlen a sárga nemesfém számára, hogy a 10 éves amerikai államkötvény hozama is emelkedett, bár csak enyhén 1,34 százalékra.

Az ezüst is hasonlóan gyengén szerepel, amely 3,3 százalékkal került lejjebb 23,05 dollárra unciánként.

Kitart a jó hangulat az európai tőzsdéken, raliznak a légitársaságok

Az európai tőzsdéken továbbra is többnyire emelkedés látható,a vezető részvényindexek közül a CAC 1,1 százalékkal, a DAX 0,5 százalékkal került feljebb, míg a FTSE minimális mínuszban áll. A tegnapi esések után ma visszapattantak a légitársaságok részvényei.

A légitársaságok közül a Ryanair részvényei 6,77 százalékos pluszban állnak, de jól teljesít az easyJet és a Wizz Air is.

Csökkent az EU külkereskedelmi többlete

Csökkent júliusban az egy évvel korábbihoz képest és az előző hónaphoz képest is az euróövezet és az EU áruforgalmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése szerint.

Tovább a cikkhez

A hitelmoratórium elszámolásának módosítása ellenére emelkedik az OTP részvénye

A magyar tőzsde jól teljesít ma, már 0,45 százalékos pluszban áll a BUX index, a magyar blue chipek közül a Richter részvényei a legerősebbek ma, de a hitelmoratórium elszámolásának módosítása ellenére az OTP papírjai is emelkednek. A Mol minimálisan került lejjebb, míg a Magyar Telekom mérsékelt mínuszban áll. Végül érdemes kiemelni a Masterplastot is, amely 1,56 százalékos pluszban áll 4 570 forinton részvényenként.

Magyarországon is terjeszkedő multi megy a frankfurti tőzsdére

Ma vezették be a frankfurti tőzsdére a Continental autóipari konszern spin-off vállalataként alapított Vitesco Technologies részvényeit. Ennek magyar vonatkozása, hogy a társaság még júniusban nyitotta meg hivatalosan is debreceni üzemét, amelyről azt írták, hogy 2022 közepéig 450 munkahelyet teremt majd. Augusztusban pedig további bővítéseket is bejelentettek.

Tovább a cikkhez

25 milliárdos ajándék érkezett a kormánytól a moratóriumosoknak

Jellemzően több tízezer forintos könnyítéssel számolhat az a legalább 500 ezer magyar ügyfél, aki moratóriumban érintett hitelkártya-tartozással vagy folyószámlahitellel rendelkezik: jóval kedvezőbb, személyi hitelekre jellemző 12% körüli kamatozásra számolják át a moratórium miatt felhalmozott kamattartozásukat a kormány friss rendelete értelmében. Úgy értesültünk, hogy a lépés költsége a bankszektor számára 20-30 milliárd forint között lesz, vagyis ennyivel több marad az ügyfelek zsebében. Kiderült az is, pontosan kik élhetnek november 1-jétől a jövő év közepéig a moratóriummal.

Tovább a cikkhez

Emelkedés az európai tőzsdéken

A kereskedés megkezdését követően emelkedés látható az európai tőzsdéken, a vezető részvényindexek közül a DAX 0,5 százalékkal, a CAC 0,7 százalékkal, míg a FTSE 0,4 százalékkal került feljebb. Emellett pluszban a spanyol, az olasz, a svájci, a belga és a holland börze is.

Módosítják a hitelmoratórium elszámolását, mínuszban az OTP árfolyama

Tegnap este jelent meg a Magyar Közlönyben a hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban két új rendelet, amelyek közül az első azt szabályozza, hogy a különböző adóscsoportoknak rászorultság alapján hogyan hosszabbodhat meg a fizetési haladék, a második pedig a természetes személyek hitelkártya- és fizetési számlához kapcsolódó hitelszerződésére vonatkozik. Utóbbi lényege, hogy a bankoknak ki kell számítaniuk, hogy a piaci kamatnál többet vagy kevesebbet számítanak fel az ügyfeleiknek, és amennyiben többet, akkor a kisebb kamat a releváns. A tegnapi bejelentések a hazai bankoknak, így az OTP-nek is egyrészt pénzügyi, másrészt adminisztrációs terhet jelentenek.

A bankok, így az OTP „extra terhét” a tegnapi bejelentés után a publikusan elérhető adatok alapján egyelőre nehéz számszerűsíteni, kérdéseinket elküldtük a pénzintézethez, amennyiben válasz érkezik, megosztjuk olvasóinkkal.

Az OTP árfolyama mérsékelt eséssel reagált a hírre, a nyitás után közel 0,3 százalékot esett.

A BUX index összességében stagnál a nyitást követően, a magyar blue chipek közül a Mol 0,6 százalékos mínuszban áll, míg a Magyar Telekom stagnál, a Richter papírjai pedig 1,1 százalékos pluszban állnak.

Vegyes nyitás jöhet Európában

  • Az amerikai tőzsdék pluszban fejezték be a napot, a Dow Jones 0,68 százalékkal, az S&P 500 0,85 százalékkal, míg a Nasdaq 0,82 százalékkal került feljebb. Az olajár emelkedése mellett nagyon erősen teljesítettek az olajtársaságok, mint például az Occidental Petroleum vagy az EOG Resources.
  • Az ázsiai piacokon többnyire kedvezőtlen a hangulat, a Nikkei 0,8 százalékkal, a hongkongi börze 1,9 százalékkal, a sanghaji részvényindex 1 százalékkal, míg a Kospi 0,6 százalékkal került lejjebb. Az ausztrál tőzsde ugyanakkor 0,5 százalékos pluszban áll. Felemás gazdasági adat, hogy Japán exportkivitele év/év alapon 26,2 százalékkal emelkedett, de jóval elmaradt a várakozásoktól.
  • A határidős amerikai részvényindexek stagnálást vetítenek előre, míg a határidős DAX 0,1 százalékos mínuszban áll.
  • Ma itthon egyedül az ÁKK kötvényaukcióját érdemes figyelni. Az Egyesült Államokban pedig a szokásos heti munkanélküliségi statisztikák mellett kiskereskedelmi adatokat is közzétesznek.
  • Az olaj árfolyama 0,1 százalékkal került feljebb, a Brent ára hordónként 75,8 dollár, míg a WTI típus 72,6 dolláron áll. Az arany ára unciánként 0,5 százalékkal került lejjebb 1785 dollárra.
  • A forint árfolyama kisebb gyengülést mutat, egy euró jelenleg 349 forint, míg a dollár 295,6 forintba kerül.

Címlapkép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

shutterstock új lakás
infláció

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
elon musk getty editorial