Előfizetői tartalom

Begyújtották a rakétákat az amerikai tőzsdéken, ugrott a Dow

Portfolio
Talán a hullámvasút a legjobb szó arra, amit ezen a héten tőzsdéken láttunk, ami részben annak tudható be, hogy a befektetőket aggasztotta az energiaárak emelkedése és az amerikai adósságplafon kérdése. A mai napra mindkét utóbbi faktor hatása valamelyest enyhülni látszik, hiszen egyrészt az európai gázárak jelentősen csökkentek azt követően, hogy Putyin megnyugtatta a piacot azzal a kijelentésével, hogy Oroszországnak az árak stabilizálása érdekében több gázt kellene szállítania Európába. A másik kardinális kérdésben szintén történt előrelépés, hiszen Mitch McConnell, az amerikai szenátus vezető republikánusa kijelentette, hogy pártja támogatná a szövetségi adósságplafon decemberig történő kitolását, amivel enyhültek a befektetők azon aggodalmai, hogy az USA hitelcsődöt jelenthet. Összességében tehát a hét második felére javult a hangulat a tőzsdéken, a vezető európai részvényindexek is jól teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, a BUX ráadásul új törtétnelmi csúcson is zárt, és a tengerentúlon is emelkednek a tőzsdék.

2021. október 07. 22:03 Megosztás Erősödött Amerika A Dow és a Nasdaq végül 1%-os pluszban fejezte be a kereskedést, az S&P 500 pedig 0,8%-kal került feljebb. Az emelkedést segítette, hogy a döntéshozók megegyeztek az adósságplafon emeléséről. ...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés