Előfizetői tartalom

Nagyot ment ma a magyar tőzsde, élen az OTP-vel és a Mollal

Portfolio
Részben a hosszú hétvége miatt relatíve alacsony volt ma a forgalom a magyar tőzsdén, azonban a BUX így is jelentős pluszban tudta zárni a mai napot, ezzel felülteljesítő volt az európai porondon, ahol összességében felemás volt ma a kép. Az emelkedés elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének volt köszönhető, a Molnál részben az olajár emelkedése segített, illetve a 2800 forintos szint fölé való kitörés is meghozta a vevőket, az OTP pedig ma tartott közgyűlést, amely ugyan nagy izgalmakat nem hozott, de Csányi Sándor többek között a bankcsoport kilátásairól, az ukrajnai háború hatásairól, és a különadók lehetőségéről is beszélt, tehát a befektetők egy pontosabb képet kaptak a bank jelenlegi helyzetéről.

Ma a BUX-index 2,1 százalékos pluszban fejezte be a napot az utolsó záróértékéhez képest. A BUX-index jelenleg a 20, az 50, és a 200 napos mozgóátlaga alatt áll, tehát a fontosabb időtávokon egyértelműen eső trend figyelhető meg a hazai részvényindex esetében. BUX értékének alakulása Forrás: Portfolio-Teletrader Kft. Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés