tőzsdeapp brókerapp részvénykereskedelem
Üzlet

Itt az újabb eladási hullám, büntetik a tech papírokat

Portfolio
Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a volatilitás a piacon, a korábbi hetekben nagyot estek a tőzsdék, részben az inflációs félelmek és a kamatemelések gazdaságra gyakorolt hatásai miatt. Ehhez képest tegnap nagy ralit lehetett látni a tőzsdéken, ami egyesek szerint inkább csak egy medvepiaci rali volt, hiszen ma ismét esnek a tőzsdék. Ezt elsősorban a Snap tegnapi gyorsjelentése indikálta, amelyben a cég a kedvezőtlen gazdasági környezetre hivatkozva csökkentette árbevétel és profit előrejelzését, melyre nem csak a Snap részvényeit, de több másik technológiai papírt is megütöttek a befektetők.

A Dow emelkedni tudott a nap végére

A Dow végül 0,15%-os emelkedéssel, az S&P és a Nasdaq pedig 0,81% és 2,53%-os csökkenéssel zárták a kereskedést kedden.

A zárás előtti percekben kicsit megindult felfele a Dow Jones

  • A zárás előtti percekben a Dow Jones 0,22%-kal, mintegy 60 ponttal nőtt,
  • az S&P 500 SPX, 0,72%-kal, 48 ponttal,
  • a Nasdaq 2,22%-kot, azaz 325 pontot csökkent.

Továbbra is esnek az amerikai indexek - ütik a közösségi média cégeket

  • A Dow Jones 0,99% és 409 pontot,
  • az S&P 500 SPX, 1,89%-ot és 85 pontot,
  • a Nasdaq 3 %-ot és 376 pontot zuhant.

Az eddigi kereskedés legnagyobb vesztesei úgy tűnik, a közösségi média cégek. A Snap részvényei 40%-ot zuhantak kedden, és 2020 márciusa óta - a koronavírus-jávány amerikai kitörése óta - a legalacsonyabb szintre kerültek. A Facebook és Instagram tulajdonos Meta Platforms közel 10%-ot esett, míg a Pinterest közel 30%-ot zuhant. A YouTube és a Google anyavállalata, az Alphabet 8%-ot zuhant, és a Global X Social Media befektetési alap, amely mindezen vállalatok részvényeit birtokolja, szintén 8%-ot esett.

A közösségi média cégek befektetői vélhetően amiatt aggódnak, hogy a hirdetők visszavesznek a marketingkiadásaikból a rossz gazdasági kilátásokra reagálva.

Nagyot esett a Richter, lefelé húzta a magyar tőzsdét

A rossz nemzetközi hangulat a magyar tőzsdére is rányomta a bélyegét a mai kereskedés folyamán, így végül a BUX is mínuszban zárta a mai napot, a blue chipek pedig összességében vegyesen teljesítettek.

Tovább a cikkhez

A Goldman Sachs bemondta, mikor érhet véget az esés a tőzsdéken

A részvénypiaci eladási hullám akkor érheti el a mélypontját, ha az amerikai jegybank jelzi, hogy vége a szigorításnak, de ez nem fog megtörténni addig, amíg nincs recesszió – véli a Goldman Sachs.

Tovább a cikkhez

Kereskedés a Portfolio Online Tőzsdén - Díjmentes online előadás

Érdekel a tőzsde, de nem tudod merre indulj el? Online előadásunkon profi előadónk ízelítőt ad a tőzsde rabul ejtő világából. Segít eligazodni, hogy mely termékek illeszkednek a legjobban az elképzeléseidhez, valamint megismered az online kereskedési felületek főbb funkciót és használatát, szót ejtünk adótakarékos befektetési formákról, mint a TBSZ és a NYESZ.

Tovább a cikkhez

Egyre csúnyább

Az amerikai tőzsdék egyre nagyobb mínuszban vannak, a Dow 1,4 százalékot esett, az S&P 500 2,2 százalékot esett, a Nasdaq pedig 3,5 százalékot zuhant.

spx

Az európai tőzsdéken közben tovább romlott a hangulat a kereskedési idő végéhez közeledve.

Újabb légitársaságot szemelt ki a Lufthansa

Az Alitalia utódjában vásárolna részesedést a Lufthansa – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Tovább a cikkhez

Nagyértékű közbeszerzést nyert a 4iG

A 4iG bejelentette, hogy a vállalat által vezetett konzorcium 1,7 milliárd forintos közbeszerzést nyert informatikai alkalmazások továbbfejlesztésére.

Tovább a cikkhez

Súlyos figyelmeztetés érkezett, tovább menekülnek a befektetők a tőzsdéről

A Snap vezérigazgatója tegnap az amerikai tőzsdezárás után a gazdasági kilátások romlására figyelmeztetett, a megnyilvánulás pedig jócskán kihatott az idén gyakorlatilag szabadesésben lévő amerikai tech-szektor részvényeire, komoly mínuszokat láthatunk az óriáscégek árfolyamainál. Cikkünkben megnézzük, hogy mi történt idén néhány fontosabb nagyvállalat háza táján, mivel magyarázhatóak a meredek árfolyamesések az inflációtól és a jegybanki likviditás-szűkítésektől való általános félelem mellett.

Tovább a cikkhez

Ma sem indul szépen a nap az USA-ban

A tegnapi ralit követően ma megint esnek az amerikai tőzsdék, a Dow 0,4 százalékkal került lejjebb, míg az S&P 500 1,1 százalékot esett, a Nasdaq pedig 1,9 százalékos mínuszban indítja a napot. A mai esést a technológiai részvényekre nehezedő újabb nyomás hajtja, miután a Snap csökkentette előrejelzését, az emelkedő inflációra, a magasabb kamatlábakra, az ellátási lánc korlátaira és a munkaügyi problémákra hivatkozva. A Snap árfolyama 37 százalékot zuhant a mai kereskedésben, de az Abercrombie is 28 százalékos mínuszban van a gyenge gyorsjelentés után.

spx

Újabb kiskereskedőt végeznek ki, beszakadt az Abercrombie & Fitch árfolyama

Az Abercrombie & Fitch árfolyama 30 százalékot zuhant a nyitás előtti kereskedésben, miután a kiskereskedő váratlan veszteségről számolt be az első pénzügyi negyedévből azt követően, hogy a szállítási és termékköltségek megterhelték az eladásokat.

Tovább a cikkhez

Lemondott a Waberer's felügyelőbizottsági és az auditbizottsági tagja

Lemondott a Waberer's felügyelőbizottságában és auditbizottságában betöltött tagságáról Mike Ferenc.

Tovább a cikkhez

Richter-részvényeket adott el az igazgatósági tag

Richter-részvényeket adott el a vállalat igazgatósági tagja, Ács Nándor Pál – derül ki a cég által közzétett közleményből.

Tovább a cikkhez

Nem találja az irányt a magyar tőzsde

Az európai tőzsdéken inkább negatív hangulat jellemző a mai kereskedésben, ehhez képest a magyar piaci valamivel jobban teljesít, részben a Mol emelkedésének köszönhetően.

Tovább a cikkhez

Emelkedéssel próbálkozik a BUX

Az európai tőzsdéken továbbra is jellemzően negatív a hangulat, ehhez képest azonban a BUX minimális emelkedést mutat. Ebben részben a Mol jó teljesítménye játszik szerepet, de a midcapek közül az AutoWallis is jól szerepel ma.

Nincs még vége a drágulásnak: durván emelkedhet az autók, a játékok, az elektronikai cikkek ára

Még drágábbak lehetnek az elektronikai cikkek, miután a világ legnagyobb félvezetőgyártói újabb áremelésekre készülnek – írja a CNBC elemzőkre hivatkozva.

Tovább a cikkhez

Gyengélkednek a tőzsdék

Továbbra is jellemzően negatív a hangulat a tőzsdéken, a STOXX 600 index 1 százalékot esett, miután hétfőn 1,3 százaékos pluszban indította a napot. Az összes főbb szektor esik, a közműcégek és az árupiaci kötődésű részvények vezetik az esést.

Rekordot döntöttek a céges osztalékfizetések az első negyedévben

Az első negyedévben a cégek osztalékfizetése 11 százalékkal 302,5 milliárd dollárra emelkedett, ami új rekordnak számít. Ebben elsősorban a bányászati és olajcégek kifizetései játszottak szerepet, hiszen ezeknél nőtt a leginkább az osztalék. A vállalatoknak azonban egyre több kihívással kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban, ami a jövőbeli kifizetéseket veszélyeztetheti.

Tovább a cikkhez

Az Airbnb kivonul a kínai piacról júliusban

Az Airbnb ma bejelentette, hogy július 30-tól felfüggeszti a Kínában való működést, ezzel csatlakozva azon nyugati internetes platformok hosszú listájához, amelyek kivonultak a kínai piacról - adta hírül a Reuters.

Tovább a cikkhez

Rossz a hangulat Európában

A tegnapi jelentős felpattanás után ma ismét lefelé vették az irányt a tőzsdék, a DAX 1 százalékos mínuszban van, a CAC 1,1 százalékot esett, a FTSE 100 pedig 0,8 százalékot gyengült. A milánói börze is lejjebb került 1,1 százalékkal, a spanyol tőzsde pedig 0,8 százalékot esett.

dax

Gyengén indul a nap a magyar tőzsdén

Bár tegnap komoly felpattanást lehetett látni a tőzsdéken, az európai színtéren és a magyar piacon is negatív felütéssel indult a mai nap.

Tovább a cikkhez

Lefordult a magyar tőzsde

Esik a magyar tőzsde a nyitás után, a BUX 1,1 százalékkal került lejjebb. A hazai blue chipek kivétel nélkül esnek, az OTP 0,8 százalékkal került lejjebb, míg a Mol 1,5 százalékot esett, a Richter 1,5 százalékot gyengült, a Magyar Telekom pedig 0,2 százalékos mínuszban van.

bux

Újabb MRP javadalmazási politikát indított az AutoWallis

Az AutoWallis elindította harmadik, céleléréshez kötött, a stratégiai céljait támogató javadalmazási politikáját a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. A kétéves javadalmazási program célja, hogy a csoport meghatározott vezetői és munkavállalói körét még jobban ösztönözze, és érdekeltté tegye a stratégiai célok elérésében.

Tovább a cikkhez

1 milliárd forintért vett saját részvényeket az OTP

Közel 1 milliárd forint értékben vásárolt tegnap saját részvényeket az OTP, a tranzakció tegnapi összforgalom jelentős részéért volt felelős.

Tovább a cikkhez

Idén már víz alatt az OTP legprofibb vevője – Vajon mikor lép újra?

Csányi Sándor szingapúri alapja rendkívül jó ütemérzékkel szállt be az OTP piacán, a vételeikkel fontos technikai szinteket jelöltek ki. Idén márciusban, az ukrajnai háború kitörése után is nagy volumenben vették az OTP részvényeit, az elmúlt hetek árfolyamesése után azonban mínuszban vannak ezek a pozíciók. Megnéztük, hogy az elmúlt évek vásárlásaival hogy áll a szingapúri alap.

Tovább a cikkhez

Váratlan vezérigazgató-váltás a Societe Generale-nál

Az osztrák Erste Grouphoz hasonlóan a francia Societe Generale-nál is vezérigazgatóváltás lesz.

Tovább a cikkhez

Újra esés jöhet

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 2 százalékot emelkedett, a S&P 500 1,9 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 1,7 százalék pluszban zárt.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,88 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 2,94 százalékkal került lejjebb, míg a sanghaji tőzsde 1,2 százalékot esett.
  • Kedvezőtlen nyitást jeleznek előre az európai határidős részvényindexek, a DAX 0,99 százalék mínuszban nyithat, a CAC 0,66 százalékot eshet, míg a FTSE 1 százalékkal kerülhet lejjebb.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,81 százalékot eshet, a S&P 500 1,24 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 1,91 százalék mínuszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

A KSH ma reggel közli a keresetek márciusi adatait, de várhatóan az sem fogja jelentősen megrengetni a piacot. Fontosabbak lehetnek a májusi előzetes beszerzési menedzserindexek, hiszen hónapok óta azt figyelik a befektetők, hogy az orosz-ukrán háború milyen reálgazdasági kockázatokat hordoz. Ebből a szempontból pedig a konjunktúramutatók lényegesek lehetnek, délelőtt Európából, a nap második felében pedig Amerikából érkezik a friss adat.

2022. május 23. - május 29. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
május 23. hétfő 11:00 PM Részletes áht-beszámoló ápr.
május 24. kedd 9:00 KSH Keresetek márc.
május 24. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
május 26. csütörtök 9:00 MNB Egyhetes betéti tender (kamat)  
május 26. csütörtök 9:00 KSH Munkanélküliség ápr.
május 26. csütörtök 15:00 MNB Egyhetes betéti tender (elfogadott összeg)  
május 27. péntek 9:00 KSH Népmozgalom ápr.
Nemzetközi makrogazdaság
május 23. hétfő 10:00 Németo. IFO hangulatindex máj.
május 24. kedd 9:15 Franciao. Beszerzési menedzserindex (előzetes) máj.
május 24. kedd 9:30 Németo. Beszerzési menedzserindex (előzetes) máj.
május 24. kedd 10:00 EU Beszerzési menedzserindex (előzetes) máj.
május 24. kedd 10:30 UK Beszerzési menedzserindex (előzetes) máj.
május 24. kedd 15:45 USA Beszerzési menedzserindex (előzetes) máj.
május 25. szerda 8:00 Németo. GDP (részletes) Q1
május 25. szerda 14:30 USA Tartós fogyasztási cikkek rendelése ápr.
május 25. szerda 20:00 USA Fed-jegyzőkönyv  
május 26. csütörtök 14:30 USA GDP (részletes) Q1
május 27. péntek 14:30 USA PCE infláció ápr.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 1,7 százalékos elmozdulással a FTSE index áll az élen, a sereghajtó 26,3 százalékos eséssel a Nasdaq index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Mol részvénye teljesített 12,8 százalékos emelkedéssel, a sor végén az OTP papírja áll 37,0 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 50,3 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 31 880,24 2,0% -1,1% -5,7% -12,3% -6,8% 52,3%
S&P 500 3 973,75 1,9% -0,9% -7,0% -16,6% -4,4% 65,7%
Nasdaq 12 034,28 1,7% -1,7% -9,9% -26,3% -10,3% 111,0%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 27 001,52 1,0% 1,7% -0,4% -6,2% -4,6% 37,7%
Hang Seng 20 470,06 -1,2% 2,6% -0,8% -12,5% -28,1% -19,4%
CSI 300 4 053,98 -0,6% 2,5% 1,0% -17,9% -21,0% 18,4%
Európai részvényindexek              
DAX 14 175,4 1,4% 1,5% 0,2% -10,8% -8,2% 12,0%
CAC 6 358,74 1,2% 0,2% -3,4% -11,1% -0,4% 18,9%
FTSE 7 513,44 1,7% 0,7% -0,1% 1,7% 7,1% 0,4%
FTSE MIB 24 136,56 0,2% 0,4% -0,6% -11,7% -3,4% 12,7%
IBEX 8 625,8 1,7% 3,3% -0,3% -1,0% -6,3% -21,0%
Régiós részvényindexek              
BUX 43 457,58 4,0% 5,4% 0,7% -14,3% -6,3% 25,1%
ATX 3 277,95 1,8% 4,8% -0,5% -15,1% -4,8% 3,0%
PX 1 322,71 -1,6% 2,0% -4,1% -7,2% 14,1% 31,2%
WIG20 57 167,82 2,7% 3,5% -6,1% -17,5% -10,2% -5,4%
Magyar blue chipek              
OTP 10 465 5,7% -0,4% -3,9% -37,0% -33,0% 18,1%
Mol 2 842 5,3% 1,5% -7,1% 12,8% 25,0% 2,9%
Richter 7 665 2,3% 16,0% 11,5% -12,1% -7,5% 7,7%
Magyar Telekom 411 0,5% -0,2% 5,7% -0,1% 2,5% -12,0%
Nyersanyagok              
WTI 113,04 2,9% -1,0% 9,8% 50,3% 82,1% 121,1%
Brent 113,57 0,8% -0,6% 6,5% 44,9% 70,8% 110,0%
Arany 1 854,35 0,6% 2,3% -3,8% 1,8% -1,1% 47,1%
Ezüst 21,78 0,0% 1,3% -10,3% -6,4% -20,5% 27,4%
Devizák              
EURHUF 382,4750 -0,4% -1,7% 2,9% 3,8% 9,5% 24,0%
USDHUF 358,5087 -1,4% -4,2% 3,9% 10,6% 25,2% 30,5%
GBPHUF 449,8350 -1,0% -2,3% 1,7% 2,4% 11,1% 25,8%
EURUSD 1,0669 1,0% 2,5% -1,0% -6,2% -12,5% -5,0%
USDJPY 128 0,0% -0,8% -0,4% 11,2% 17,5% 15,2%
GBPUSD 1,2573 0,9% 2,6% -2,1% -7,2% -11,2% -3,1%
Kriptovaluták              
Bitcoin 29 080,16 -0,3% -2,5% -26,8% -37,1% -22,1% 1 184,3%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 2,87 2,5% -0,7% -1,3% 91,4% 76,3% 25,7%
10 éves német állampapírhozam 1,03 9,0% 9,9% 11,3% -673,2% -907,9% 155,2%
10 éves magyar állampapírhozam 6,96 -3,9% -8,1% 1,2% 52,0% 122,4% 118,2%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Oscar Wong/Getty Images

Liszicsanszk
Orosz útlevél
Puskák
Karikó Katalin
Maszk eldobva
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
medve bear