Előfizetői tartalom

Kinyitott a világ, mi pedig úgy bulizunk már, mint a járvány előtt

Portfolio
Erős értékesítési számokat közölt a Zwack az idei január-márciusi negyedévre, az időszak kimagasló eredményeket hozott az italgyártónál mind a kiskereskedelemben, mind a gasztonómiában. Ebben az újranyitás miatti keresletélénkülés mellett meghatározó szerepet játszott az is, hogy a kormányzati intézkedések hatására a lakosság egyes csoportjainál jelentős jövedelemtöbblet gyülemlett fel – értékelte a negyedévet ma publikált gyorsjelentésében a Zwack. A gyorsjelentést követően közzétett közgyűlési meghívóból pedig kiderül, hogy a március végén zárult pénzügyi év után 1500 forintos osztalék fizetését javasolja a menedzsment, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 8,5 százalékos osztalékhozamot jelent.

Kétszámjegyű bevételnövekedést ért el 2020/2021-es pénzügyi évének utolsó, január-márciusi negyedévében a Zwack – derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A bázisidőszakban a járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedések miatt a társaság forgalmának mintegy felét adó gasztronómia területén visszaestek az értékesítések, tavaly tavasztól kezdve azonban a korlátozó...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés