befektetés tőzsde chart getty stock
Üzlet

Már semmi nincs a tegnapi felpattanásból, nagyon csúnya, ami a tőzsdéken történt

Portfolio
Az elmúlt időszakban ismét az infláció és a jegybanki kamatemelés került a befektetők figyelmének központjába. Tegnap este megvolt az amerikai jegybank kamatdöntése, amelyen végül 75 bázispontot emeltek a piaci várakozásoknak megfelelően. Erre aztán nagy rali indult az amerikai tőzsdéken, miután a jegybankelnök azt mondta, hogy a jövőben nem lesznek gyakoriak az ilyen magas emelések. A momentum azonban a mai napon már nem tart ki, sőt, nagyon csúnya esést szenvedtek el az európai tőzsdék, a magyar piac ehhez képest relatíve jól tartotta magát. Utóbbi azonban nem mondható el tengerentúli tőzsdékről, ahol durva mínuszban zártak a vezető indexek.

Nagy eséssel fejezte be a napot Amerika

Elromlott a hangulat a tengerentúli piacokon, és a zárásra sem javult a befektetők kedve: a Dow Jones 2,4 az S&P 500 3,2, a Nasdaq 4,1 százalékkal került lejjebb zárásra.

sp50002
dji061602

Zuhan Amerika

Továbbra is rossz a hangulat az amerikai tőzsdéken, a vezető indexek közül a Dow Jones 2,5, az S&P 500 3,4, a Nasdaq pedig már 4,2 százalékos esést jelez.

dji061601
sp500061601

Beszakadtak a tőzsdék, de a magyar piac jól állta a sarat

A nemzetközi hangulathoz képest a magyar tőzsde kifejezetten jó napot zárt. Amíg vezető részvényindexek komoly, akár 3 százalék feletti esést szenvedtek el, addig a BUX értéke csak mérsékelten csökkent.

Tovább a cikkhez

Zuhannak a tőzsdék

Nagyon csúnya, ami az amerikai tőzsdéken történik, a három vezető index szakad a mai kereskedésben az S&P 500 2,9 százalékos mínuszban van, a Dow 2,3 százalékot esett, a Nasdaq pedig 3,5 százalékot zuhant. Az egyes szektorokat tekintve az összes mínuszban van, a legnagyobbat a ciklikus fogyasztási cikkek szektora és az energiaszektor esett. Ezzel szemben a nem-ciklikus fogyasztási cikkek szektora és a közműcégek mondhatni jól tartják magukat, de előbbi is 1,2 százalékot esett, utóbbi pedig 2,1 százalékos mínuszban van.

spx

Közben az európai tőzsdéken tovább nő a nyomás, a DAX már több mint 3 százalékos mínuszban van, de a zárás felé közeledve a BUX továbbra is kitart.

Már megint árat emel a Tesla, egyre drágábbak az autói

Az emelés hátterében az infláció és az ellátási láncokat érintő problémák állhatnak. Az Electrek nevű autós oldal becslései szerint egyes modellek ára akár 6000 dollárral is emelkedhet.

Tovább a cikkhez

Csúnya eséssel indul a nap a tengerentúlon

A tegnapi nap folyamán a Fed bejelentésének hatására jelentősebb pluszban zártak az amerikai tőzsdék, a momentum azonban nem tartott ki a mai napra. A Dow 2,2 százalékos, az S&P 500 2,5 százalékos, a Nasdaq pedig 2,9 százalékos eséssel kezdte a napot.

sp500

Véleményt mondott az Equilor a Glosterről

Az Equilor friss elemzéssel jelenkezett a Glosterről, melyben 1396 forintos célár mellett tartásra ajánlja a részvényt az elemzőház.

Tovább a cikkhez

Tovább romlik a hangulat az európai tőzsdéken

Jelentősen romlott a hangulat az európai börzéken a nap folyamán. A legnagyobb, 3 százalék feletti esést a holland AEX szenvedte el, de a német DAX is 2,6 százalékot esett már. A magyar tőzsde mérsékelt erősödéssel kezdte a napot, azonban délutánra már a BUX is 1 százalékot meghaladó esésben van.

Elfogyott a kezdeti lendület, mínuszba fordult a magyar tőzsde

A délelőtt a magyar tőzsde egyike volt azon néhány európai börzének, amely pluszban kezdte a napot, azonban a hangulat további romlásának következtében délutánra lefordult a BUX.

Tovább a cikkhez

Egyre rosszabb a hangulat

Egyre rosszabb a hangulat az európai tőzsdéken, a magyar tőzsde is lefordult időközben, elsősorban a Mol gyenge teljesítménye miatt. Közben az amerikai határidős indexek is egyre lejjebb kerülnek, a Dow már 500 pontos mínuszban van, miután a befektetőket aggasztja, hogy a Fed agresszív kamatemelései recesszióba taszíthatják a gazdaságot - bár Jerome Powell jegybankelnök erről nem beszélt tegnap, amikor bejelentették a 75 bázispontos emelést.

Elszállt az infláció, egyre lejjebb a tőzsdék - Mutatjuk, hova érdemes menekülni

Tom Palmer, a Newmont nevű aranybányász cég vezérigazgatója egy szerdai konferenciáján elmondta, hogy véleménye szerint az arany piacán egy magasabb támasz szint alakult ki, köszönhetően annak, hogy az évek óta tartó gazdaságösztönző intézkedések miatt elszállt az infláció, és most annak leszorításán dolgoznak a jegybankok.

Tovább a cikkhez

Jelentősen elromlott a hangulat, jól tartja magát a BUX

A piacnyitást követő begyorsuló esésben mindössze a magyar, a lengyel, és a szlovén börzék vannak pluszban. Negatív oldalról kiemelendő a német DAX 2% feletti esése a nyitást követő órákban.

Ami a magyar tőzsdét illeti, az emelkedést a Richter és az Appeninn vezetik. Az elmúlt napokban nagyot menetelő Mol részvényeinek árfolyama a kezdeti pozitív nyitás után nem sokkal negatívba fordult.

Pusztít az infláció, tömegesen küldik vissza a ruhákat a vásárlók

Az ASOS brit online divatáru-kiskereskedő csütörtökön profitwarningot adott ki, miután jelentősen nőtt a termékvisszaküldések száma. A cég szerint ez annak tudható be, hogy az inflációs nyomás hatással van a huszonéves vásárlókra - írja a Reuters.

Tovább a cikkhez

Egyre csúnyább

Nem sokkal a piacnyitás után begyorsult az esés a tőzsdéken, az egyik leginkább figyelt európai index, a német DAX már közel 2 százalékos mínuszban van, de egyre lejjebb kerülnek a régió vezető benchmarkjai. A BUX korai emelkedése is teljesen elolvadt mostanra. A tegnapi amerikai kamatdöntés felerősítette a lehetséges recesszióval kapcsolatos aggodalmakat egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaságok az egekbe szökött inflációval küzdenek.

Esik Európa

Esnek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a CAC 0,3 százalékot esett, a FTSE 100 pedig 0,4 százalékot gyengült. A milánói börze is lejjebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,3 százalékot esett. Úgy látszik tehát, hogy az amerikai tőzsdéken látott tegnapi eufória a mai napra eltűnt, és az amerikai határidős indexek is esést vetítenek előre.

dax

Pluszban a magyar tőzsde, tovább menetel a Mol

Alapvetően rossz hangulatban indult a kereskedés a nemzetközi börzéken, ezzel szemben a magyar tőzsde pluszban indítja a napot. A hazai blue chipek közül tovább menetel Mol, valamint szintén emelkedik a Richter és a Magyar Telekom árfolyama, miközben csak az OTP árfolyama esik a nyitást követően.

Tovább a cikkhez

Pluszban nyitott a magyar tőzsde

Az elmúlt napok eseményei után némiképp javult a hangulat a nemzetközi börzéken, nem kivétel ez alól a BUX sem, a nyitás után több mint 0,5 százalékos pluszban van a magyar index.

bux

Nem fogod elhinni, mibe menekültek a tőzsdei vihar elől a magyar befektetők

Érdekes fejleményeket hozott május hónap a hazai befektetési alapok piacán: míg a legnagyobb tőkekiáramlást a részvényalapok szenvedték el, a legtöbb friss tőke pedig az utóbbi időkben rosszul teljesítő kötvényalapokba áramlott. Egyelőre azonban nem a hosszabb lejáratú kötvényalapok lettek népszerűek, azokból az emelkedő hozamkörnyezet miatt továbbra is „menekülnek” a befektetők. A pénzpiaci alapok "megelőzték" a tőkevédett alapokat.

Tovább a cikkhez

Tovább vette saját részvényeit az OTP

Az elmúlt időszakban az OTP több alkalommal is nagy volumenben vásárolta saját részvényeit, a tegnapi nap folyamán ismét vett a bank részvényeket.

Tovább a cikkhez

Összeroppant az infláció és a beszállítói problémák alatt, csődvédelmet kért a kozmetikai óriás

Csődvédelembe menekült a Revlon kozmetikai óriás, miután a vállalat olyan szinten el van már adósodva, hogy nem bírta a kihívásokat, összeroppant a tomboló infláció és a beszállítói láncok gondjai alatt – írja a Bloomberg.

Tovább a cikkhez

Iránykeresés jöhet

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1 százalékot emelkedett, a S&P 500 1,5 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 2,5 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,33 százalékos pluszban van, a Hang Seng 1,72 százalékos mínuszban van, míg a CSI 300 0,72 százalékkal került feljebb.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,01 százalékot emelkedhet, a CAC 0,18 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,82 százalékot eshet.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,16 százalékkal kerülhet lejjebb, a S&P 500 0,22 százalék mínuszban nyithat, míg a Nasdaq 0,32 százalékot eshet.

Mi várható makro fronton?

Ma jön idehaza a jegybank szokásos egyhetes betéti tendere (várhatóan - de nem kizárhatóan - nem történik kamatemelés). Az európai bérköltség-statisztikák inflációs szempontból lehetnek érdekesek: ha a korábbi trendnél jelentősebb emelkedés látszik, az a kereslet oldali infláció élénkülését válthatja ki, ami az EKB szerint megelőzendő.

2022. június 13-19. makronaptár
Magyar makrogazdaság
június 14. kedd 9:00 KSH Ipar (második becslés) ápr.
június 14. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
június 15. szerda 8:30 MNB Statisztikai mérleg máj.
június 15. szerda 9:00 KSH Építőipar ápr.
június 16. csütörtök 9:00 MNB Egyhetes betéti tender (kamat)  
június 16. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
június 16. csütörtök 15:00 MNB Egyhetes betéti tender (elfogadott összeg)  
június 17. péntek 8:30 MNB Nemzetközi tartalékok máj.
Nemzetközi makrogazdaság
június 13. hétfő 8:00 UK GDP ápr.
június 14. kedd 8:00 Németo. Infláció (második becslés) máj.
június 14. kedd 14:30 USA Termelői árak máj.
június 15. szerda 4:00 Kína Kiskereskedelem máj.
június 15. szerda 4:00 Kína Ipar máj.
június 15. szerda 11:00 EU Ipar ápr.
június 16. szerda 14:30 USA Kiskereskedelem máj.
június 16. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
június 16. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
június 17. csütörtök 11:00 EU Munkaerő-költség Q1
június 18. péntek 5:00 Japán BoJ kamatdöntés  
június 18. péntek 11:00 EU Infláció (felülvizsgált) máj.
június 18. péntek 17:00 USA Fed-jelentés  
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 1,5 százalékos elmozdulással a FTSE index áll az élen, a sereghajtó 29,0 százalékos eséssel a Nasdaq index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Mol részvénye teljesített 15,1 százalékos emelkedéssel, a sor végén az OTP papírja áll 48,7 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a Brent árfolyama már 54,4 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 30 668,53 1,0% -6,8% -4,7% -15,6% -10,6% 43,6%
S&P 500 3 789,99 1,5% -7,9% -5,8% -20,5% -10,8% 55,8%
Nasdaq 11 593,77 2,5% -8,1% -6,4% -29,0% -17,4% 103,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 26 326,16 -1,1% -6,8% -0,4% -8,6% -10,6% 32,7%
Hang Seng 21 308,21 1,1% -3,2% 7,1% -8,9% -25,6% -16,7%
CSI 300 4 278,22 1,3% 1,4% 7,3% -13,4% -17,2% 21,2%
Európai részvényindexek              
DAX 13 485,29 1,4% -6,7% -3,9% -15,1% -14,3% 6,3%
CAC 6 030,13 1,3% -6,5% -5,2% -15,7% -9,2% 15,6%
FTSE 7 273,41 1,2% -4,2% -2,0% -1,5% 1,4% -2,0%
FTSE MIB 22 473,56 2,9% -7,3% -6,5% -17,8% -12,7% 7,8%
IBEX 8 174,7 1,3% -7,6% -2,0% -6,2% -11,4% -23,6%
Régiós részvényindexek              
BUX 39 318,71 1,6% -2,6% -4,7% -22,5% -20,2% 10,6%
ATX 3 135,78 1,6% -6,8% 1,2% -18,8% -11,1% 0,1%
PX 1 306,07 1,2% -2,9% 0,7% -8,4% 11,1% 31,0%
WIG20 53 357,34 0,2% -4,8% -3,2% -23,0% -19,5% -11,6%
Magyar blue chipek              
OTP 8 510 0,7% -5,5% -17,4% -48,7% -49,3% -7,0%
Mol 2 900 3,8% 3,5% 2,5% 15,1% 18,7% 6,9%
Richter 6 705 0,7% -5,1% -1,0% -23,2% -19,1% -6,2%
Magyar Telekom 341 -1,2% -7,6% -14,6% -17,1% -19,6% -27,1%
Nyersanyagok              
WTI 115,31 -3,0% -5,6% 4,4% 53,3% 59,9% 159,4%
Brent 121,08 0,0% -2,1% 8,4% 54,4% 63,6% 157,7%
Arany 1 821,95 0,5% -1,9% 0,4% 0,0% -2,1% 45,2%
Ezüst 21,52 2,7% -3,1% 2,5% -7,5% -21,6% 28,6%
Devizák              
EURHUF 397,5500 -0,3% 0,7% 3,1% 7,9% 13,0% 29,0%
USDHUF 381,8741 -0,3% 3,9% 2,9% 17,8% 31,6% 38,2%
GBPHUF 463,6599 0,3% 0,2% 2,0% 5,5% 13,5% 31,5%
EURUSD 1,0411 0,0% -3,0% 0,2% -8,5% -14,2% -6,6%
USDJPY 134,6 0,0% 0,6% 4,1% 16,9% 22,2% 21,7%
GBPUSD 1,2067 0,5% -3,9% -1,3% -10,9% -14,3% -5,4%
Kriptovaluták              
Bitcoin 22 555,27 2,1% -25,3% -22,9% -51,2% -43,9% 830,1%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 3,39 -2,5% 12,1% 15,3% 126,4% 126,4% 57,0%
10 éves német állampapírhozam 1,65 -4,9% 21,9% 73,9% -1 022,9% -815,2% 479,6%
10 éves magyar állampapírhozam 8,62 2,6% 17,0% 14,0% 88,2% 198,3% 182,6%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

varga-judit-europai-unio-europai-bizottsag
orosz ukrán háború konfliktus zászló ukrajna stock
tornado
tőzsde
aviva city london getty stock

Kiszámoló Új gyászos rekord

Ezt is elértük, ma már 404,7 forintot kellett adni egy euróért. Ezek után izgatottan várjuk, hogy holnap az MNB...

Online előadás
Meddig esik az OTP? Mi lesz az amerikai kamatemeléssel, mekkora galibát okozhat a részvénypiacnak?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
tőzsde