Előfizetői tartalom

Az ország gazdasági érdeke is, hogy bővüljön a naperőművek kapacitása

Portfolio
"A PwC-nek nagyon fontos volt, hogy hazánk legfontosabb zöld és társadalmi kezdeményezéseit díjazzuk. Úgy gondoltuk, hogy azzal tudunk hozzájárulni a díjhoz, hogy készítünk egy szakmai alapon elbírált shortlistet a jelentkezők közül, amit felkínáltunk a zsűrinek. Ezt követően mi is részt vettünk a zsűri munkájában. A shortlist összeállításakor egy nagyobb csapatot igyekeztünk bevonni a cégen belül. Végül a zsűrizés során gyorsan és egyhangúan sikerült a döntéseket meghozni" - mondta el Bozsik Balázs, a PwC Magyarország fenntarthatósági és ESG üzleti szolgáltatások vezetője a Portfolio Green Awards díjátadón, ahol egyben átadta az "Év Zöld Befektetése" kategória győztesének, a NAP Nyrt-nek járó elismerést. Vadas László, igazgatósági elnök vette át a cég képviseletében a díjat, majd a videóinterjú során elmondta, hogy nagyon jó visszaigazolás a zsűri elismerése. A cégalapítás során az volt a céljuk, hogy a kisbefektetőknek is elérhetővé tegyék a napenergiát, mint befektetést. Az ország gazdasági érdeke is azt kívánja, hogy a napenergia-kapacitás bővüljön, a folyamatban lévő, és tervezett fejlesztések meg fogják duplázni a jelenlegi magyarországi portfóliót. "Azt reméljük, hogy ennek mi is részesei lehetünk, és lesz még néhány olyan napelempark az országban, ami a kisbefektetőink és a mi segítségünkkel épül fel" - tette hozzá az igazgatósági elnök.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái