Előfizetői tartalom

Nyugat-Európában építkezik a magyar sikersztori, új vezér érkezik a fintech élére

A Dorsum évekkel korábban lépett a külföldi piacépítés rögös útjára, ám a régiós terjeszkedés után idén egy fontos momentumhoz érkezett a magyar fintech: egy londoni vagyonkezelőnél szereztek referenciát, ezzel pedig Nyugat-Európa kapuja is megnyílhat előttük. A terjeszkedési tervek megvalósítása nyomán a társaság felsővezetésében is változások lesznek, különválasztják az elnök-vezérigazgatói pozíciót: az elnök Kő Róbert marad, a vezérigazgatói székbe pedig Mészáros Mariann érkezik a Deutsche Telekom IT Solutions HR-vezetői pozíciójából. A szervezeti átalakulás hátteréről, a társaság létszámbővítési szándékáról, a HR-piaci kihívásokról és a stratégiai tervekről beszélgettünk az első számú vezetőkkel.

Fontos változások történtek a Dorsum felsővezetésében, elárulnátok nekünk, pontosan melyek ezek a változások és miről szólnak? Kő Róbert: Szétválasztottuk az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót, azért, mert eddig egyszerre próbáltam a felsővezetői kontrollt és iránymutatást megadni a meglévő csapatnak, másrészről pedig az üzletfejlesztést előre vinni, és ezt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés