Előfizetői tartalom

Maga alá temetné a recesszió az ellátási láncokat? Azért ez nem ilyen egyszerű

Portfolio
A világjárvány kitörését követően a tengeri szállítmányozás és vele együtt a teljes logisztikai üzletág a feje tetejére állt, azóta azonban eltelt közel 3 év, a nem összehangolt újranyitások következtében valósággal az egekbe szöktek a konténerárak, amelyek még mindig jócskán a járvány előtti szinteken vannak. A közelgő recesszió réme pedig akár lavinaként temetheti maga alá az egész üzletágat, a legfrissebb adatok szerint azonban korántsem ilyen aggasztó a helyzet.

Két éve még a pánik fűtötte az árakat

A világjárványt követő egyenlőtlen globális gazdasági fellendülés miatt a konténerhiány elsősorban Ázsiában jelentkezett, a kétségbeesett vállalatok pedig hetekig kényszerültek várni a konténerekre, és komoly felárat fizettek a hozzájutásért, ami a szállítási költségeket robbanásszerű növekedését eredményezte.

A kínaiak olyan agresszívan próbáltak üres konténerekhez jutni ebben az időben, hogy átlagosan az USA-ból Ázsiába tartó konténerek közül 4-ből 3 üresen, rakomány nélkül ment vissza.

Ekkor még egészen más volt a helyzet, hiszen Európában és Amerikában sem kezdődött el szélesebb körben az emberek oltása, és a kezdeti számok alapján valóban úgy tűnt, hogy a szigorú járványügyi korlátozások következtében elsőként Kína tudhatja maga mögött a Covid okozta nehézségeket.

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái