Előfizetői tartalom

Ezerszer eltemették már az európai autóipart, de újra elnapolták a haláltusáját

Sokan már a koronavírus-pandémia alatt temették az autógyártókat, az ellátási láncok szétszakadtak, az autóipar szempontjából fontos nyersanyagok ára már akkor meredeken emelkedett, a járvány miatt Kína durván lezárt, többen 2022-re várták az autógyártók, köztük az európai cégek haláltusáját. Pedig akkor még szó sem volt az ukrajnai háborúról, ami mostanra több csatornán keresztül érezteti a hatását, hiszen elszálltak az energiaárak, részben ez okozza a meredeken emelkedő inflációt, de az európai autógyártás szempontjából fontos kábelkötegek sem érkeznek úgy az egyik legnagyobb gyártótól, Ukrajnától, mint békeidőben, a jegybankok kamatot emelnek, ami az autóvásárlók finanszírozási lehetőségeit is szűkíti, a chiphiány továbbra is fennáll, és ha ez nem lenne elég, vannak közép/hosszútávú témák is, mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése vagy az elektromobilitásra való átállás, ami mind költséggel jár az autógyártóknak. A számok azt mutatják, hogy ezek együttesen nem idén fogják kivégezni az autógyártókat.

Nehézségek vannak, válság nincs

Nehéz lenne azt mondani, hogy ideális körülmények között működnek az autógyártók, az ukrajnai háború más következmények mellett az energiaárak meredek emelkedését és az autóiparban is nélkülözhetetlen, ukrajnai gyártású kábelkötegek hiányát okozta, és ez csak tetézte a bajt, amit az ellátási láncok töredezettsége, a félvezetők globális szűk kínálata, a jegybanki kamatemelések miatt emelkedő finanszírozási költségek vagy a kínai covid-lezárások okoznak.

Ezek a tényezők mind hatnak a globális autóeladásokra, amik idén jellemzően csökkennek. Az év első 9 hónapjában a globális autóértékesítés 7 százalékkal esett vissza, ezen belül az Egyesült Államokban 13, Japánban 10, az Egyesült Királyságban 8, Dél-Koreában 6 százalékos volt a visszaesés. Európában 10 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint tavaly, ezen belül Olaszországban 16, Franciaországban 12, Németországban pedig 7 százalékos volt a visszaesés.

A csökkenést sok esetben nem is az alacsonyabb kereslet, hanem a korlátozott kínálat okozza, ugyanis számos alkatrész és nyersanyag hiányzik a gyártáshoz, emiatt az új autók kínálata is szűkös.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés