Előfizetői tartalom

Megszólalt az OMV Hungária vezére az ársapka után: példátlan napokon vagyunk túl, máris visszatöltöttük az állami készleteket

Soha nem volt még akkora egyheti üzemanyag forgalmunk, mint a 480 forintos hatásági ársapka eltörlése előtti napokban, ami oda vezetett, hogy „a hálózatunknak közel a felén alakultak ki készlethiányok” – árulta el a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Balogh Tibor. Az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója egyúttal azt a várakozását is megfogalmazta, hogy „a napokban talán eljutunk oda, hogy az alaptermékek megjelennek minden töltőállomáson”. Szavai szerint nagyjából két hónap kell ahhoz, mire lényegében normalizálódhat a magyarországi üzemanyagpiac, amikorra már hatályba lép az új oroszellenes olajszankció, igaz annak szerinte nem rögtön lesz hatása az itthoni helyzetre. Balogh Tibor a beszélgetés során jelentette be, hogy két héttel az év végi határidő előtt visszatöltötték az állami üzemanyag készletekből nyáron igénybe vett mennyiséget, és azt is hangsúlyozta, hogy az OMV folyamatosan, tehát még a nyári finomítói baleset idején is importált üzemanyagot Magyarországra, és ezért lehet az idei piaci részesedésük 10 százalék körüli a megugrott országos forgalmon belül. Az interjúban szóba került még többek között az OMV Hungária idei veszteségének mértéke, a bécsi központ ezzel kapcsolatos hozzáállása, az ársapkán kívüli egyéb nehezítő tényezők, illetve az is, hogy a piaci szerkezet hogyan alakulhat át.

Portfolio: Másfél héttel vagyunk az üzemanyagár sapka eltörlése után (az interjút december 14-én a déli órákban készítettük – a szerk.). Mekkora volt krízis az Önök kúthálózatában december 6-ra, és most hogyan áll a kútjaik töltöttsége, mikorra érhetik el a normál töltöttségi szintet? Balogh Tibor: Az ársapka megszűntetése előtti utolsó héten olyan hihetetlenül...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés